|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Pedagógusok Szakszervezete - Nyílt levél Antall József miniszerelnöknek
"Még ebben az évben valamennyi oktatásügyi dolgozó számára
egyszeri adómentes anyagi támogatást biztosítson, amely kompenzálja
a tervezettnél nagyobb mértékű inflációt. Az intézményeknek juttatandó 1991. évi központi és
önkormányzati támogatást úgy határozzák meg, hogy az
oktatási-nevelési intézmények tárgyi, működési feltételei
biztosítottak legyenek, illetve folyamatosan javuljanak."
SZER, Világhíradó:
A hajléktalanok
"Hosszasan fejtegethetnénk a perifériára szorultság
miértjeit, kiegészítve adatok tucatjával, hogy a jóléti államokban,
ahol igen erős és sűrűre szőtt az annyit emlegetett szociális háló,
bizony a komoly segítség dacára is akadnak jócskán hajléktalanok,
önkényes lakásfoglalók. De mindezek még a legigénytelenebb és csak a
szenzációkat hajszoló bulvársajtó termékekben sem jelentenek
meglovagolható témát és nem a jóllakottak közömbössége miatt, az
otthontalanság, szegénység, tárgyilagos feltérképezése nem tartozik
a tabuk közé.
A nyomor csak az évtizedeken át szocialistának nevezett
kommunisták irányította országokban volt az amiről nem beszélnek,
nincs is gyakorlata. Főleg ezzel magyarázható, hogy napjainkban
szívfacsaró riportokban sajnáltatják a fedél nélkül tengődőket,
dühödten támadják a könyörtelen, szenvtelen hivatalnokokat, mert
utcára rakják a lakásfoglalókat.
"
|
|
|
|
|
|
|
Nemzetközi labdarúgó híradó (1. rész)
|
1990. október 6. szombat
Hamburg: -------- A Bundesliga I. osztályának pénteki mérkőzése:
Bayer Uerdingen - Bochum 4:1
A Bundesliga II. osztályában:
Münster - Stuttgarter Kickers 0:0 Saarbrücken - Blau-Weiss 90 0:0 (dpa)
x x x
Berlin: ------- A keletnémet bajnokság 7. fordulójában:
Energie Cottbus - FC Sachsen Leipzig 4:1 FC Carl Zeiss Jena - Stahl Brandenburg 1:1 Hansa Rostock - Vorwa:rts Frankfurt 2:1 (ADN)
x x x
Bécs: ----- Osztrák bajnoki eredmény:
Vienna - Austria Salzburg 3:2 (APA)
x x x
Brüsszel: --------- A belga bajnokságban:
Lokeren - Molenbeek 3:0 (Reuter)
x x x
Párizs: ------- Francia bajnoki eredmény:
Nantes - Brest 1:0 (AFP)
x x x
Amszterdam: ----------- A holland bajnokság 7. fordulójában:
Fortuna Sittard - Feyenoord 3:2 (AFP) x x x (folyt.köv.)
1990. október 6., szombat 10:36
|
Vissza »
|
|
Nemzetközi labdarúgó híradó (2. rész)
|
1990. október 6. szombat
Rabat: ------ Az 1960-as években a nyugatnémet Bayern München színeiben szerepelt Werner Olk lett a marokkói válogatott vezetőedzője.
Az 52 éves szakember edzősködött az Eintracht Braunschweig és a Karlsruher SC csapatánál is, s legutóbb, az 1988/89-es idényben a Darmstadt 98 együttesénél tevékenykedett - onnan azonban idő előtt távoznia kellett. Marokkói szerződése négy évre szól. (dpa)
x x x
Belgrád: -------- A jugoszláv első osztályban szereplő Hajduk Split csapatának új edzője a 32-szeres válogatott Josip Skoblar lett. A 49 éves edző - aki korábban a nyugatnémet Hannover 96 és a Hamburger SV együttesénél is dolgozott - Luka Peruzovicsot váltotta fel a Split kispadján.
A szakember előtt nem kisebb feladat áll, minthogy a bajnokságban eddig gyengén szerepelt, utolsó előtti helyen álló csapatot megmentse a kieséstől. (Mint ismert - a jugoszláv szövetség döntése értelmében -, a Hajduk a következő négy hazai mérkőzését a szurkolók sorozatos rendbontása miatt nem a Poljud stadionban, hanem Splittől 150 km-re kell, hogy lejátssza. (dpa) x x x (folyt.köv.)
1990. október 6., szombat 11:41
|
Vissza »
|
|
Nemzetközi labdarúgó híradó (3. rész)
|
1990. október 6. szombat
Párizs: ------- A Mondialén szerepelt argentin válogatott Gabriel Humberto Calderon a jövőben a svájci bajnokságban, a Sion színeiben szerepel.
A 30 éves középpályás korábban a francia Paris SG csapatában játszott, de szerződését a világbajnokság után nem hosszabbították meg. (APA, AFP)
x x x
Yaoundé: -------- Az olaszországi világbajnokságon a szurkolók kedvencévé vált kameruni ,,oroszláncsapat,, gólgyárosa, Roger Milla új szerepben mutatkozott be. A 38 éves játékos Brüsszelben készíti első nagylemezét, amely várhatóan karácsonykor jelenik meg.
A ,,Táncoljatok az oroszlánokkal,, című hanglemezen Milla 12 dalt énekel afrikai törzsi nyelvén, valamint franciául és angolul. (TASZSZ) x x x (folyt.köv.)
1990. október 6., szombat 13:39
|
Vissza »
|
|
Nemzetközi labdarúgó híradó (4. rész)
|
1990. október 6. szombat
London: ------- Angol bajnokság:
Arsenal - Norwich 2:0 Aston Villa - Sunderland 3:0 Crystal Palace - Leeds United 1:1 FC Liverpool - Derby County 2:0 Manchester City - Coventry City 2:0 Queens Park Rangers - Tottenham 0:0 Sheffield United - Wimbledon 1:2 Southampton - Chelsea 3:3 Nottingham Forest - Everton vasárnap
Az élcsoport: 1. Liverpool 24, 2. Arsenal 18, 3. Tottenham Hotspur 16. (APA)
x x x
Glasgow: -------- Skót bajnokság:
Aberdeen - Glasgow Rangers 0:0 Celtic Glasgow - St. Johnstone 0:0 Hibernian - St. Mirren 1:0 Motherwell - Hearts 1:1 Dundee United - Dunfermline 2:1-es állásnál a 62. percben a nagy eső miatt félbeszakadt.
Élcsoport: 1. Rangers 9, 2. Dundee United 9, 3. Aberdeen 9 pont. (APA)
x x x
(folyt.köv.)
1990. október 6., szombat 17:42
|
Vissza »
|
|
Nemzetközi labdarúgó híradó (5. rész)
|
1990. október 6. szombat
Hamburg: -------- Bundesliga I.:
FC Nürnberg - Werder Bremen 2:3 Bayern München - Borussia Mönchengladbach 4:1 Hertha BSC - FC Köln 0:0 Borussia Dortmund - Hamburger SV 1:1 VfB Stuttgart - Karlsruher SC 2:2 St. Pauli - 1. FC Kaiserslautern 1:0 Bayer Leverkusen - Fortuna Düsseldorf 1:1 Wattenscheid 09 - Eintracht Frankfurt 1:0
Az élcsoport: 1. Bayern München 13, 2. Kaiserslautern 13, 3. Eintracht Frankfurt 12 pont.
Bundesliga II.:
Mainz 05 - Schweinfurt 05 2:0 Hannover 96 - SV Waldhof Mannheim 0:5 VfB Oldenburg - Schalke 04 0:0 Darmstadt 98 - Eintracht Braunschweig 2:1 Rot-Weiss Essen - VfL Osnabrück 0:0 (DPA)
x x x
Berlin: ------- A keletnémet bajnokság:
Stahl Eisenhüttenstadt - FC Berlin 0:0 Lok. Leipzig - Chemie Halle 0:3 1. FC Magdeburg - Chemnitzer FC 4:0 Dynamo Dresden - Rot-Weiss Erfurt 3:0
Az élcsoport: 1. Hansa Rostock 12, 2. Dynamo Dresden 9, 3. FC Chemie Halle 8 pont. (DPA)
x x x
(folyt.köv.)
1990. október 6., szombat 17:54
|
Vissza »
|
|
Nemzetközi labdarúgó híradó (6. rész)
|
1990. október 6. szombat
Bécs: ----- Osztrák bajnokság:
DSV Alpine - Wr. Sportclub 1:1 Sturm Graz - Admira Wacker 1:1 VSE St. Pölten - FCS Tirol 0:0 Vorwerts Steyr - Kremser SC 3:2 Austria Wien - Rapid 0:3
Élcsoport: 1. Rapid 21 pont, 2. Austria Wien 20, 3. Tirol 19. (APA)+++
1990. október 6., szombat 21:19
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|