|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Szovjet Zsidóság Nemzeti Kongresszusának távirata Antall Józsefhez
"...a magyar kormány továbbra
is segíti szovjet zsidók Izraelbe történő kivándorlását
Magyarországon keresztül. Megnyugtató annak megerősítése, hogy
Magyarország régi hagyományával, a menekülteknek való humanitárius
segítségnyújtással összhangban cselekszik."
SZER, Magyar híradó:
Az idegenfórgalom áronyoldalai
"Remélem, hogy
nem sokan találkoztak azzal a határmenti benzinkutassal, aki
semmiféle külön szolgáltatást nem nyújtott, mégis elfelejtette
visszaadni az aprópénzt 60 forintot. Vagy azzal a balatonfüredi
ABC-pénztárossal, aki 50 forinttal többet számított az egyik
külföldi vásárlónak, majd a reklamálás nyomán undorral a pultra
csapta a vevőt illető pénzt. Remélem továbbá, hogy csak véletlen
kisiklás volt, amikor az egyik patinás casinóban néhány alkalmazott,
köztük a krupié, trágár jelzők kíséretében cserélt véleményt a
szerencsét próbáló idegen vendégekről, nem sejtvén, hogy otromba
szövegüket némely külföldre szakadt hazánkfia tökéletesen megértette
és a jövőben biztosan máshová viszi majd elvesztésre szánt
dollárjait és márkáit."
|
|
|
|
|
|
|
Több mint kétmilliárd forint aszálykár Fejér megyében
|
1990. szeptember 1., szombat - Kétmilliárd forintnál nagyobb
kárt okozott az aszály Fejér megye termelőszövetkezeteiben. A kiváló
búza- és kukoricatermő vidéket sújtó példátlan méretű szárazság
valósággal letarolta a határt: búzából a tervezett, hektáronkénti 6
tonna helyett csak 4,8 tonnát sikerült betakarítani, s így csupán a
kalászosoknál 486 millió forint volt az árbevétel-kiesés.
A növényi kultúrák közül a legsiralmasabb képet a kukoricatáblák mutatják. Még az egyik legkiválóbb tengeritermő vidéknek számító Mezőföldön is kiégett, elszáradt kukoricások keserítik a gazdákat. Sok helyen már túl is jutottak a betakarításon: annyira elszáradt a kukorica, hogy kénytelenek voltak silóként levágni. A becslések szerint a tervezett hektáronkénti hét tonna helyett legfeljebb 2,7-3 tonna lesz a kukorica átlagtermése Fejérben, még azokban a gazdaságokban is, ahol korábban nem volt ritka a hektáronkénti 9, sőt 10 tonnás termés sem. A kukorica terméskiesése egymagában 1,6 milliárd forinttal csökkenti a közös gazdaságok árbevételét. Az aszályt a megyében a napraforgó és a cukorrépa vészelte át legjobban, e két növénynél ,,csak,, 250 millió forint árbevétel-kiesésre számítanak.
Mindez igen súlyos gazdasági következményekkel jár: a szakemberek szerint az idén a Fejér megyei termelőszövetkezetek nagyobb része veszteséges lesz. A takarmányárak várható felverése miatt veszélybe kerülhet az állatállomány, annál is inkább, mert a legelők többsége már most alig-alig használható.
A károk ellensúlyozására csak igen kevés lehetőség kínálkozik. A tsz-ek mindenesetre szigorították a költséggazdálkodást, felfüggesztették a beruházások kivitelezését, s amit lehet, értékesítenek. Ez azonban az állam segítsége nélkül édeskevés, hiszen sok helyen nemhogy vetőmagra és műtrágyára nincs már pénz, hanem a munkabérek kifizetése is veszélybe került. (MTI)
1990. augusztus 31., péntek 21:38
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|