|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF képviselőcsoportjainak közleménye
"A ,,hordó-ügy,, kapcsán a magyar Parlamentet és ezen belül a
kormánypártokat ért rágalomhadjárat szervesen kapcsolódik ahhoz az
általános politikai kampányhoz, amelynek célja az új rendszer és a
kormányzat életképességének kétsébevonása, egyik eredménye pedig az
önkormányzati választásoktól való nagy mértékű távolmaradás. Az anarchia és a felelőtlenség nem egyenlő a demokráciával. Mi
valódi, felelős demokráciát akarunk."
SZER, Magyar híradó:
Hordó-ügy
"A Legfőbb
Ügyészség szakértői vizsgálata megállapította, hogy az Országgyűlés
szeptember 18-iki ülésén nem a "hordót a zsidónak
" bekiabálás
hangzott el, miként az a Kurir című lap állítása alapján
feltételezésként elterjedt, hanem az, hogy "hordót a szónoknak
".
Nem ugyanaz. "
|
|
|
|
|
|
|
A Hazafias Népfront és az MSZMP képviselőinek találkozója (2. rész)
|
A most megkezdett konzultációk céljáról szólva Fejti György rámutatott, hogy az első forduló előkészítő, kétoldalú megbeszélésekből áll. Ezeken a konzultációkon nincs más feltétele az MSZMP-nek tárgyalópartnereit illetően, mint a bejegyzett, törvényes működés. Az együttműködéshez viszont már tárgyalási alapnak tekinti a társadalmi fejlődés szocialista útjának elfogadását, és a nemzetközi realitások, a szövetségesi rendszer figyelembevételét. Az a megközelítés, amely a társadalom egészének nevében vádol, s a hatalmat a vádlottak padjára ülteti, elfogadhatatlan. A valóság ennél sokkal összetettebb, árnyaltabb - hangsúlyozta Fejti György. A tájékozódó, bizalomerősítő első konzultációkat követően az MSZMP a második forduló során a tanácsi, illetve képviselő-választások, az alkotmányozás, valamint a gazdasági kibontakozás kérdésében kiván véleményt cserélni a különféle szervezetekkel. Huszár István ismertette az MSZMP küldöttségével, hogy a kongresszusra készülődve miként kívánják megújítani a népfrontmozgalmat. Ehhez az új helyzetet figyelembe vevő programra van szükség. A március 15. méltó megünneplésével kapcsolatban kiadott felhívásuk fogadtatásáról szólva rámutatott: az elutasítások főként Budapestről érkeztek, s ez a nap nemcsak a fővárosiak ünnepe. Vidéken több megyében készség van a közös ünneplésre. Több szervezet pedig nem elvi alapokon utasította el a csatlakozást, hanem arra hivatkozva, hogy nem akarja az alternatívok egységét megbontani. István Lajos, a Hazafias Népfront Országos Elnökségének tagja kifejtette, hogy nincs szükség egy újabb nemzeti bizottságra, hanem a népfrontmozgalmat kell olyanná tenni, amely megfelel az Új Márciusi Front javasolta szerepkörnek is. Asbót Jánosné, a Hazafias Népfront Országos Elnökség tagja rámutatott: szükséges, hogy az induló pártok esélyegyenlőséggel kezdjék meg működésüket. Ez vonatkozik az információk megszerzésére is, hogy megfelelő háttérrel készíthessék el programjaikat. Tisztázásra vár az is, hogy ezek az új szervezetek milyen pénzügyi keretből tartsák fenn magukat. (MTI)
1989. február 22., szerda 21:36
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|