|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Szovjet Zsidóság Nemzeti Kongresszusának távirata Antall Józsefhez
"...a magyar kormány továbbra
is segíti szovjet zsidók Izraelbe történő kivándorlását
Magyarországon keresztül. Megnyugtató annak megerősítése, hogy
Magyarország régi hagyományával, a menekülteknek való humanitárius
segítségnyújtással összhangban cselekszik."
SZER, Magyar híradó:
Az idegenfórgalom áronyoldalai
"Remélem, hogy
nem sokan találkoztak azzal a határmenti benzinkutassal, aki
semmiféle külön szolgáltatást nem nyújtott, mégis elfelejtette
visszaadni az aprópénzt 60 forintot. Vagy azzal a balatonfüredi
ABC-pénztárossal, aki 50 forinttal többet számított az egyik
külföldi vásárlónak, majd a reklamálás nyomán undorral a pultra
csapta a vevőt illető pénzt. Remélem továbbá, hogy csak véletlen
kisiklás volt, amikor az egyik patinás casinóban néhány alkalmazott,
köztük a krupié, trágár jelzők kíséretében cserélt véleményt a
szerencsét próbáló idegen vendégekről, nem sejtvén, hogy otromba
szövegüket némely külföldre szakadt hazánkfia tökéletesen megértette
és a jövőben biztosan máshová viszi majd elvesztésre szánt
dollárjait és márkáit."
|
|
|
|
|
|
|
Alternatív katonai szolgálat
|
(Krassó György) München, 1989. január 10. (SZER, Világhíradó) - A budapesti rádió is beszámolt arról, hogy több független szervezet az alternatív katonai szolgálat bevezetését szorgalmazó, petíciót juttatott el az Országgyűléshez. Ehhez kapcsolódik az örvendetes hír, amelyet Krassó Györgytől hallanak Londonból: - Közel két évet töltött az ország különböző börtöneiben Keszthelyi Zsolt, és ma reggel Márianosztrán szabadlábra helyezték. A magyar kormányzat a jelek szerint már kezd eljutni odáig, hogy a katonai szolgálatot lelkiismereti okból megtagadók ügyében legalább a köztörvényes elítéltekéhez hasonló mércét alkalmazzon. Keszthelyi Zsolt büntetésének ugyanis elengedték a negyedrészét - pontosabban szólva feltételesen szabadlábra helyzeték, ami általános gyakorlat, a nem visszaeső közbűntényesek esetében. Igaz: Keszthelyi a börtönben megtartott pénteki, úgynevezett kedvezmény- tárgyaláson azt mondta a bírónak, hogy nem kér semmiféle - úgymond - kedvezményt, jó magatartására való tekintettel mégis kitették a börtönből. Mivel nemrégiben Tiller József lelkiismereti szolgálatmegtagadó büntetésének is elengedték a negyedrészét, Keszthelyit édesanyja és barátai, akik számítottak esetleges szabadon bocsátására, a márianosztrai börtön előterében várták, és együtt tértek vissza Budapestre. Keszthelyi 1963-ban született Baján, és Szegeden, majd Budapesten járt egyetemre. Egyik szerkesztője volt az "Égtájak között" című, kezdetben engedélyezett, majd illegális, mindmáig megjelenő független folyóiratnak, és Pofon címmel önálló folyóiratot is indított. 1987 februárjában házkutatást tartottak nála, valamint Talata József szerkesztő-társánál, és elkobozták egy új lap előző éjjel szitanyomással készített példányait. Keszthelyi Zsoltot behívták katonának, de ő visszaküldte katonakönyvét a kiegészítő parancsnokságnak egy nyilatkozat kíséretében, amelyben közölte, hogy nem hajlandó olyan hadseregben szolgálni, amely nem áll demokratikusan megválasztott kormány ellenőrzése alatt. Keszthelyit február 25-ikén letartóztatták, és először három, majd jogerősen két és fél év börtönre ítélték. Hozzátartozóitól és barátaitól elszigetelték, börtönből börtönbe szállították, leveleinek nagy részét nem kapta meg, és Márianosztrán eleinte olyan közbűntényesekkel tették egy zárkába, akik a börtönőrök hallgatólagos beleegyezésével rendszeresen súlyosan bántalmazták. Magyarországon számos tiltakozás hangzott el ügyében, és Keszthelyi Zsolt Bizottság alakult, nem sokkal letartóztatása után. Tüntetések folytak Magyarországon és Lengyelországban is kiszabadításáért, és nyugati országokból Keszthelyi szabadlábra helyezését követelő leveleket és táviratokat küldtek a magyar hatóságokhoz. Keszthelyi börtönben tartása egyre kényelmetlenebbé kezdett válni a magyar kormányzat számára - különösen az után, hogy idén többször is elkötelezte magát az alternatív civilszolgálat bevezetésére - vagyis arra, amit Keszthelyi Zsolt még az utolsó szó jogán is követelt. A civil szolgálatról szóló törvény parlamenti tárgyalása azonban késik, bár éppen ma ígérték meg, hogy hamarosan sorra kerül. 14 alternatív független szervezet nevében Bognár Mikolta, Holczer Tibor, Kocsis Imre, Nagy Jenő, Rockenbauer Zoltán, Talata József és a 4-6-0 Békecsoport egy tagja épp tegnap adta át a Parlamentben azt a levelet, amely követeli, hogy az új törvény megszületéséig azonnali hatállyal engedjék szabadon a még mindig börtönbe és fogházba zárt fiatalokat. Keszthelyi Zsolt elmondta, hogy a börtönben az utóbbi időben jobb volt a bánásmód. Ami őt illeti, egyelőre tanulni szeretne, és ismerkedni a bebörtönzése óta sok mindenben megváltozott magyarországi helyzettel. +++
1989. január 10., kedd
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|