|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelmi Igazságtétel Bizottság által szervezett ünnepségek a forradalom 34. évfordulóján
"Október 23-án az ,,Újra kedd,, Bizottság - a TIB védnöksége
alatt - talákozót tart a Műegyetem aulájában (12 órától várják a
vendégeket), majd a 14 órakor kezdődő megemlékezés után a résztvevők
együtt vonulnak a Bem szoborhoz. A megemlékezésen részt vesznek:
Mécs Imre, Marián István, Szilágyi Júlia."
SZER, Magyar Híradó:
MDF gondok
"... elmulasztotta feltárni az MDF teljes egészében azt a
katasztrofális örökséget, amelyet átvett a korábbi rendszertől. Nem
egészítette ki annak tudatosításával, hogy az elmúlt évben három
olyan esemény történt, amely egy jól működő közgazdaságot is nehéz
helyzetbe hozna: az olajválság, a KGST piac összeomlása és az
aszály. Ezzel a mulasztással nem zárta ki eleve sokak elképzelésében
azt a lehetőséget, hogy a demokrácia automatikusan és gyorsan a
gazdasági élet fellendülését is jelenti.
Ide tartozik, hogy a kormányzat nem alakított ki egyfajta
párbeszédet a társadalommal, nem találta meg a módját annak, hogy
megértesse vele intézkedései hátterét, értelmét. Az állandó
hivatkozás, a rokonszenvező sajtó hiányára még ha igaz is, inkább a
tehetetlenség jele, mint elfogadható magyarázat.
Szembeötlő, hogy milyen kiegyensúlyozatlan az egyes
minisztériumok vagy azok vezetőinek működése. "
|
|
|
|
|
|
|
Tovább erősödik a jen
|
Marton János, az MTI tudósítója jelenti:
Tokió, 1990. október 17. (MTI-tud) - Szerdán Tokióban húsz
hónapja nem tapasztalt mélypontra esett a dollár árfolyama : csak
125 jent adtak érte a tőzsdén. Piaci szakértők azt várják, hogy a
jen árfolyama várhatóan tovább emelkedik, mert mind a japán , mind
az amerikai hatóságok úgy tartják: az olcsó dollár és a drága jen
megfelel gazdaságpoltikai érdekeiknek.
Vélemények szerint sem a japán bank, sem pedig az amerikai központi bankrendszer, a Federal Reserve nem fog beavatkozni a dollár érdekében, mivelhogy az amerikai pénz leértékelődése segít a hatalmas amerikai kereskedelmi mérleg hiányának mérséklésében. A drága jen viszont kedvez a szigetországnak az inflációs nyomások kivédésében. A drágább jen révén ugyanis nem érezhető annyira az olajárak drágulása, viszonylag kevesebb jent kell fizetnie a dollárban számlázott olaj vásárlásakor a japán vállalatoknak.
,,Az Egyesült Államokat nem zavarja a dollár hanyatlása, amit mutat az is, hogy a FED tétlenül szemlélte, amint a nyugatnémet márka rekordmagasságokba szökött a dollárral szemben, vélte az egyik tokiói pénzügyi szakember. Hozátette: ha viszont az amerikai központi bank nem lép közbe, a jen iránti kereslet és a japán pénz felvásárlása mindaddig nem áll meg, amíg az árfolyam el nem éri a rekordot jelentő 120,45-ot. Ezt a véleményt igazolja Nicholas Brady amerikai pénzügyminiszternek a megjegyzése is, aki kijelentette, hogy a dollár lefelé irányuló mozgása olcsóbbá és versenyképesebbé teszi az amerikai ipari termékeket a világpiacon. A japán pénzügyminisztérium is osztja ezt a nézetet, az egyik illetékes szerint nem okoz semmiféle gondot a jelenlegi jen-dollár árfolyam.+++
1990. október 17., szerda 13:54
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|