|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelmi Igazságtétel Bizottság által szervezett ünnepségek a forradalom 34. évfordulóján
"Október 23-án az ,,Újra kedd,, Bizottság - a TIB védnöksége
alatt - talákozót tart a Műegyetem aulájában (12 órától várják a
vendégeket), majd a 14 órakor kezdődő megemlékezés után a résztvevők
együtt vonulnak a Bem szoborhoz. A megemlékezésen részt vesznek:
Mécs Imre, Marián István, Szilágyi Júlia."
SZER, Magyar Híradó:
MDF gondok
"... elmulasztotta feltárni az MDF teljes egészében azt a
katasztrofális örökséget, amelyet átvett a korábbi rendszertől. Nem
egészítette ki annak tudatosításával, hogy az elmúlt évben három
olyan esemény történt, amely egy jól működő közgazdaságot is nehéz
helyzetbe hozna: az olajválság, a KGST piac összeomlása és az
aszály. Ezzel a mulasztással nem zárta ki eleve sokak elképzelésében
azt a lehetőséget, hogy a demokrácia automatikusan és gyorsan a
gazdasági élet fellendülését is jelenti.
Ide tartozik, hogy a kormányzat nem alakított ki egyfajta
párbeszédet a társadalommal, nem találta meg a módját annak, hogy
megértesse vele intézkedései hátterét, értelmét. Az állandó
hivatkozás, a rokonszenvező sajtó hiányára még ha igaz is, inkább a
tehetetlenség jele, mint elfogadható magyarázat.
Szembeötlő, hogy milyen kiegyensúlyozatlan az egyes
minisztériumok vagy azok vezetőinek működése. "
|
|
|
|
|
|
|
Korea - újraegyesítési kötvény
|
Tokió, 1990. október 17. szerda (MTI-tud) - Dél-Korea
máris elkülönít mintegy 35 millió dollárt, hogy finanszírozni
tudja a közvetlen szöul-phenjani kereskedelmet. Az alap, amelynek
felhasználását a jövő évre szánják, a lakossági cserék és a
kulturális kapcsolatok finanszírozását is szolgálná.
Phenjanban tárgyal szerdán és csütörtökön Észak- és Dél-Korea kományfője és megvitatja a közvetlen kapcsolatok felvételének kérdéseit is. Szöul mindenesetre már most gondolt arra, hogy átvállalja a dél-koreai vállalatoknak az északi kereskedés révén keletkező majdani veszteségeit. Az alap egyötödét szánnák a ma még közvetítőkön keresztül zajló és emiatt a szokásosnál jóval drágább árucsere közvetlenné tételére, egyötödét a családi utazások megszervezésére, másik ötödét kulturális rendezvényekre, a maradékot pedig váratlan feladatok pénzelésére. Egyidejűleg - mint ezt egy dél-koreai illetékes közölte - a kormány ,,újraegyesítesi kötvényeket,, is kibocsát, hogy a magáncégek tőkéjet is mozgósíthassák a közvetlen árucsere érdekében. Jelenleg a két ország közvetett kereskedelme mintegy 60 millió dollárt tesz ki. +++
1990. október 17., szerda 17:49
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|