|
|
|
|
|
|
|
|
Amerika Hangja, Világhíradó:
A helyhatósági választások második fordulója
"Azt hiszem, ezekben a percekben senki sem merne jósolni, mert
ugyan az első forduló érvénytelen eredménye a liberális ellenzék
sikerét hozta, ám nem biztos, hogy ma ugyanazok mentek el, mint két
héttel ezelőtt szavazni. Így a meglepetések napját élhetjük át
Magyarországon. Mert hogy egy-egy körzetből, ahol 8-10 jelölt is
volt, az illető hiába kullogott a sor végén, nem lépett vissza, így
ha nagy a családja, rokonsága, ismeretségi köre, akár első, azaz
nyerő is lehet a két héttel ezelőtti választásokkor.
Ma 159 polgármestert, a nagyobb városokban 1710 egyéni
képviselőt választottak, ugyanakkor 149 listán dől el, hogy melyik
párthoz vonzódnak jobban az emberek. Persze ez már eldőlt az első
fordulóban, amelyet kár szépíteni: a független jelöltekkel szemben a
pártok csúfos vereségét hozza."
|
|
|
|
|
|
|
Hengerelt a bajnok ZTE
|
1990. október 14. vasárnap (tud) - A férfi kosárlabda NB I. A-csoportjában vasárnap három, nagy érdeklődéssel kisért összecsapásra került sor. A bajnok ZTE Heraklith a jól rajtoló Videoton gárdáját fogadta, és a vártnál biztosabban, 30 pont különbséggel nyert. Az egerszegiek győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben a 3000 néző nagy örömére. A fehérváriak mentségére szolgál, hogy a csehszlovák vendégjátékosuk, Okac sérülés miatt hiányzott. A Szolnok - Bp. Honvéd mérkőzés nagy részében a vendég piros-fehérek vezettek, de a szolnokiak jobban hajráztak, s igy megnyerték a kosarakban szegény találkozót.
Eredmények:
Férfiak:
A-csoport: Körmend-Hunor - Csepel 84:74 (45:42) ZTE-Heraklith - Videoton 112:82 (59:46) Szolnoki Olajbányász - Bp. Honvéd 68:65 (26:32)
Az élcsoport: 1. ZTE 9, 2. Körmend 9, 3. Tungsram 9 pont.
B-csopor: Kadett-válogatott - Hódmezővásárhely 57:108 (24:54)
Nők:
B-csoport: DVTK - Ferencvárosi Vasutas 106:59 (56:52) Nagykanizsa - Közgáz MASPED 82:65 (35:30) +++
1990. október 14., vasárnap 20:24
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|