|
|
|
|
Megsértették a felperesek jó hírnevét - Első fokú ítélet az
SZDSZ kontra Magyar Fórum ügyben (2. rész)
|
Végül nem felel meg a valóságnak az, hogy ,,Pető Iván párt-, Tölgyessy Péter pedig államigazgatási karrierjét váltotta szabadra, és mindketten az MSZMP tagjai voltak,,. Valójában Pető Iván és Tölgyessy Péter soha egyetlen percig nem voltak az MSZMP tagjai. Pető Iván az Új Magyar Központi Levéltár munkatársa 20 éve, Tölgyessy Péter pedig az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetének tudományos kutatója.
A bírósági tárgyalás folyamán Haraszti Miklós szűkítette az SZDSZ keresetét a személyére vonatkozó jogsérelem vonatkozásában azzal, hogy ezzel kapcsolatban külön keresetet indít. Ennek oka, hogy a cikk állítása szerint Haraszti Miklós ,,maoista összeesküvés vádjával állt bíróság előtt,,. Valójában Haraszti Miklós Darabbér című könyvének kéziratban való terjesztése miatt állt bíróság előtt. Az alperesek ennek kapcsán sem terjesztettek elő bizonyítást, ehelyett azt kérték a bíróságtól, hogy az szerezze be a Darabbér-per bírósági aktáját. Ha a bíróság ennek a kérésnek helyt adott volna, akkor a következő tárgyalásra csak októberben került volna sor. Haraszti Miklós szerint az alpereseknek ez az indítványa pusztán az időhúzást szolgálta, ezért úgy döntött, hogy a személyével kapcsolatos keresetet külön perként indítja meg, s ezzel lehetővé tette az azonnali ítélethirdetést.
A felpereseknek és az alpereseknek 15 nap áll rendelkezésükre, hogy eldöntsék, kívánnak-e az ügyben fellebbezni, vagy sem. (MTI)
1990. szeptember 14., péntek 18:06
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|