|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelmi Igazságtétel Bizottság által szervezett ünnepségek a forradalom 34. évfordulóján
"Október 23-án az ,,Újra kedd,, Bizottság - a TIB védnöksége
alatt - talákozót tart a Műegyetem aulájában (12 órától várják a
vendégeket), majd a 14 órakor kezdődő megemlékezés után a résztvevők
együtt vonulnak a Bem szoborhoz. A megemlékezésen részt vesznek:
Mécs Imre, Marián István, Szilágyi Júlia."
SZER, Magyar Híradó:
MDF gondok
"... elmulasztotta feltárni az MDF teljes egészében azt a
katasztrofális örökséget, amelyet átvett a korábbi rendszertől. Nem
egészítette ki annak tudatosításával, hogy az elmúlt évben három
olyan esemény történt, amely egy jól működő közgazdaságot is nehéz
helyzetbe hozna: az olajválság, a KGST piac összeomlása és az
aszály. Ezzel a mulasztással nem zárta ki eleve sokak elképzelésében
azt a lehetőséget, hogy a demokrácia automatikusan és gyorsan a
gazdasági élet fellendülését is jelenti.
Ide tartozik, hogy a kormányzat nem alakított ki egyfajta
párbeszédet a társadalommal, nem találta meg a módját annak, hogy
megértesse vele intézkedései hátterét, értelmét. Az állandó
hivatkozás, a rokonszenvező sajtó hiányára még ha igaz is, inkább a
tehetetlenség jele, mint elfogadható magyarázat.
Szembeötlő, hogy milyen kiegyensúlyozatlan az egyes
minisztériumok vagy azok vezetőinek működése. "
|
|
|
|
|
|
|
Az Európa Nap eseményei - Röszke
|
1990. augusztus 18., szombat - A magyar kormány a jelenlegi
európai államhatárokat erőszakosan nem kívánja megváltoztatni -
jelentette ki a röszkei határátkelő közelében rendezett ünnepségen
Raffay Ernő honvédelmi államtitkár, cáfolva azokat az országhatáron
kívül mostanában felerősödött véleményeket, melyek szerint hazánknak
területi követelései volnának egyik vagy másik szomszédos országgal
szemben. Az európai biztonsággal összefüggésben hangsúlyozta: olyan
világpolitikai folyamatok mennek most végbe, amelyek háborítása
veszedelmes lenne.
Az államtitkár megígérte, hogy az ünnepség magas rangú jugoszláv vendégeivel folytatott megbeszélés értelmében szorgalmazni fogja: Tiszasziget és a jugoszláv Gyála között nyissanak új határátkelőt.
A megjelenteket az Európa Nap alkalmából köszöntötte Douglas Alan Townsend, Ausztrália, valamint Rudolf Sova, Jugoszlávia nagykövete. Lezsák Sándor, az MDF alelnöke a szomszédos országok népeinek baráti kéznyújtására szólított fel. (MTI)
1990. augusztus 18., szombat 19:42
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|