|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Szovjet Zsidóság Nemzeti Kongresszusának távirata Antall Józsefhez
"...a magyar kormány továbbra
is segíti szovjet zsidók Izraelbe történő kivándorlását
Magyarországon keresztül. Megnyugtató annak megerősítése, hogy
Magyarország régi hagyományával, a menekülteknek való humanitárius
segítségnyújtással összhangban cselekszik."
SZER, Magyar híradó:
Az idegenfórgalom áronyoldalai
"Remélem, hogy
nem sokan találkoztak azzal a határmenti benzinkutassal, aki
semmiféle külön szolgáltatást nem nyújtott, mégis elfelejtette
visszaadni az aprópénzt 60 forintot. Vagy azzal a balatonfüredi
ABC-pénztárossal, aki 50 forinttal többet számított az egyik
külföldi vásárlónak, majd a reklamálás nyomán undorral a pultra
csapta a vevőt illető pénzt. Remélem továbbá, hogy csak véletlen
kisiklás volt, amikor az egyik patinás casinóban néhány alkalmazott,
köztük a krupié, trágár jelzők kíséretében cserélt véleményt a
szerencsét próbáló idegen vendégekről, nem sejtvén, hogy otromba
szövegüket némely külföldre szakadt hazánkfia tökéletesen megértette
és a jövőben biztosan máshová viszi majd elvesztésre szánt
dollárjait és márkáit."
|
|
|
|
|
|
|
Izvesztyija - Primakov útja
|
Moszkva, 1990. október 8. hétfő (MTI-TUD) - Az Izvesztyija
hétfő esti száma erőteljes hangú írásban követelte a szovjet
illetékesektől annak tisztázását, hogy ténylegesen milyen
eredményeket hozott Primakov elnöki tanácsadó bagdadi útja, s mi az
igazság a még mindig Irakban tartózkodó 5 ezer szovjet állampolgár
további sorsát illetően.
A tekintélyes szovjet napilap nem minden bíráló él nélkül tárta fel, hogy Jevgenyij Primakov bagdadi tárgyalásainak eredményei meglehetősen ködösek, a politikus optimista megnyilatkozásai ellentmondani látszanak a világsajtó értesüléseinek. Az Izvesztyija egyebek között megkérdőjelezte Primakovnak a válság rendezésével kapcsolatos optimizmusát. Utalt rá, hogy a szovjet-iraki tárgyalások után a bagdadi vezetők újfent megerősítették: az iraki csapatok kuvaiti kivonásáról szó sem lehet.
A lap külön is a szovjet illetékesek szemére vetette, hogy semmit nem lehet tudni a szovjet állampolgárok sorsáról folytatott tárgyalásokról, s mindössze a nyugati sajtó találgatásai állnak rendelkezésre. Ezek szerint viszont nem sikerült előrelépést elérni ezügyben sem, hazautazásuk időpontja továbbra is bizonytalan.
Az Izvesztyija, miután a kormány és a külügyminisztérium illetékesei nem voltak hajlandók sem cáfolni, sem megerősíteni a nyugati lapértesüléseket, reményét fejezte ki, hogy az ügy bizalmas jellegére történő hivatkozás ezúttal nem a régi módszereket takarja, amikor is szovjet emberek sorsa tizedrangú volt a politikai és gazdasági szempontok mögött. A lap egyebek között arra is választ vár, hogy Irak valóban kérte-e Moszkvától a szovjet szakemberek iraki maradását, s egyáltalán, milyen okok hátráltatják mielőbbi hazatérésüket.
Az Izvesztyija a cikk végén a moszkvai védelmi minisztérium közlésére hivatkozva számolt be arról, hogy Irakban jelenleg mindössze 93 szovjet katonai szakértő tartózkodik, akik szerződésük lejártával váltás nélkül visszatérnek a Szovjetunióba. Augusztus elsején még 213 szovjet katonai szakértő tartózkodott Irakban, újabbak pedig nem érkeztek helyettük. +++
1990. október 8., hétfő 17:30
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|