|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Szovjet Zsidóság Nemzeti Kongresszusának távirata Antall Józsefhez
"...a magyar kormány továbbra
is segíti szovjet zsidók Izraelbe történő kivándorlását
Magyarországon keresztül. Megnyugtató annak megerősítése, hogy
Magyarország régi hagyományával, a menekülteknek való humanitárius
segítségnyújtással összhangban cselekszik."
SZER, Magyar híradó:
Az idegenfórgalom áronyoldalai
"Remélem, hogy
nem sokan találkoztak azzal a határmenti benzinkutassal, aki
semmiféle külön szolgáltatást nem nyújtott, mégis elfelejtette
visszaadni az aprópénzt 60 forintot. Vagy azzal a balatonfüredi
ABC-pénztárossal, aki 50 forinttal többet számított az egyik
külföldi vásárlónak, majd a reklamálás nyomán undorral a pultra
csapta a vevőt illető pénzt. Remélem továbbá, hogy csak véletlen
kisiklás volt, amikor az egyik patinás casinóban néhány alkalmazott,
köztük a krupié, trágár jelzők kíséretében cserélt véleményt a
szerencsét próbáló idegen vendégekről, nem sejtvén, hogy otromba
szövegüket némely külföldre szakadt hazánkfia tökéletesen megértette
és a jövőben biztosan máshová viszi majd elvesztésre szánt
dollárjait és márkáit."
|
|
|
|
|
|
|
Novembertől Suzuki? (1. rész)
|
1990. október 8., hétfő - Várhatóan október végén írja alá a
nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere, a Suzuki és az
Autókonszern Rt. vezetője azt az okiratot, melynek alapján
megkezdődhet a Suzuki-kooperáció - ezt Botos Balázs ipari és
kereskedelmi minisztériumi államtitkár-helyettes mondotta az
MTI-nek, utalva arra, hogy a legutóbbi kormányülést követően
elhárultak az akadályok a kooperáció elől.
Mint ismeretes, a Suzuki a General Motorséhoz, illetőleg a Fordéhoz - amelyek ugyancsak kooperációt alakítanak ki hazánkkal - hasonló kedvezményeket kért. Ezek közül a legjelentősebb a vállalkozói nyereségadó-kedvezmény, amelyek az érintettek tíz évre kérnek. A jelenlegi jogszabály ilyet vegyesvállalatok esetében csak öt évre engedélyez. A tízéves adókedvezmény csupán törvényben meghatározott, a jogszabály által felsorolt esetekben engedélyezhető. A gondot mind ez idáig az okozta, hogy ebbe a körbe az autóalkatrész-gyártás beletartozik, az autó-összeszerelés viszont nem. A Minisztertanács - legutóbbi ülésén - határozatot hozott, eszerint javaslatot tesz a törvény módosítására. A Parlament döntése várhatóan igen hamar megszületik. Így a Suzuki, akárcsak a General Motors és a Ford, remélhetően megkapja a 10 éves adókedvezményt, amennyiben vállalja, hogy devizamérlege az ötödik és hatodik évben pozitív lesz. Ez azt jelenti, hogy a cég exportja nagyobb lesz, mint amennyi importjának értéke. Vállalnia kell emellett a vegyesvállalatnak azt is, hogy az adókedvezményből származó nyereségét Magyarországon fekteti be.
Kérte a Suzuki azt is, hogy a személygépkocsi-export érdekében kereskedelempolitikai támogatásban részesüljön. Erre ugyancsak ígéretet kapott. Mivel a Suzuki-kooperáció létrejötte enyhíti a foglalkoztatási feszültséget, a vegyesvállalat jövőre 100 millió forintot használhat fel a Foglalkoztatási Alapból. A foglalkoztatottak képzési költségéből is részt vállal a magyar állam, ennek összegszerűségéről egyelőre nem született döntés. Szó van arról is, hogy a fogyasztási adó alól is mentességet kapnak a Suzuki-termékek, ezt azonban csak akkor kaphatják meg, ha a katalizátorral felszerelt autók adómentességéről időközben megszületik a törvény - mondta az államtitkár-helyettes. (folyt.köv.)
1990. október 8., hétfő 16:29
|
Vissza »
|
|
Novembertől Suzuki? (2. rész)
|
Hétfőn megkezdte tárgyalásait a Suzuki cég Magyarországon tartózkodó küldöttsége az Autókonszern Rt.-vel a részletek tisztázásáról.
A 10 milliárd yenes alaptőkével létrejövő vállalkozásból a magyar partnerek összesen 50 százalékban részesednek. Az Autókonszern Rt. fogja össze a magyar pénzintézeteket és iparvállalatokat, amelynek tagjai főként azok a vállalatok, amelyek a magyar háttéripart képviselik a kooperációban. A Suzuki-üzem Esztergomban mintegy 30 hektárnyi területen létesül. Korábban ezt a szovjet katonaság használta. A gyár területét várhatóan névleges áron kapja meg a Suzuki az esztergomi önkormányzattól. A tervek szerint 1992 októberében gördülnek le a szalagokról az első 1000 és 1300 köbcentiméteres, ötajtós Suzuki Swiftek. Három éven belül évi 50 ezer autót szerelnek össze, ebből 30 ezret Magyarországon értékesítenek.
Mint ismeretes, ez év nyarán megszületett a Rába-General Motors megállapodás is, ennek alapján Szentgotthárdon, 3 műszakban évi 200 ezer darab 1400 és 1600 köbcentiméteres, az Opel Vectra kategóriájába tartozó személygépkocsi-motort állítanak elő. Emellett egy műszakban évi 15 ezer Kadett 92 típusú, a világpiacon abban az évben megjelenő személygépkocsit szerelnek össze. Az 50 millió dolláros alaptőkéből a GM 67, a Rába 33 százalékkal részesedik.
Ugyancsak a közelmúltban született meg a megállapodás Ford-kooperációról. Eszerint várhatóan Székesfehérváron épül fel a Ford Motor Company autóalkatrész-gyára. Az alaptőke mintegy 80 millió dollár. A Videoton által kifejlesztett ipari területen 20 ezer négyzetméteren hozzák létre a gépjármű gyújtótekercset és üzemanyagszivattyút előállító korszerű üzemet. Az első Ford-alkatrészek várhatóan 1992-ben készülnek el. A Ford ugyancsak 100 millió forintot kap a magyar államtól - a Foglalkoztatási Alapból - az új üzem felépítéséhez.
Hazánkba jelenleg mintegy 130-140 ezer gépkocsi érkezik évente, ezek túlnyomó többségét a volt szocialista országoktól vásároljuk. Szakemberek véleménye szerint az ország megfelelő motorizáltságához mintegy 2,3-2,5 millió személyautó szükséges. Ehhez évente legalább negyedmillió gépkocsi kell. A három kooperáció ehhez nyújt segítséget. (MTI)
1990. október 8., hétfő 16:34
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|