|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF képviselőcsoportjainak közleménye
"A ,,hordó-ügy,, kapcsán a magyar Parlamentet és ezen belül a
kormánypártokat ért rágalomhadjárat szervesen kapcsolódik ahhoz az
általános politikai kampányhoz, amelynek célja az új rendszer és a
kormányzat életképességének kétsébevonása, egyik eredménye pedig az
önkormányzati választásoktól való nagy mértékű távolmaradás. Az anarchia és a felelőtlenség nem egyenlő a demokráciával. Mi
valódi, felelős demokráciát akarunk."
SZER, Magyar híradó:
Hordó-ügy
"A Legfőbb
Ügyészség szakértői vizsgálata megállapította, hogy az Országgyűlés
szeptember 18-iki ülésén nem a "hordót a zsidónak
" bekiabálás
hangzott el, miként az a Kurir című lap állítása alapján
feltételezésként elterjedt, hanem az, hogy "hordót a szónoknak
".
Nem ugyanaz. "
|
|
|
|
|
|
|
Szóvivői tájékoztató a kormányülésről (3. rész)
|
A bányászsztrájk kapcsán hangsúlyozták: jelenleg nem folynak tárgyalások a bányászok és a kormány között. A kormányzat meghozta döntését, amelynek előkészítéséről folyamatosan informálták az ágazati szakszervezetet. Az utolsó napokban kialakultak a kompromisszum körvonalai, ezért sem érthető a figyelmeztető sztrájk célja. Elképzelhető - mondták az illetékesek -, hogy a bányászokat így figyelmezteti az érdekképviselet, hogy dolgozik.
A továbbiakban László Balázs szóvivő ismertette a kormányülés egyéb határozatait, törvényjavaslatait. Eszerint a kormány indítványozza az Országgyűlésnek, hogy Magyarország lépjen annak az európai újjáépítési és fejlesztési banknak a tagjai közé, amelynek alapító okiratát májusban írták alá Párizsban, s amelynek alapítói között számos nyugat-európai és tengerentúli ország található. Az intézmény magyar kormányzója Rabár Ferenc pénzügyminiszter, helyettese Tarafás Imre, a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyettese lesz.
Foglalkozott a kormány a rádió és televízió stúdiók alapításának korlátozásával. A frekvenciamoratórium addig marad érvényben, amíg el nem készül a rádiózásról, televíziózásról szóló törvény - várhatóan jövő tavaszig. A most parlament elé terjesztendő törvényjavaslat a mai teljes moratóriumot javasolja megerősíteni, megtiltva az olyan országos körzeti vagy helyi rádió- vagy tv-műsort készítő stúdiók alapítását, amelyek műsorukat rádióhullámokon, illetve országosan vagy regionálisan kábeleken terjesztik. Egyúttal megtiltja a ma használt frekvenciák, hullámsávok használatba vagy bérbeadását, meghagyva egyúttal a már létező bérbeadásokat, mint a Calypso és a Danubius rádió, illetve a Nap Tv működését.
Ifjúságpolitikai kabinet létrehozásáról is döntött a kormány, vezetésével Kiss Gyula tárca nélküli minisztert bízva meg. A testület feladata az ifjúság helyzetével, érdekeivel kapcsolatos különböző kormányzati döntést igénylő lépések, intézkedések előkészítése. A kormány állásfoglalása szerint szükséges egy ifjúsági érdekegyeztető tanács megalakítása is.
A kormány megvitatta a Suzuki személygépkocsi-gyártás magyarországi megvalósításának feltételrendszerét. A Suzuki SWIFT típus összeszerelése 1992-ben kezdődik, előreláthatóan 5O ezer darabos szériával. A kisfogyasztású, környezetvédelmi szempontból előnyös típus gyártása hozzájárul a magyarországi személygépkocsi-ellátás javításához; a korszerű gyártástechnológia bevezetése belátható időn belül kedvező hatást gyakorol az ország devizamérlegére, s hozzájárul a foglalkoztatási gondok enyhítéséhez is - állapította meg a kabinet. (folyt. köv.)
1990. október 5., péntek 17:29
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|