|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelmi Igazságtétel Bizottság által szervezett ünnepségek a forradalom 34. évfordulóján
"Október 23-án az ,,Újra kedd,, Bizottság - a TIB védnöksége
alatt - talákozót tart a Műegyetem aulájában (12 órától várják a
vendégeket), majd a 14 órakor kezdődő megemlékezés után a résztvevők
együtt vonulnak a Bem szoborhoz. A megemlékezésen részt vesznek:
Mécs Imre, Marián István, Szilágyi Júlia."
SZER, Magyar Híradó:
MDF gondok
"... elmulasztotta feltárni az MDF teljes egészében azt a
katasztrofális örökséget, amelyet átvett a korábbi rendszertől. Nem
egészítette ki annak tudatosításával, hogy az elmúlt évben három
olyan esemény történt, amely egy jól működő közgazdaságot is nehéz
helyzetbe hozna: az olajválság, a KGST piac összeomlása és az
aszály. Ezzel a mulasztással nem zárta ki eleve sokak elképzelésében
azt a lehetőséget, hogy a demokrácia automatikusan és gyorsan a
gazdasági élet fellendülését is jelenti.
Ide tartozik, hogy a kormányzat nem alakított ki egyfajta
párbeszédet a társadalommal, nem találta meg a módját annak, hogy
megértesse vele intézkedései hátterét, értelmét. Az állandó
hivatkozás, a rokonszenvező sajtó hiányára még ha igaz is, inkább a
tehetetlenség jele, mint elfogadható magyarázat.
Szembeötlő, hogy milyen kiegyensúlyozatlan az egyes
minisztériumok vagy azok vezetőinek működése. "
|
|
|
|
|
|
|
Az MDF nyilatkozata (OS)
|
1989. november 30., csütörtök - A legutóbbi népszavazás alkalmával néhány budapesti utcán az MDF Országos Elnöksége nyilatkozatának szövegével olyan röplapok is megjelentek, amelyre - utólag és illetéktelenül - a következő mondatot gépelték rá:,,aki magyar, otthon marad,,. (E hamisítvány létezéséről a legutóbbi 24 órában értesültünk.) Magyar mivoltunkra való hivatkozás ebben a formában és tartalommal - a mondat ostobaságán túlmenően - a Magyar Demokrata Fórum egész szellemiségével és politikájával ellenkezik, s alkalmas arra, hogy a nemzet tagjai között széthúzást idézzen elő. Magyarságunkat minden esetben a nemzeti egység szolgálatába kívánjuk állítani, s megengedhetetlennek tartjuk, hogy a ,,magyar,, jelzőt bárki is a politikai életben erkölcsi kategóriaként felhasználja. E sajnálatos és kellően el nem ítélhető eset tanúlságaként felhívjuk valamennyi MDF-szervezet és a velünk rokonszenvezők figyelmét, hogy a közelgő választási kampányban jelszavaink tisztaságára fokozottan ügyeljenek, s utasítsanak vissza mindenféle, ehhez hasonló provokációt. A jelenleg külföldön tartózkodó dr. Antall József, az MDF elnöke nevében Lezsák Sándor az MDF ügyvezető alelnöke
1989. november 30., csütörtök 17:30
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|