|
 |
 |
 |

Demszky Gábor a szamizdat-irodalomról
|

-------------------------------------
München, 1990. október 9. (SZER, Magyar híradó) - Bizony nem volt mindig az az érzése a magyar állampolgárnak, hogy a rendőrség az ő ügyét szolgálja. Nem is olyan régen a BM jelentős része még azzal volt elfoglalva, hogy egy maroknyi kis csoportot kísért, vett őriztbe, kobozta el tőlük mindazt, amit nagy munka árán előállítottak: a szamizdat irodalmat.
Néhány napja kapható Budapesten a könyvkereskedésekben egy kötet: válogatás az AB szamizdat kiadó termékeiből. Baráth Edina készített ebből alkalomból interjút Demszky Gáborral, az AB kiadó - nyugodtan mondhatjuk: legendás hírű vezetőjével, aki azóta parlamenti képviselő, a nemzetvédelmi bizottság elnöke, és Budapest főpolgármester-jelöltje.
- Milyen érzés ez most?
- Ez azt jelzi, hogy itt, ebben a könyvesboltban letehettük a könyveinket és ez a kötet megszülethetett, hogy végleg, végérvényesen lezárult egy korszak, ami remélhetőleg soha vissza nem jön Magyarországon, tehát nem lesz szükség szamizdatra.
- Nem jelent-e ez most valamilyen fájdalmas nosztalgiát, sóvárgást a múlt után?
- Nagyon furcsa érzés ez, igen -, de azt mondanám inkább, hogy nemcsak nehézségekkel és megpróbáltatásokkal jár ez, hanem nagyon sok örömmel is. Nekem nagy öröm a kezembe venni egy kötetet. Most is ezt a szamizdat kötetet úgy tartom a kezemben, mint annak idején. Minden egyes kötetnek a megjelenése nagyon nagy öröm volt, nagyon nagy győzelem volt, egy újabb tett volt. Azt lehet mondani, hogy ilyen fajta tiszta örömeink mostanában nagyon ritkán vannak. Valami hiányzik ebből a politikai légkörből körülöttünk - és ez az a tiszta, felszabadult öröm. Nyitottabb politizálásra gondolok. Arra, hogy végül is át kellene élnie az embereknek azt, hogy egy rendszerváltás történik, és ezzel együtt az életkörülményeik javulnak. (folyt.)
1990. október 9., kedd
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
 |

- Demszky Gábor - szamizdat irodalom - 1. folyt.
|

Elnézést, hogy politikáról beszélek, de elsősorban most már ez foglalkoztat nem a szamizdat. Nem a múlt, és ezért az a jövő, amit itt együtt ebből a múltból teremthetünk meg, az az, ami elsősorban érdekel.
Talán ha elmondhatnám ennek kapcsán a politikai ars poeticámat, amelynek az a lényege, hogy a politikát emberarcúvá kell tenni. Meg kell személyesíteni, és emberivé tenni abban az értelemben, hogy őszintévé kell tenni. Az embereknek pontosan el kell mondani, hogy mi az, ahol mi a közvetlen jövőben gyorsan javulást érhetünk el. Melyek azok a területek, ahol ez nem lehetséges, őszintén vállalni kell népszerűtlen dolgokat, őszintén vállalni kell konfliktusokat is és még valamit: azt gondolom, hogy annak a politikai életnek, amely tavasz óta, a választások óta Magyarországon zajlik, az a legnagyobb problémája, hogy nem érzik az emberek sajátjukénak.
Úgy gondolják, hogy valami olyasmi történik, aminek ők nem a részei. Az: hogy én nem hiszek abban, hogy lehetséges közvetlen demokrácia, de abban igen, hogy a politikusoknak szolgálni kell az embereknek, szolgálójuk kell lenni bizonyos értelemben, és azt reméljük, hogy a szamizdat erkölcse, amely nagyon tiszta erkölcs volt, nagyon tiszta, a szabadság eposza volt a zsarnoksággal szemben - ezt az erkölcsöt tudjuk bevinni a nagypolitikába is. +++
1990. október 9., kedd
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|