|
|
|
|
|
|
|
|
Amerika Hangja, Világhíradó:
A helyhatósági választások második fordulója
"Azt hiszem, ezekben a percekben senki sem merne jósolni, mert
ugyan az első forduló érvénytelen eredménye a liberális ellenzék
sikerét hozta, ám nem biztos, hogy ma ugyanazok mentek el, mint két
héttel ezelőtt szavazni. Így a meglepetések napját élhetjük át
Magyarországon. Mert hogy egy-egy körzetből, ahol 8-10 jelölt is
volt, az illető hiába kullogott a sor végén, nem lépett vissza, így
ha nagy a családja, rokonsága, ismeretségi köre, akár első, azaz
nyerő is lehet a két héttel ezelőtti választásokkor.
Ma 159 polgármestert, a nagyobb városokban 1710 egyéni
képviselőt választottak, ugyanakkor 149 listán dől el, hogy melyik
párthoz vonzódnak jobban az emberek. Persze ez már eldőlt az első
fordulóban, amelyet kár szépíteni: a független jelöltekkel szemben a
pártok csúfos vereségét hozza."
|
|
|
|
|
|
|
Pintér nem játszhat az olaszok ellen - Novák: ,,Megpróbáljuk a lehetetlent
,, (1. rész)
|
1990. október 14. vasárnap (MTI) - Két fronton, idegenben és otthoni környezetben mérkőzik egymással a magyar és olasz labdarugósport. Szerdán a Népstadionban az EB 3. csoportjában bemutatkozik a vb-harmadik ,,squadra azzurra,,, s ugyanez lesz igaz csütörtökön Ferrarában, ahol a két nemzet olimpiai (egyben utánpótlás) válogatottjai küzdenek az 1992-es barcelonai játékokra való kijutásért.
A magyar A-válogatott immár második kvalifikációs találkozóján érdekelt. Mult szerdán 0:0-t ért el Bergenben Norvégia ellenében. Az ötkarikás legénység viszont Kristiansandban vett kesernyés rajtot, 3:1 arányban alulmaradt a skandináv ország fiataljaival szemben. Egyik csapat helyzete sem rózsás. Kettős olasz győzelem igérkezik.
Ennyit a papirformáról. De mi hir Tatán, ahol a két magyar válogatott készülődik?
- Az egyik rossz hir után ime a második... - kezdte Mészöly Kálmán vasárnap kora délután az MTI munkatársának érdeklődésére. - Azt tudtuk, hogy Kovács Ervin játékára alig van remény, és most vált véglegessé: a már a szombati bajnoki mérkőzést is csak injekcióval vállaló Pintér Attila dereka sokkal rosszabb állapotban van annál, semmint hogy vállalhatná a szerdai 90 percet.
Pintér pótolható, hiszen Disztl László ezuttal a válogatott rendelkezésére áll
- Ez tény, és öröm. Ám hogy Kovácsot kivel helyettesitem, ezen keddig gondolkodom, akkor adok kezdőcsapatot.
Bergenhez képest lényeges változások várhatók?
- Erre most még csak elnagyolt választ tudnék adni. Inkább nem adok.
Esélyek?
- Lévén, hogy a norvégok elleni ,,remélt győzelemről örömteli döntetlenre,, való tippváltásom sokaknak szemet szurt, illetve nemtetszésüket váltotta ki, ezért most esélyről hadd ne nyilatkozzam. Más kérdés, mit mondok a játékosaimnak.
Mindennél többet mond a tény: a vb-bronzérmes lép fel a magyar fővárosban
- Hát ez az Tökéletesen ,,összedolgozott,, legénység, amelynek tagjai egymás rejtett gondolatát is ismerik a pályán. Mindössze az a kérdés, hogoy Maldinit kivel pótolja majd Azeglio Vicini olasz szövetségi kapitány? (folyt.köv.)
1990. október 14., vasárnap 14:25
|
Vissza »
|
|
Pintér nem játszhat az olaszok ellen - Novák: ,,Megpróbáljuk a lehetetlent
,, (2. rész)
|
Vélhetőn külön testőrt kap majd a két ,,életveszélyes,, itáliai ék, Baggio és Schillaci
- Ez kézenfekvőnek tünik, de hagyjuk még a taktikát.
Hogyan készülnek?
- Négy olyan videószalagot hoztam le Tatára, amelyek képanyagából elemezzük az olaszok játékát. Itt van az osztrákok, csehszlovákok és irek elleni Mondiale-mérkőzés, no meg a palermói felvétel, amely legutóbbi fellépésük eseményeit rögzitette. Ismert, azon a 90 percen 1:0-ra verte a Vicini-csapat Hollandiát.
Lehetséges a pontszerzés?
- Ezt a kérdést más formában már feltette... Persze, egy válogatott azért küzd, hogy elérjen valamit. Esetünkben egy döntetlen mindenképpen előkelőnek számitana. Sok mulik a közönségen is. Ha sokan jönnek ki, és tiszta szivvel buzditanak, az nagy segitség
Müsor, szerdáig?
- Vasárnap gyurás, átmozgatás szerepelt a noteszemben, megtettük. Délután a szombati Kálmán névnapra emlékezve Kovács Kálmán és jómagam egy baráti ,,party,,-ra hivtuk meg a válogatott minden tagját. Hétfőn két edzés, kedden egy - utóbbi napon a fővárosban is ott leszek - nemzetközi sajtóértekezleten lehet kérdezni.
Novák Dezső az a fajta szakvezető manapság, akit magyar futballpályán nem nagyon irigyel senki. Az olimpiai gárda kapitánya is kapott rossz hirt: Tóth Lajos térde bedagadt, a győri játékos nem is utazott Tatára.
- Az ő helyére nem hivtam meg senkit, hiszen igy is többen vagyunk eggyel - mondta Novák Dezső. - Összeállitással hétfő este szolgálhatok, kedden utazunk olasz földre.
A norvégiai 1:3 után sokan már ,,temetik,, az olimpiai álmokat.
- Én még nem. Nem vitás, óriási bravur lenne egy döntetlen Ferrarában, dehát rajtunk most csak pont vagy pontok szerezése segitene.
A Kristiansandban mutatott halovány forma alapján erre aligha van remény
- Ha ujra kikapunk, akkor ,,vége a dalnak,,. Akkor már a hazai százszázalékos teljesitmény sem segithetne. A feladat hát adott: minden vésztartalékot mozgósitani, és megkisérelni a lehetetlent. Ezért hát azt mondom, megpróbáljuk a lehetetlent (folyt.köv.)
1990. október 14., vasárnap 14:29
|
Vissza »
|
|
Pintér nem játszhat az olaszok ellen - Novák: ,,Megpróbáljuk a lehetetlent
,, (3. rész)
|
Ahhoz jelentős szemléletváltozásra is szükség lenne a játékban
- Igen, azon gondolkodom, a középpályán milyen arányban adjak lehetőséget a támadó-, illetve védekező felfogásu játékosoknak.
Mit tud az olaszokról?
- Két alapemberük a középpályán tüsténkedik. Mindketten a Juventus csillagainak számitanak. Birtokomban van az a videófelvétel, amelyről tanulmányozhatjuk, a hollandok elleni barátságos csatán ki mit mutatott vendéglátóink közül.
Az olimpiai csapat egyébként vasárnap lazitó két kört futott a tó körül. Hétfőn két foglalkozást vezényel Novák. Kedden este is gyakorolnak Ferrarában, majd szerdán ugyanezt ismét megteszik.+++
1990. október 14., vasárnap 14:31
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|