|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF képviselőcsoportjainak közleménye
"A ,,hordó-ügy,, kapcsán a magyar Parlamentet és ezen belül a
kormánypártokat ért rágalomhadjárat szervesen kapcsolódik ahhoz az
általános politikai kampányhoz, amelynek célja az új rendszer és a
kormányzat életképességének kétsébevonása, egyik eredménye pedig az
önkormányzati választásoktól való nagy mértékű távolmaradás. Az anarchia és a felelőtlenség nem egyenlő a demokráciával. Mi
valódi, felelős demokráciát akarunk."
SZER, Magyar híradó:
Hordó-ügy
"A Legfőbb
Ügyészség szakértői vizsgálata megállapította, hogy az Országgyűlés
szeptember 18-iki ülésén nem a "hordót a zsidónak
" bekiabálás
hangzott el, miként az a Kurir című lap állítása alapján
feltételezésként elterjedt, hanem az, hogy "hordót a szónoknak
".
Nem ugyanaz. "
|
|
|
|
|
|
|
A felülvizsgálandó Mindszenty-perről
|
München, 1989. július 14. (SZER, Kezdődik a nap) - Frank Miklós kommentárját hallják a Mindszenty-per felülvizsgálásáról: Mit szóljon az ember egy ilyen hírhez, az örömhöz, amely ennek hallatára minden jóérzésű embert elfog? Ez alkalommal nem vegyül üröm. Paskai bíboros levelében nem kér második elődje számára politikai rehabilitációt, mint ezt már pünkösdi tv-interjúja során is kizárta. Kérése a miniszterelnökhöz így hangzik - idézzük- : "A magyar kormány kezdeményezze Mindszenty József bíboros perének felülvizsgálatát". Más szóval: a prímás elődje jogi rehabilitációját kéri, amelyet logikusan követnie kell majd az erkölcsinek is. A miniszterelnök válasza: tekintettel annak összetett és bonyolult mivoltára és a hiányzó iratok beszerzésének szükségességére, a felülvizsgálás bizonyos időt fog igényelni. Nem ismeretes Paskai bíboros levelének dátuma, de okvetlenül feltűnik a levélváltás közzétételéé: július 11. Ezen a napon érkezett első ízben amerikai elnök hazánkba, azé az országé, amelynek követségén az üldözött bíboros 15 évet töltött, és amely azáltal, hogy menedékjogot adott neki, vállalta a két ország közti feszültség állandósulását. Németh Miklós gesztusának szimbolikus jellege is van: azt hangsúlyozza, hogy a mai magyar kormány hajlandó ezen a téren is szakítani a múlttal és jóvátenni az elődök által elkövetett igazságtalanságokat. Ezzel ugyan még nem tettünk pontot a Mindszenty-ügyre, a záró aktus még hátravan, de a dráma a pozitív kibontakozás felé közeledik. (folyt.)
1989. július 14., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|