|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF képviselőcsoportjainak közleménye
"A ,,hordó-ügy,, kapcsán a magyar Parlamentet és ezen belül a
kormánypártokat ért rágalomhadjárat szervesen kapcsolódik ahhoz az
általános politikai kampányhoz, amelynek célja az új rendszer és a
kormányzat életképességének kétsébevonása, egyik eredménye pedig az
önkormányzati választásoktól való nagy mértékű távolmaradás. Az anarchia és a felelőtlenség nem egyenlő a demokráciával. Mi
valódi, felelős demokráciát akarunk."
SZER, Magyar híradó:
Hordó-ügy
"A Legfőbb
Ügyészség szakértői vizsgálata megállapította, hogy az Országgyűlés
szeptember 18-iki ülésén nem a "hordót a zsidónak
" bekiabálás
hangzott el, miként az a Kurir című lap állítása alapján
feltételezésként elterjedt, hanem az, hogy "hordót a szónoknak
".
Nem ugyanaz. "
|
|
|
|
|
|
|
Az FSZDL állásfoglalása a benzináremelésről
(OS)
|
1990. október 26., péntek - Megbénult az ország közlekedése
Rémhírek terjednek. Megindult a felvásárlási láz. Ha a konfliktus nem oldódik meg, beláthatatlanok a következmények.
A jelenlegi helyzetért kizárólag a kormány a felelős
Álláspontunk szerint a kormány ne cselekedjen kizárólag presztízsének védelmében.
Kétségtelenül nehéz és népszerűtlen döntéseket kell meghoznia a kormánynak. Éppen ezért különösen fontos: meg akar-e egyezni a terhek vállalásáról, vagy bármi áron, akár erőszak alkalmazásával, vagy azzal való fenyegetőzéssel is keresztül kívánja vinni akaratát. A munkavállalók és a munkáltaltók érdekvédelmi szervezeteinek, valamint a kormánynak meg kell egyezni, hogy milyen feltételek biztosítása ellenében hajlandó áldozatokra a társadalom.
Támogatjuk a tiltakozó mozgalmat. Kérjük az útelzárásban résztvevőket: ne gátolják a lakosság alapvető élelmiszerekkel való ellátását, az egészségügy, a víz- és gázszolgáltató vállalatok dolgozóinak munkáját.
Megengedhetetlennek tartjuk a konfliktus erőszakos megoldását. A kialakult helyzetben mindkét félnek vissza kell lépni ahhoz, hogy tárgyalások útján a konfliktus megoldódhasson. Az áremelést és az úteltorlaszolást fel kell függeszteni.
A kölcsönös visszalépés után az Érdekegyeztető Tanácsban kell szakértők bevonásával a megoldást kidolgozni. Európába az út nem gyalog és nem rohamrendőrök között vezet
Budapest, 1990. október 26. 16. óra
FSZDL Ügyvivői Bizottsága
(OS)
1990. október 26., péntek 19:00
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|