|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF képviselőcsoportjainak közleménye
"A ,,hordó-ügy,, kapcsán a magyar Parlamentet és ezen belül a
kormánypártokat ért rágalomhadjárat szervesen kapcsolódik ahhoz az
általános politikai kampányhoz, amelynek célja az új rendszer és a
kormányzat életképességének kétsébevonása, egyik eredménye pedig az
önkormányzati választásoktól való nagy mértékű távolmaradás. Az anarchia és a felelőtlenség nem egyenlő a demokráciával. Mi
valódi, felelős demokráciát akarunk."
SZER, Magyar híradó:
Hordó-ügy
"A Legfőbb
Ügyészség szakértői vizsgálata megállapította, hogy az Országgyűlés
szeptember 18-iki ülésén nem a "hordót a zsidónak
" bekiabálás
hangzott el, miként az a Kurir című lap állítása alapján
feltételezésként elterjedt, hanem az, hogy "hordót a szónoknak
".
Nem ugyanaz. "
|
|
|
|
|
|
|
Három forduló után már csak négyen veretlenek - ... (2. rész)
|
Nehéz percei voltak Bátorfi Csilla (BSE) ötszörös Európa-bajnoknőnek, és csak nagy csata után nyert 2:1 arányban Káhn Szilvia és Böhm Gabriella ellen. Wirth Gabriella, a TOP 12 tavalyi győztese (a férfiaknál Harczi a cimvédő) két vereséget is elszenvedett: Hegedüs Ágnestől 2:0 és Tóth Krisztinától 2:1 arányban kapott ki.
- Wirth Gabi sajnos még nem a régi, de nem a szorgalma vagy a hozzáállása változott - jegyezte meg Fülöp István, a Statisztika edzője. - Édesanyja halála az egész Wirth-család életrendjét módosította. Fiatal sportolónkra otthon is sok feladat hárul, s nem tud olyan gondtalanul foglalkozni a asztalitenisszel, mint régebben. De mellette vagyunk, mindenben segitjük őt.
Az első nap után a férfiaknál már csak Harczi és Varga Sándor (Postás) veretlen, Turbók Attila (BVSC) és Frank Béla (Kaposplast) viszont nyeretlen. A nőknél Bátorfi és Urbán mindhárom mérkőzésén győzött, ugyanakkor mindhármat elvesztette a BSE-s Káhn Szilvia (ha a mérkőzésein a játékát variálná ugy, mint a káromkodásait, bizonyára eredményesebb lenne), és Éllő Vivien (Statisztika).
A Rotter TOP 12 szombaton 8.30 órakor ujabb két fordulóval folytatódik, 15 órától pedig három ,,kanyart,, viv a mezőny.+++
1990. október 12., péntek 16:10
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|