|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Szovjet Zsidóság Nemzeti Kongresszusának távirata Antall Józsefhez
"...a magyar kormány továbbra
is segíti szovjet zsidók Izraelbe történő kivándorlását
Magyarországon keresztül. Megnyugtató annak megerősítése, hogy
Magyarország régi hagyományával, a menekülteknek való humanitárius
segítségnyújtással összhangban cselekszik."
SZER, Magyar híradó:
Az idegenfórgalom áronyoldalai
"Remélem, hogy
nem sokan találkoztak azzal a határmenti benzinkutassal, aki
semmiféle külön szolgáltatást nem nyújtott, mégis elfelejtette
visszaadni az aprópénzt 60 forintot. Vagy azzal a balatonfüredi
ABC-pénztárossal, aki 50 forinttal többet számított az egyik
külföldi vásárlónak, majd a reklamálás nyomán undorral a pultra
csapta a vevőt illető pénzt. Remélem továbbá, hogy csak véletlen
kisiklás volt, amikor az egyik patinás casinóban néhány alkalmazott,
köztük a krupié, trágár jelzők kíséretében cserélt véleményt a
szerencsét próbáló idegen vendégekről, nem sejtvén, hogy otromba
szövegüket némely külföldre szakadt hazánkfia tökéletesen megértette
és a jövőben biztosan máshová viszi majd elvesztésre szánt
dollárjait és márkáit."
|
|
|
|
|
|
|
Helmut Kohl pohárköszöntője (1. rész)
|
1989. december 16., szombat - Helmut Kohl pohárköszöntőjében mindenekelőtt köszönetet mondott azért a barátságos fogadtatásért és vendégszeretetért, amelyben magyarországi látogatásán részesítették. Mint mondta, különös örömmel tett eleget a meghívásnak, hiszen Magyarországhoz hosszú idő óta baráti érzések fűzik a németeket, s a Német Szövetségi Köztársaság már régóta olyan kapcsolatokat ápol Magyarországgal, amelyek - különösen a kelet-nyugati viszonyt tekintve - példamutatóak.
E kapcsolatok múltját elemezve hangoztatta: a német-magyar összetartozásnak mély történelmi gyökerei vannak. Európának nem sok népe van, amely - mindent egybevetve - olyan tartósan élt egymással békében és egyetértésben, mint a német és a magyar. A XX. századi történelemnek sötét fejezetei is voltak, s ezeket sem szabad a népek emlékezetéből kitörölni. A közös történelem azonban sokkal több ennél a néhány esztendőnél, és ennek is tudatában kell lenni. Kohl kancellár részletesen idézte a magyar-német kapcsolatok történelmi múltjának egyes állomásait. Hangoztatta, hogy hosszú századok érlelték ki azt a szilárd barátságot, amely napjainkban is kiállta a próbát. A történelmi múltból a napi aktualitásokhoz visszakanyarodva a kancellár méltatta a magyar kormány bátor döntését, amellyel lehetővé tette az NDK-ból érkezők tízezrei számára a szabadságot jelentő kiutazást. A magyar kormány ezzel azt is bebizonyította, hogy mennyire komoly és visszafordíthatatlan a magyar reformpolitika, amely döntő ösztönzést adott Közép-, Kelet- és Délkelet-Európa átalakításához. Szeptember 10-e, amikor az NDK-állampolgárok előtt is megnyitották a magyar határokat, mérföldkő marad a két állam és a két nép történelmében. Az alkalmat felhasználva Helmut Kohl köszönetet mondott a magyar kormánynak azért a nagyszerű emberi szolidaritásért, amely azokban a napokban az NDK-állampolgároknak osztályrészül jutott. ,,Nem fogjuk elfelejteni ezeket a pillanatokat,, - hangoztatta a kancellár. Ugyancsak köszönetét tolmácsolta azoknak a magyar segélyszervezeteknek is, amelyek áldozatkészen segítették a nehéz útra készülő embereket. (folyt.köv.)
1989. december 16., szombat 21:10
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|