|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelmi Igazságtétel Bizottság által szervezett ünnepségek a forradalom 34. évfordulóján
"Október 23-án az ,,Újra kedd,, Bizottság - a TIB védnöksége
alatt - talákozót tart a Műegyetem aulájában (12 órától várják a
vendégeket), majd a 14 órakor kezdődő megemlékezés után a résztvevők
együtt vonulnak a Bem szoborhoz. A megemlékezésen részt vesznek:
Mécs Imre, Marián István, Szilágyi Júlia."
SZER, Magyar Híradó:
MDF gondok
"... elmulasztotta feltárni az MDF teljes egészében azt a
katasztrofális örökséget, amelyet átvett a korábbi rendszertől. Nem
egészítette ki annak tudatosításával, hogy az elmúlt évben három
olyan esemény történt, amely egy jól működő közgazdaságot is nehéz
helyzetbe hozna: az olajválság, a KGST piac összeomlása és az
aszály. Ezzel a mulasztással nem zárta ki eleve sokak elképzelésében
azt a lehetőséget, hogy a demokrácia automatikusan és gyorsan a
gazdasági élet fellendülését is jelenti.
Ide tartozik, hogy a kormányzat nem alakított ki egyfajta
párbeszédet a társadalommal, nem találta meg a módját annak, hogy
megértesse vele intézkedései hátterét, értelmét. Az állandó
hivatkozás, a rokonszenvező sajtó hiányára még ha igaz is, inkább a
tehetetlenség jele, mint elfogadható magyarázat.
Szembeötlő, hogy milyen kiegyensúlyozatlan az egyes
minisztériumok vagy azok vezetőinek működése. "
|
|
|
|
|
|
|
MDF-sajtótájékoztató
|
1990. április 4., szerda - A Magyar Demokrata Fórum sajnálatosnak tartja, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége továbbra is terjeszti azt a plakátot, amelyen az SZDSZ képviselőjelöltje, Raj Tamás együtt látható Tőkés Lászlóval. Az MDF szükségesnek tartja leszögezni, hogy Tőkés László nem vesz részt a magyarországi politikai életben, s a plakáton megjelent kijelentéssel ellentétben a Független Kisgazdapárt nem támogatja Raj Tamást. Egyebek között erről tájékoztatták a sajtó képviselőit az MDF vezető tisztségviselői szerdai sajtótájékoztatójukon.
Az MDF keddi elnökségi ülésén megfogalmazott nyilatkozatot ismertetve közölték: az MDF megdöbbenésének ad hangot annak kapcsán, hogy a marosvásárhelyi márciusi pogrommal kapcsolatosan cigány embereket ítéltek el. A magyar nemzet, Magyarország népei mélységes tisztelettel és hálával gondolnak a cigányokra nemes tettükért, amiért a kiszolgáltatott és megtámadott magyarok segítségére siettek. Az MDF követeli a marosvásárhelyi cigányellenes, egyben magyarellenes és emberiségellenes ítéletek megsemmisítését és az elítéltek szabadlábra helyezését.
Lezsák Sándor, az MDF alelnöke választási kérdéseket érintve bejelentette: az MDF III. országos gyűlését április 12-ére hívta össze, e fórum hivatott dönteni a koalícióról. Szándékukat eddig sem rejtették véka alá, a centrumpártokkal: a Független Kisgazdapárttal és a Kereszténydemokrata Néppárttal éreznek rokonságot. (MTI)
1990. április 4., szerda 12:58
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|