|
|
 |
|
 |
- Az egység - 3. folyt.
|
Az egységesítés és hódítás szándéka előbb vallási alapon indult
meg: az igaz hitet akarták elterjeszteni az országban a különböző
felekezetek -, elindítva ezzel a vallási viszályokat. Majd pedig a
XVIII. századtól kezdve erősödött fel szerte Európában a nemzeti
kizárólagosítás gondolata -, kiváltva a nacionalizmus, majd a
rasszizmus őrületét.
Ha valaki az ezeréves magyar múltról beszél, tudnia kell, hogy
ez mindig több nép együttesét, minden egyes nép jogainak őrzését,
békés egymás mellett élést jelentett eredetileg -, és ezt kell
jelentenie ma is.
Minden vonatkozásban - vallási, kulturális, ideológiai,
politikai, vagyoni, de legfőként népi vonatkozásban - csakis a
meglevő különbségek tényére épülhet a társadalmi élet -: vagyis a
szabadságra.
A magyarság előrejutását és európai helyét csak az garantálja,
ha a magyarság garantálja a szabadságot a különbözőséghez, az
eltéréshez - legyen az politikai felfogás, vallásos hit vagy népi
hovatartozás.
Csak ha ezt megvalósítjuk, van erkölcsi alapunk annak
követeléséhez, hogy más országokban is biztosítsák a magyarnak, a
magyar kisebbségnek az eltérés, a másság jogát.
Ennek az állításnak is megcsinálhatjuk az ellenpróbáját, s akkor
meglátjuk, hogy a nacionalista egység katasztrófába sodor, mert a
nacionalista egység illúzió vagy hazugság, melyet csak a valóság
semmibevételével - tehát erőszakkal
- lehet megvalósítani.
A közelmúltban kétszer is láthattuk, hogy akkor volt csak igazán
megosztott a magyarság, amikor egységes volt: amikor
rákényszerítették az egységet. Ez történt a faji gondolat jegyében,
amikor a nemzeti egység mániája százezereknek diszkriminálást és
halált jelentett -, s ez történt a kommunisták uralma alatt is,
amikor az egység, az egységes ideológia vagy a munkás-paraszt egység
egyenlő volt az ország elnyomókra és elnyomottakra való
szétszakításával. (folyt.)
1990. október 13., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|