|
|
|
|
Átképző, képző tanfolyamok fiataloknak Fejér megyében
|
1990. október 16., kedd - Az általános iskolát befejezett,
illetve érettségizett, s mindeddig állást nem találó fiataloknak
szervez átképző, képző tanfolyamokat a Fejér Megyei Tanács
területfejlesztési és foglalkoztatáspolitikai osztálya. A Munkaügyi
Minisztérium szakképzési főosztályához benyújtott pályázatával
összesen 180 fiatal részére hatféle szakmát, illetve képzettséget
biztosító tanfolyam megszervezéséhez kapott anyagi lehetőséget.
A középiskolát végzett fiatalok közül összesen nyolcvanan szociális asszisztens, gépi forgácsoló-esztergályos, valamint háztartási gazdaságtan képzésben vehetnek részt. Tanulmányi idejük alatt a jövendő szociális asszisztensek - akik másfél évi tanulás után a kórházi, alkohológiai osztályokon, a családsegítő központokban, a gyámügyi munkában, valamint a gyermek- és ifjúságvédő intézetekben dolgoznak majd - havi 6500 forint, a gépi forgácsoló-esztergályos, valamint a háztartási gazdaságtan képzésben részesülők pedig egy éves tanulmányi idejük alatt havi 5600 forint átképzési támogatást kapnak a Foglalkoztatási Alapból.
Az általános iskolát végzettek textilruhaipari-varró, valamint esztergályos-gépi forgácsoló és kőműves képzésre jelentkezhetnek. A nyolchónapos, illetve másféléves tanulmányi idő alatt ők havonta 4900 forint átképzési támogatást kapnak. A képzés november 1-jén, de legkésőbb november 15-én kezdődik Székesfehérvárott. A jelentkezőket a Munkaügyi Szolgáltató Irodában várják. Más megyékből is vesznek fel fiatalokat a tanfolyamokra, amennyiben igazolni tudják, hogy lakóhelyükön sem állást, sem átképzési, képzési lehetőséget nem találnak.
Fejér megyében egyébként a tanév befejezését követően csaknem ötezer fiatal nem tudott elhelyezkedni. Számuk azóta sem csökkent jelentősen, s a megyei tanács szakigazgatási osztálya ezért minél több képzési, átképzési lehetőséget igyekszik találni számukra. (MTI)
1990. október 15., hétfő 21:21
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|