|
|
|
|
|
|
|
|
Amerika Hangja, Világhíradó:
A helyhatósági választások második fordulója
"Azt hiszem, ezekben a percekben senki sem merne jósolni, mert
ugyan az első forduló érvénytelen eredménye a liberális ellenzék
sikerét hozta, ám nem biztos, hogy ma ugyanazok mentek el, mint két
héttel ezelőtt szavazni. Így a meglepetések napját élhetjük át
Magyarországon. Mert hogy egy-egy körzetből, ahol 8-10 jelölt is
volt, az illető hiába kullogott a sor végén, nem lépett vissza, így
ha nagy a családja, rokonsága, ismeretségi köre, akár első, azaz
nyerő is lehet a két héttel ezelőtti választásokkor.
Ma 159 polgármestert, a nagyobb városokban 1710 egyéni
képviselőt választottak, ugyanakkor 149 listán dől el, hogy melyik
párthoz vonzódnak jobban az emberek. Persze ez már eldőlt az első
fordulóban, amelyet kár szépíteni: a független jelöltekkel szemben a
pártok csúfos vereségét hozza."
|
|
|
|
|
|
|
A világ sportja - sorokban (5. rész)
|
1990. október 14. vasárnap
Pistoia: ------- Az olasz városban tiz ország 120 versenyzője lépett pástra a junior női tőr Világ Kupa-viadalon. Az első helyet a tavalyi VK-győztes német Simone Bauer (16) szerezte meg, miután a döntőben 2:1-re nyert a házigazdák sportolója, Valentina Vezzali ellen.
A magyar résztvevők közül Mohamed Aida szerepelt a legjobban, a negyedik helyen végzett, mivel a bronzéremért vívott asszóban 2:0-ra kikapott a német Michaela Müllertől. (dpa)
x x x
Berlin: ------- A férfi teniszverseny döntője:
Agenor (haiti, 6.) - Volkov (szovjet, 8.) 4:6, 6:4, 7:6 (AP)
x x x
Dublin: ------- A 15 km-es női futó világbajnokság csapatversenyének dobogósai:
1. Portugália 27 helyezési szám 2. Szovjetunió 47 3. Németország 62 (AFP)
x x x
Párizs: ------- A 20 km-es utcai futóversenyt a férfiaknál a marokkói Mohamed Mourhit nyerte (59:15 p), Szücs Csaba a tizedik helyen végzett (1:00:52 ó).
A nőknél a házigazdák versenyzője, Dominique Rembert győzött 1:10:48 órás teljesitménnyel. (AFP) x x x (folyt.köv.)
1990. október 14., vasárnap 19:19
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|