|
 |
 |
 |

Jeruzsálemi incidens - BT
|

New York, 1990. október 9. kedd (MTI-UPI/Reuter/AFP/TASZSZ)
- Egyelőre eredmény nélkül ért véget az ENSZ Biztonsági Tanácsának a
jeruzsálemi eseményekkel foglalkozó hétfői vitája: bár jóformán az
összes felszólaló elítélte Izraelt a legalább huszonkét áldozatot
követelő hétfői összecsapásokért, egyelőre nem tudtak megállapodásra
jutni az elfogadandó dokumentum formájáról és tartalmáról. A
tanácskozást kedden folytatják.
Ami a formai kérdéseket illeti: diplomáciai források szerint az el nem kötelezett országok azt szeretnék, ha a testület kötelező érvényű határozatot hozna, míg az Egyesült Államok ezt ellenzi, s ehelyett az ügyben elegendőnek véli a BT soros elnökének nyilatkozatát. Ennél is fontosabb azonban a tartalmi eltérés. A PFSZ ENSZ-képviselője - több BT-tag támogatásával - a testület tényfeltáró bizottságának azonnali helyszínre küldését követelte, Izrael viszont - amely ebben az ügyben az ENSZ-t nem tartja semlegesnek - ezt azonnal elutasította.
Megfigyelők szerint a hétfői jeruzsálemi vérengzéssel maga az Egyesült Államok is kínos helyzetbe került: Washington idén májusban még vétójával akadályozta meg egy hasonló javaslat elfogadását, most viszont nyilván meg kell fontolnia, megbontsa-e azt az egységet, amely az Öbölválság kapcsán alakult ki a testületben.
A BT hétfői vitájában egyébként éles szópárbaj alakult ki a palesztin és az izraeli küldött között. Tel Aviv képviselője előre kitervelt provokációval vádolta a PFSZ-t, úgy vélvén, hogy a palesztin szervezet a Kuvait elleni iraki támadásról akarta elterelni a figyelmet, míg a PFSZ képviselője azt állította, hogy az izraeliek ellenőrzésük alá akarják vonni a Templomhegyen lévő iszlám szent helyet.
A szovjet ENSZ-küldött országa nevében határozottan elítélte Izrael ,,embertelen és provokatív,, akcióját, és - Kínához, valamint Franciaországhoz hasonlóan - a közel-keleti konfliktus politikai megoldását sürgette. Az amerikai nagykövet még az ülés előtti nyilatkozatában maga is elítélte az éles lőszer használatát, bár úgy vélte, hogy mindkét oldalon vannak olyan szélsőségesek, akik a jeruzsálemi helyzet éleződését kívánják. A nyugati küldöttek egyébként most is elvetették azt a - főképp Irak és egyes arab államok által hangoztatott - nézetet, hogy bármiféle kapcsolat is volna az Öbölválság és a palesztin probléma között. +++
1990. október 9., kedd 07:31
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|