|
 |
 |
 |

Csehszlovákia: Schwarzenberg - ,,brazil ügy,,
|

Kárpáti János, az MTI tudósítója jelenti:
Prága, 1990. október 9. kedd (MTI-tud) - Karl Schwarzenberg,
Václav Havel csehszlovák köztársasági elnök irodavezetője hétfő este
nyilatkozatban válaszolt Vladimir Meciar szlovák kormányfő vasárnapi
kijelentéseire, az úgynevezett brazil üggyel kapcsolatosan.
Fernando Collor brazil államfő múlt hét elején tett csehszlovákiai látogatását le kellett rövidíteni, és az elnök nem tudott elutazni Pozsonyba. A tiszteletére adott prágai díszvacsorán nem jelent meg a szlovák miniszterelnök és a pozsonyi parlament elnöke. Václav Havel szóvivője később azt állította, hogy nem mentették ki magukat a távolmaradás miatt. Ezt azonban Vladimir Meciar vasárnap cáfolta. Mindezek nyomán került sor az elnöki irodavezető állásfoglalására, aki lényegében megvédte Michael Zantovsky szóvivőt.
Schwarzenberg szerint Meciar már két héttel a Collor-látogatás előtt tudott arról, hogy a brazil államfő csak egy szűk napot tölt az országban. Ennek ellenére Meciar a brazil elnök érkezése napján azt közölte a nyilvánosság előtt, hogy a vendég két napot tölt Csehszlovákiában, de ő - mármint Meciar - nem tudja, hogy miért marad el szlovákiai útja. - Mindezeken felül Václav Havel irodája nem kapott időben megfelelő tájékoztatást Meciaréknak a vacsorától való távolmaradásáról, és csak másnap tisztázódott, hogy a szlovák kormányfő titkárnője megüzente: a miniszterelnöknek ,,nincs ideje,, Prágába utazni - mondta Karl Schwarzenberg. (A nem megfelelő indoklás továbbítása miatt egyébként Vladimir Meciar már rövid úton eltávolította a titkárnőt állásából.)
Karl Schwarzenberg állásfoglalásának a hangvétele érezhetően azt célozta, hogy megvédje Michael Zantovsky szóvivőt az egyre szaporodó támadások ellen. A prágai várban azonban nem kívánják tovább bonyolítani az ügyet, annál kevésbé, mivel a különböző nyilatkozatokból összeálló kép meglehetősen egyértelmű: Pozsonyban igencsak kevés fontosságot tulajdonítottak annak, hogy a vacsorától való távolmaradás megindoklása időben és a szokásoknak megfelelő formában történjen meg. Ez azonban még nem fogja aláásni a csehszlovák külpolitika egységes, föderatív voltát. +++
1990. október 9., kedd 08:21
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|