|
|
|
|
|
|
|
|
Amerika Hangja, Világhíradó:
A helyhatósági választások második fordulója
"Azt hiszem, ezekben a percekben senki sem merne jósolni, mert
ugyan az első forduló érvénytelen eredménye a liberális ellenzék
sikerét hozta, ám nem biztos, hogy ma ugyanazok mentek el, mint két
héttel ezelőtt szavazni. Így a meglepetések napját élhetjük át
Magyarországon. Mert hogy egy-egy körzetből, ahol 8-10 jelölt is
volt, az illető hiába kullogott a sor végén, nem lépett vissza, így
ha nagy a családja, rokonsága, ismeretségi köre, akár első, azaz
nyerő is lehet a két héttel ezelőtti választásokkor.
Ma 159 polgármestert, a nagyobb városokban 1710 egyéni
képviselőt választottak, ugyanakkor 149 listán dől el, hogy melyik
párthoz vonzódnak jobban az emberek. Persze ez már eldőlt az első
fordulóban, amelyet kár szépíteni: a független jelöltekkel szemben a
pártok csúfos vereségét hozza."
|
|
|
|
|
|
|
Az Angol Liga kéri az 1998-as vb-döntőt
|
1990. október 14. vasárnap (AP) - Anglia szeretné elnyerni az 1998-as labdarugó világbajnoki döntő megrendezésének jogát - legalábbis igy döntött a 92 albioni profiklubot tömöritő Liga. A szándék szép, de ahhoz, hogy a szövetség (FA) egyáltalán benyujtsa kandidálását, előbb el kell döntenie, egyáltalán akar-e vb-t az FA...? Mindenesetre a Liga hosszu, tekintélyes listáján sorolja az érveket, amelyek - a tagok szerint - Anglia mellett szólnak.
Ugy vélekednek, hogy mostanában már igen kulturáltan viselkednek a szurkolók a honi bajnoki mérkőzéseken, nem volt különösebbb atrocitás a nyári Mondialén sem, bár huligán-megmozdulások azért elszigetelve előfordultak az olaszországi vb-döntő hetei során. A Liga ugy érzi, hogy az 1985-ös véres brüsszeli BEK-döntő óta az angliai egyesületek óriási munkát végeztek el azért, hogy a lelátókon rendet tegyenek. Maga az Európai Labdarugó Szövetség (UEFA) is ugy értékelte: az eltiltás öt év után részben felfüggeszthető. Ennek köszönhető, hogy a Manchester United (KEK), illetve az Aston Villa (UEFA Kupa) már részt vehet az idei európai klubtornákon.
A Liga szerint nem gond, hogy az 1998-as döntőért Franciaország is versenyt fut. Tagjai ugy gondolják, a ,,gallkakasosak,, 1984-ben rendezhettek EB-döntőt, tehát most Angliának kell következnie. Bizonyosra veszik, hogy két évvel az ezredvég előtt Európa jön soron, hiszen 1994-ben az Egyesült Államokban bonyolitják le a futballfesztivált. És még egy igen hatásos érvük: 1994-ig minden első és második ligában szereplő angol klub stadionjában csakis ülőhelyek lesznek, amely találkozik a FIFA és UEFA nem is olyan régen hozoott elhatározásával.+++
1990. október 14., vasárnap 19:41
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|