|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Pedagógusok Szakszervezete - Nyílt levél Antall József miniszerelnöknek
"Még ebben az évben valamennyi oktatásügyi dolgozó számára
egyszeri adómentes anyagi támogatást biztosítson, amely kompenzálja
a tervezettnél nagyobb mértékű inflációt. Az intézményeknek juttatandó 1991. évi központi és
önkormányzati támogatást úgy határozzák meg, hogy az
oktatási-nevelési intézmények tárgyi, működési feltételei
biztosítottak legyenek, illetve folyamatosan javuljanak."
SZER, Világhíradó:
A hajléktalanok
"Hosszasan fejtegethetnénk a perifériára szorultság
miértjeit, kiegészítve adatok tucatjával, hogy a jóléti államokban,
ahol igen erős és sűrűre szőtt az annyit emlegetett szociális háló,
bizony a komoly segítség dacára is akadnak jócskán hajléktalanok,
önkényes lakásfoglalók. De mindezek még a legigénytelenebb és csak a
szenzációkat hajszoló bulvársajtó termékekben sem jelentenek
meglovagolható témát és nem a jóllakottak közömbössége miatt, az
otthontalanság, szegénység, tárgyilagos feltérképezése nem tartozik
a tabuk közé.
A nyomor csak az évtizedeken át szocialistának nevezett
kommunisták irányította országokban volt az amiről nem beszélnek,
nincs is gyakorlata. Főleg ezzel magyarázható, hogy napjainkban
szívfacsaró riportokban sajnáltatják a fedél nélkül tengődőket,
dühödten támadják a könyörtelen, szenvtelen hivatalnokokat, mert
utcára rakják a lakásfoglalókat.
"
|
|
|
|
|
|
|
Befejeződött Göncz Árpád ukrajnai látogatása (1.rész)
|
Garajszki István, az MTI kiküldött tudósítója jelenti:
Ungvár, 1990. szeptember 29. (MTI-tud.) - Göncz Árpád
köztársasági elnök hivatalos ukrajnai látogatásának záró napján,
szombaton Beregszászra látogatott Ungvárról.
Az államfő kíséretéhez Kárpátalján csatlakozott Komlós Attila, a Magyarok Világszövetségének megbízott főtitkára, Gönc Lászlónak, a Tura-vidéki Magyar Nemzetiségi Közösség titkárának, valamint Nagy Bélának, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Bihar megyei elnökének társaságában.
Bár a magyar államfőnek a feszített program miatt Munkácson áthaladva nem jutott ideje arra, hogy megtekintse a várat, Göncz Árpád arra azért talált módot, hogy kezet rázzon a köszöntésére nemzetíszínű lobogókkal összesereglett magyarokkal. A Beregszász felé vezető úton fellobogózott ünneplő magyarok gyakran állították meg az államfői konvojt. Beregszászra érkezve a város és a helyi magyarság képviselői fogadták Göncz Árpádot. A köztársasági elnök kalauzolásukkal sétát tett a történelmi emlékhelyekben gazdag kisváros utcáin. Megmutatták a magas rangú vendégnek Petőfi Sándor emléktábláját és Illyés Gyula mellszobrát is.
A magyar államfőt kísérő több ezres gyülekezet búcsúzásképpen Göncz Árpáddal együtt elénekelte a Himnuszt.
Az út következő állomása a magyar határ tőszomszédságában fekvő Tiszaújlak volt, ahol Göncz Árpád a megemlékezés virágait helyezte el a Rákóczi Ferencz kuruc csapatainak emléket állító turulmadaras emlékműnél. (Az 1712-ben állított emlékművet 1946-ban lerombolták, majd több mint négy évtizede után tavaly állították helyre.)
Itt már Péterfalvára vezetett az út, ahol a határőr kolhoz táncosai szatmári verbunkkal fogadták a magas rangú látogatót. A településen tett rövid körsétával ért véget Göncz Árpád beregszászi kirándulása.
A program délután Ungváron folytatódott. A város délután négy órakor régen várt esemény színhelye volt: a Magyar Köztársaság ajándékaként nagyszabású ünnepség keretében leplezték le Petőfi Sándor bronz szobrát. A magyar forradalmár költőnek emléket állító alkotás Ferenczy Béni gyulai Petőfi szobrának másolata. (folyt.)
1990. szeptember 29., szombat 19:31
|
Vissza »
|
|
Befejeződött Göncz Árpád ukrajnai látogatása (2.rész)
|
Az esemény tiszteletére tízezres ünneplő tömeg gyűlt össze magyar nemzeti lobogók alatt a téren, amely mostantól Petőfi nevét veszi fel.
Az ünnepségre eljött Göncz Árpád vendéglátója, Leonyid Kravcsuk, az Ukrán Köztársaság Legfelsőbb Tanácsának elnöke; jelen volt Ivan Aboimov, a Szovjetunió budapesti nagykövete. A magyar kormány képviseletében részt vett az eseményen Beke Kata művelődési államtitkár.
A magyar, a szovjet és az ukrán Himnusz elhangzása után Göncz Árpád és Leonyid Kravcsuk együtt vonta le a leplet Petőfi bronz szobráról, majd avató beszédek hangzottak el.
Göncz Árpád az anyai ágon szlovák, apai ágon szerb származású Petőfi Sándor alakját idézve arra figyelmeztetett, hogy személye azt az üzenetet hordozza a kárpátaljai magyarság számára, hogy magyarnak lenni sorsvállalás, nem származás kérdése. Különösen fontos ez az üzenet itt a Kárpátok tövében, ahol most a magyarságukat híven megőrzött emberek gyűltek össze a nagy magyar költő előtt tisztelegve. Göncz Árpád mély tisztelettel szólt a kárpátaljai magyarságról, amely hűséggel, elkötelezettséggel tartotta fenn magyarságát a nehéz időkben is. Ez a hűség Magyarország számára is példamutató - hangoztatta. Magyarország számára ugyancsak fontos, hogy az itt élő emberek immár tevékeny részesei lehetnek az Ukrajnában zajló forradalmi átalakulásnak; végre saját sorsuk kovácsolóivá válhatnak az itteni magyarok. Magyarország támogatni kívánja a sorsuk formálását, de mindenekelőtt azzal nyújthat segítséget, ha demokratikus, virágzó Magyarországot épít fel, amely szoros kapcsolatokat ápol minden szomszédos országgal, amelyben magyar nemzeti kisebbségek élnek.
Leonyid Kravcsuk avató beszédében ismételten történelmi jelentőségű látogatásként értékelte Göncz Árpád vizitjét. Ezzel - hangoztatta - új korszak kezdődik a két szomszédos állam kapcsolataiban. A megbeszéléseken teljes egyetértés alakult ki a nemzeti kisebbségek ügyében; ennek lényege: Ukrajna garantálja, hogy a Kárpátalján élő magyarok a jövőben is otthon fogják érezni magukat szülőföldjükön. Petőfi szobrának felállítása is ezen kötelezettségvállalás bizonyítéka, egyben Ukrajna Magyarország iránti tiszteletének is jele. (folyt.)
1990. szeptember 29., szombat 19:48
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Befejeződött Göncz Árpád ukrajnai látogatása (3.rész)
|
Az ukrán és magyar politikai és szellemi élet más vezetőinek beszédei után a jelenlevők a megemlékezés virágait helyezték el Petőfi szobrának talapzatán.
Göncz Árpád hivatalos ukrajnai látogatásának végeztével szombaton este hazautazott. +++
1990. szeptember 29., szombat 19:52
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|