|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Horn Gyula üdvözlő távírata Mihail Gorbacsovnak
"A magyar szocialisták nevében szívből gratulálok Önnek a
Nobel-békedíjjal történt kitüntetése alkalmából. E kitüntetés méltó
elismerése az Ön személyes tevékenységének és annak az új szovjet
külpolitikai gondolkozásnak, amely alapvető változásokat hozott a
nemzetközi viszonyokban..."
SZER, Magyar híradó:
Mi várható a Valutaalap szakértőinek tárgyalásaitól?
"... számolni kell az olajválság
Magyarországra kiható következményeivel és azzal is, hogy január
elsejétől dollárelszámolásra kerül az egész szovjet forgalom, tehát
itt súlyos veszteségekkel, terhekkel kell számolni.
Amikor ez bekövetkezik és valóban hatni kezd, akkor eljön a jövő
tavasz, amikor lejár ez a megállapodás a Valutaalappal, lejár a
készenléti hitelkeret, meg kell újítani. Az elképzelés az, hogy meg
akarják újítani három évre. Nem véletlenül háromra, ez nagyjából
felölelné a megújhodási nemzeti programnak az egész időszakát és a
feltételeket is újra kell gondolni, mert most már a piaci átalakulás
időszakáról van szó és olyan időszakról, amely az előbb említett
nehézségekkel terhes. Tehát ennek az előkészítése is napirenden van
ezeken a tárgyalásokon."
|
|
|
|
|
|
|
Átadták Nagy Imre személyes hagyatékát - interjú Nagy Erzsébettel (1.rész)
|
1989. május 31., szerda - Több mint három évtizede halogatott jogi-humanitárius aktus színhelye volt szerdán a Legfőbb Ügyészség: Nagy Imrének, Magyarország koholt vádak alapján elítélt és kivégzett miniszterelnökének leánya, Nagy Erzsébet hosszú évek varakozása után átvehette édesapja személyes jellegű hagyatékát.
A szűk körben, minden külsőségtől mentesen lebonyolított hivatalos aktuson Nagy Erzsébet férjével, Vészi Jánossal jelent meg dr. Nyíri Sándor legfőbb ügyészhelyettes dolgozószobájában. A tágas hivatali helyiség vendégfogadó asztalán glédába állítva várták a hozzátartozókat mindazok a személyes jellegű iratok, feljegyzések, amelyek Nagy Imre életének utolsó éveiben papírra vetett gondolatait, emlékeit rögzítették; illetve mindaz, ami ezekből a dokumentumokból egyáltalán előkerült. A jogászi pontossággal összeállított átvételi lajstromra a többi között felkerülhetett az a 72 számozott oldalon íródott élettörténeti vázlat, amelynek Nagy Imre a Viharos emberöltő címet adta. A hagyaték dokumentumai között vehette át a család azt a három román blokkfüzetet is, amelyek lapjaira Nagy Imre snagovi ,,fogságának,, napjaiban vetette papírra Gondolatok, emlékek című jegyzeteit. Versek, levelek, orvosi igazolások zárják a listát, amelynek egyes ,,tételeit,, a hozzátartozók kérésére átmenetileg továbbra is a legfőbb ügyész helyettesének páncélszekrénye őrzi. X X X A jogi formaságok végeztével Nagy Erzsébet válaszolt a Magyar Távirati Iroda munkatársának kérdéseire. (folyt.köv.)
1989. május 31., szerda 17:34
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Átadták Nagy Imre személyes hagyatékát - interjú Nagy Erzsébettel (2.rész)
|
- Miért kellett több mint 30 évet várni erre a jogi aktusra; miként született meg a döntés arról, hogy a családnak most visszaszármaztatják ezeket a személyes jellegű dokumentumokat? - Hogy miért kellett eddig várni, annak megválaszolására - úgy gondolom - nem én vagyok az illetékes. Nagy Imre elítéltetésével és kivégzésével kapcsolatban családunk magatartását magának apámnak a magatartása határozta meg az elmúlt évtizedek során. Az, ahogyan a zárt ajtók mögött lefolytatott ,,per,, során is mindvégig keményen tartotta magát. Én ezt az állítólagos eljárást egyébként vérbíráskodásnak nevezem; hál,istennek, ma már a magyar közvélemény számára is nyilvánvaló miféle koncepciózus politikai tribunál elé állították Nagy Imrét. Nos, amikor a kivégzés után hat héttel - eléggé kegyetlen körülmények között - közölték velünk, hogy mi is történt, akkor anyámmal együtt ugyanarra a gondolatra jutottunk: attól a kormányzattól, pontosabban attól a párttól, amelynek apám egyik alapítója volt, és amelyik ilyen kegyetlenül, ilyen bosszúállóan járt el vele - s amelytől egyébként apám sem kért kegyelmet -, attól mi sem kérünk könyörületet. Évtizedekig semmiféle kérelemmel sem fordultunk a hivatalos szervekhez, s miután édesanyám 11 évvel ezelőtt meghalt, én sem változtattam családunk álláspontján. Egészen mostanáig semmiféle kormányzati szervhez sem intéztem kérvényt. Először tavaly nyáron érzékeltük, hogy Magyarországon megindult egyfajta politikai újragondolása 1956-nak. Grósz miniszterelnök úr Egyesült Államok-beli útja során nyilatkozatot adott, amelyben kegyeleti okokra hivatkozott, s ennek kapcsán három nevet említett: Nagy Imréét, Gimes Miklósét és Maléter Pálét. Erről mi - ugyanúgy mint bármely más magyar állampolgár - a sajtóból értesültünk. Ezután hónapok múltak el, és semmi sem történt, mígnem december végén - a többi hozzátartozóhoz hasonlóan - meghívást kaptunk az Igazságügyi Minisztériumba. Mi, férjemmel együtt úgy határoztunk, hogy eleget teszünk az invitálásnak. Azzal a szándékkal mentünk be, hogy nem zárkózunk el egy ilyen jellegű ,,tájékozódó,, beszélgetés elől a minisztérium illetékeseivel. A találkozó - amelyre nem találok jobb kifejezést, mint tájékozódó beszélgetés - meg is történt. A minisztérium illetékesei elmondták, mire gondolnak ők, s mi is elmondtuk, hogyan látjuk mi a dolgokat. Nagy Imre és mártírtársai temetéséről akkor semmiféle megállapodást sem kötöttünk. (folyt.köv.)
1989. május 31., szerda 19:19
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Átadták Nagy Imre személyes hagyatékát - interjú Nagy Erzsébettel (3.rész)
|
Ott is ugyanazt a nézetet képviseltem, mint ma: édesapám és társai ügye elválaszthatatlan 1956 értékelésétől; megítélésem szerint forradalom és szabadságharc zajlott le 1956-ban Magyarországon. Elmondtam azt is, hogy a mártírok sorsát elválaszthatatlannak tartom; nem kívánom apám ügyét elszakítani a többiekétől. Eltemettetésükkel kapcsolatban tájékoztattak minket, hogy szabadon rendelkezhetünk hozzátartozóink földi maradványai felett. Mint több nyilatkozatomban is utaltam rá, akkor azt válaszoltam, hogy a 301-es parcellában a forradalom több száz névtelen mártírja nyugszik, ezért azt szeretném, ha az a hely egyfajta nemzeti sír, nemzeti kegyhely, mementó lenne. Ennek nyomán született meg a döntés, hogy édesapámat ugyanott, a 301-es parcellában helyezzük örök nyugalomra. - Visszatérve Nagy Imre hagyatékára; tudott-e a család ezeknek az iratoknak a létezéséről; számon tartották-e, hogy valahol létezniük kell ilyen személyes jellegű iratoknak is. - Igen, tudtam róla - édesanyám elbeszéléseiből. Én apámat még itthon, magyar földön, 1956 november 23-án a mátyásföldi repülőtéren láttam utoljára; aztán többé már nem találkoztam vele. Mint tudja, szüleimet is, minket is egyaránt Romániába internáltak, de egymástól elkülönítve. Miután édesapámat 1957. április 14-én a magyar belügyi szervek a román szervekkel együttműködve letartóztatták, édesanyámat átrakták a mi csoportunkhoz. (Első férjemet, dr. Jánosi Ferencet addigra már szintén letartóztatták.) Ekkor édesanyám elmondta, kikkel találkozott, milyen beadványokat, leveleket írt édesapám. (A postás szerepét természetesen a román központi vezetőség, illetve a Politikai Bizottság tagjai ,,vállalták magukra,,. Hogy aztán az iratok hová jutottak, hová nem, azt ma már nem lehet nyomonkövetni - mindenesetre nem a címzettekhez.) - És arról is volt tudomása, hogy Nagy Imre a fogságban gondolatait, visszaemlékezéseit papírra vetette? - Igen, azt is anyukámtól tudtam meg, hogy apám gondolatait rögzíti az 1956-os forradalommal kapcsolatosan, s amellett hozzálátott életrajzának megírásához is, sőt azt is tudtam, hogy ez az írás a Viharos emberöltő címet viseli. A hagyatékot áttekintve sajnálattal konstatáltuk, hogy apám nem jutott messze önéletírásában; kevés ideje volt hozzá. Egyébként Berecz János Ellenforradalom tollal és fegyverrel című könyvében is volt utalás arra, hogy édesapám jegyzeteket készített snagovi fogságában. (folyt.köv.)
1989. május 31., szerda 19:21
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Átadták Nagy Imre személyes hagyatékát - interjú Nagy Erzsébettel (4.rész)
|
- Akkor erre a személyes hagyatékra is vonatkozott az az előbb említett családi döntés, hogy semmit nem kérnek a kormányzattól, nem veszik fel a kapcsolatokat a kormányintézményekkel? - Nevetséges lett volna ezeket a dokumentumokat követelni, amikor sokkal súlyosabb kérdésben sem született megnyugtató döntés. Mindig is örök emberi jognak, és nem privilégiumnak tartottam a kivégzettek eltemetését. Ha még ezt sem tette meg a kormányzat, akkor hogyan várhattam volna el azt, hogy apám gondolatait, szellemét visszaadják. - Akkor végül is hogyan jött létre ez a mai találkozó a legfőbb ügyész helyettesével; három évtized után egyszercsak megkeresték önt? - Talán a Magyar Nemzetben május elején megjelent interjú segített ebben; ott említést tettem ezekről a dokumentumokról is. Ezután nem sokkal Nyíri Sándor főügyész-helyettes segítségével lehetőség nyílott arra, hogy végre egyáltalán megláthassam ezeket a számomra oly becses iratokat. - Akkor tehát tulajdonképpen az ügyészség kereste meg a családot, ugye? - Igen, mondhatom, hogy igen. - Miután megismerkedtek ezekkel a memoárokkal, iratokkal, észrevettek-e valamilyen hiányt; van-e valami, ami nem került elő? - Igen, számos konkrét dolog hiányzik, amiről tudomásom van. Ilyen például az a nagyon ártatlan, politikai vonatkozásoktól teljességgel mentes levél, amelyet édesapám internálása alatt születésnapomra írt nekem. Anyukámtól hallottam, hogy apám papírra vetette ezt a pársoros levelet. Nagyon hiányzik nekem ez a személyes emlék. Nem tudom miért hiányzik ez a hagyatékból, de még mindig reménykedem benne, hogy egyszercsak előkerül valahonnan. Ugyancsak nagyon hiányolom azt a kis tréfás költeményt, amelyet férjem, Jánosi Ferenc - a volt sárospataki diák és tanár - szerzett, hogy Szilveszter estéjén felvidítsa az internáltak nyomott hangulatú kis csoportját. A diáktréfák hangulatát idéző költemény erős öniróniával próbált meg úrrá lenni csoportunk levert hangulatán. Akkor nagy sikere volt ennek a rigmusnak. Később még hallottam, hogy a kihallgató tisztek között is körbejárt; sajnos most nincs a hagyaték darabjai között. Ezeknél a számomra oly kedves emlékeknél politikai súlyánál fogva jóval fontosabb lenne, ha előkerülne az a jegyzet, amelyet - egybehangzó állítások szerint - szinte az utolsó pillanatokig írt édesapám a siralomházban. Feltételezem: a családnak is hagyott hátra végső üzenetet. (folyt.köv.)
1989. május 31., szerda 19:23
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Átadták Nagy Imre személyes hagyatékát - interjú Nagy Erzsébettel (5.rész)
|
- És mi történhetett az emlékirat hiányzó oldalaival? - Szinte az utolsó napokig a Belügyminisztérium őrizte ezeket az iratokat. Nem tudom kinek a kezén fordultak meg a dokumentumok, illetve kinek lehetett betekintése, netán beavatkozási lehetősége. A dolgok mindenesetre arra utalnak, hogy valaki, vagy valakik ,,belenyúltak,, az iratokba. Ezt támasztja alá, hogy a snagovi emlékiratokból teljes szövegrészek hiányoznak, helyenként 40-50 oldalt távolítottak el a kézzel írott füzetekből, néhol pedig oldalakat vágtak félbe. A külső beavatkozásra utal az is, hogy azokat a részeket, amelyeket maga Nagy Imre szeretett volna kihagyni, egyszerűen áthúzta tollával. Talán a kéziratokról készült filmtekercsek tartalmazzák a teljes anyagot. Ezt egyelőre még nem tudom, mert a papírba csomagolt tekercseket lezárva vettem át az ügyészségtől. Egyébként az sem kizárt, hogy a hiányzó szövegrészek kapcsán felkérjük az illetékes szerveket, indítsanak nyomozást. - Úgy tudom, a család döntése értelmében ezeket a fontos dokumentumokat egyelőre letétbe helyezik a legfőbb ügyész helyettesének páncélszekrényében. Mi motiválta ezt a döntésüket; s van-e remény arra, hogy a szélesebb közvélemény idővel esetleg bepillantást nyerjen ezekbe a nagy érdeklődéssel várt iratokba? - Ezeknek a dokumentumoknak a birtoklása úgy gondoltam, óriási felelősség. Ugyan én vagyok az örökös, de véleményem szerint ezek az iratok a nemzet kincsestárát illetik meg. Erőmet, figyelmemet egyelőre a Nagy Imre és mártírtársai temetésével kapcsolatos tennivalók kötik le. Ahhoz, hogy a hagyaték sorsát eldönthessük - úgy érzem - nyugalomra, időre van szükség. A dokumentumok egyelőre itt, a páncélszekrényben lesznek a legnagyobb biztonságban, később pedig esetleg egy történészcsoportot bízunk meg az anyag feldolgozásával, de szóba került egy Nagy Imre Intézet felállítása is a dokumentumok kezelésére, a korszak kutatására. - Úgy tudom, a legfőbb ügyész helyetteséhez egyenesen Borics Gyula igazságügyi minisztériumi államtitkártól érkeztek, akivel a temetéssel kapcsolatos kérdésekről tárgyaltak. Ha megengedné, ezzel kapcsolatban tenném fel utolsó kérdésemet. A mai magyar belpolitikának - minden bizonnyal - egyik mérföldköve, illetve próbaköve lesz a temetés. Az utóbbi napokban számos nyilatkozat hangozott el felelős politikusok szájából. A legtöbbet hangoztatott formula a nemzeti megbékélés. Az ön véleménye szerint is valóban a nemzeti megbékélés napja lesz június 16-a? (folyt.köv.)
1989. május 31., szerda 19:24
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Átadták Nagy Imre személyes hagyatékát - interjú Nagy Erzsébettel (6.rész)
|
- Remélem, hogy az lesz. Ez tulajdonképpen gyásznap, de én nagyon szeretném, hogy ha a magyar történelemnek ez a szakasza tisztázódna. Valóban a nemzetnek legnagyobb szüksége most az összefogásra és a megbékélésre van, nem a széthúzásra és a marakodásra. Nagyon szeretném, ha apám holtában is a nemzetet szolgálná. És a legnagyobb szolgálat Magyarország számára az, hogy békés körülmények között végre tudja hajtani a kibontakozást, s végre kilábaljon ebből a politikai, gazdasági csődből. Ebben a kibontakozásban a magyar belpolitika szereplőinek széles köre részt vállalhatna. Mivel össznemzeti kérdések megoldása vár ránk, nagyon szeretném, ha ezek az erők e kérdésekben valóban egyezségre tudnának jutni, akkor talán könnyebb lesz továbblépni. (MTI-Garajszki István)
1989. május 31., szerda 19:25
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|