|
|
|
|
A haza, az ország egységéről
|
----------------------------
München, 1990. október 13. (SZER, Nyitott szemmel, Hanák Tibor) - "Hazánk rútul el van darabolva a pártfelek, hitvallás, külön nemzetek, s municipális alkotmányunk által. A pártfelek vagy öt részre, a hitvallás tán hatra, külön nemzetek vagy tízre, municipális alkotmányunk ötvenkettőre, s így összesen hetvenhárom külön részre szakítják honunkat. Ezen elboncolás teszi hazánkat egy beteg, egy haldokló testhez hasonlóvó, melyben a vér nem kereng" - írta Széchenyi István a Világban.
Ma is sokan panaszkodnak a magyarság megosztottságán, a számos párt, politikai és vallási felfogás sokszoros különbsége, az ezerféle érdekből táplált széthúzás, a bokrosság miatt - mint az imént idézett legnagyobb magyar mondta.
Nem hiszem, hogy ebben a tekintetben félreismernénk saját helyzetünket. Vagyis: a magyarság megosztottsága tény, de alapos gyanú fér ahhoz, hogy amit ezzel szembe oda tudunk állítani elérendő eszménynek - tehát az egység ideálját: vajon elérhető-e egyáltalán? Vajon történelmet meghatározó valósággá tud-e válni? S ha igen, azt a kérdést is meg kell vizsgálni, hogy vajon az egység valóban kívánatos-e, meghozná-e azt az állapotot, amelyet ma hiányolunk a magyarságból?
A kérdésnek tehát van egy reális és egy ideális vetülete. A realitás vonatkozásában viszonylag egyszerű a dolgunk: a tényeket kell összegyűjtenünk külföldi és magyar vonatkozásban. Ami a külföldet illeti, nincs olyan ország, mely egyrészt ne panaszkodna saját megosztottságán, másrészt pedig mely ne lenne ténylegesen megosztott.
Gondoljunk az olaszokra, ahol az észak-dél ellentéte és gazdasági fejlettségének különbsége szembeötlő, ahol az Unita Italia ellenére észlelhető a reneszánsz kor városállami megosztottságának hatása, ahol Dél-Triol és Lombardia autonóm törekvései is kétségessé teszik a tényleges egységet. (folyt.)
1990. október 13., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|