|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelmi Igazságtétel Bizottság által szervezett ünnepségek a forradalom 34. évfordulóján
"Október 23-án az ,,Újra kedd,, Bizottság - a TIB védnöksége
alatt - talákozót tart a Műegyetem aulájában (12 órától várják a
vendégeket), majd a 14 órakor kezdődő megemlékezés után a résztvevők
együtt vonulnak a Bem szoborhoz. A megemlékezésen részt vesznek:
Mécs Imre, Marián István, Szilágyi Júlia."
SZER, Magyar Híradó:
MDF gondok
"... elmulasztotta feltárni az MDF teljes egészében azt a
katasztrofális örökséget, amelyet átvett a korábbi rendszertől. Nem
egészítette ki annak tudatosításával, hogy az elmúlt évben három
olyan esemény történt, amely egy jól működő közgazdaságot is nehéz
helyzetbe hozna: az olajválság, a KGST piac összeomlása és az
aszály. Ezzel a mulasztással nem zárta ki eleve sokak elképzelésében
azt a lehetőséget, hogy a demokrácia automatikusan és gyorsan a
gazdasági élet fellendülését is jelenti.
Ide tartozik, hogy a kormányzat nem alakított ki egyfajta
párbeszédet a társadalommal, nem találta meg a módját annak, hogy
megértesse vele intézkedései hátterét, értelmét. Az állandó
hivatkozás, a rokonszenvező sajtó hiányára még ha igaz is, inkább a
tehetetlenség jele, mint elfogadható magyarázat.
Szembeötlő, hogy milyen kiegyensúlyozatlan az egyes
minisztériumok vagy azok vezetőinek működése. "
|
|
|
|
|
|
|
Ismét az Európa-bajnokságért ... (2. rész)
|
A magyarok kezdték a játékot, az olaszok visszahúzódtak saját térfelükre, csak Schillaci maradt elöl, az ő semlegesítését pedig Limperger kapta feladatul. Az 5. percben Schillaci villantotta fel kivételes képességeit, átjátszotta magát a hazai védőkön, még szabálytalanul sem tudták szerelni, beverekedte magát a 16-oson belülre, laposan lőtt, de Petry jól mozdult ki kapujából, védett. Közben kiderült, hogy a másik itáliai ékre, Baggióra a magyar csapatkapitány, Garaba vigyáz. Ezután Donadoni jeleskedett a jobboldalon, szépen összejátszott Schillacival, de túlcifrázták, s a végén a Mondiale gólkirálya könnyelműen kapu mellé gurított. Aztán Baggio rajtolt egy előreküldött labdára, de Petry ismét jó ütemben lépett ki, s mentett. A másik oldalon Szalma előtt nyílt lehetőség, de kivárt, Donadoni beérte, s szögletre szerelte. A beívelés után Zenga bizonytalankodott, de ha nehezen is, elütötte a labdát Kiprich feje elől. A 16. percben váratlanul vezetést szerzett a tiszta fehérben játszó hazai válogatott: Bognár jobboldali szögletére Disztl robbant be, s 6 méterről a jobb alsó sarokba fejelt (1:0). Erre aztán nem sokan számítottak Kovács próbált meglódulni egy előrevágott labdával, de Baresi ügyesen útját állta. Közben az is nyilvánvaló lett, hogy Azeglio Vicini, a vendégek szakvezetője Kovács őrzését a csapatkapitány Bergomira, Kiprich kikapcsolását pedig Ferrire bízta. A 25. percben Mónos szorult rövid ápolásra, akkor sérült meg, amikor egy veszni látszó labdáért önfeláldozóan közbevetődött. Ez a hozzáállás egyébként az egész csapatra jellemző volt. Két perccel később Donadoni, majd Schillaci célozta meg a magyar kaput, de mindkét lövés elakadt a védőkben. A gól után jóval nagyobb olasz nyomást lehetett várni, de Petrynek szerencsére nem sok dolga akadt. Már félóra is eltelt, amikor Marocchi lódult meg, sorra hagyta maga mögött az ellenfél játékosait, de átadása lesen találta a gólra éhes Schillacit. A labda jobbára a magyarok térfelén pattogott, de Disztl és társai ezúttal nem játszottak alárendelt szerepet. A 37. percben tovább növelhette volna előnyét a hazai együttes: Bognár a felezővonal környékén ellopta a labdát a botladozó Baresitől, kapura húzott, aztán okosan a támadást kísérő Kovácshoz tette, ő már a 16-oson belül csinált egy jó cselt, de 12 méteres lövését lábbal mentette Zenga. A következő percben az oldalvonal mentén Garaba kakaskodott Gianninivel, a magyar csapatkapitány sárgalapos figyelmeztetést kapott. (folyt.köv.)
1990. október 17., szerda 20:02
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|