|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
A kormány gazdasági programjáról
" A kedden nyilvánosságra hozott kormányprogram egyik
jellegzetessége az ellentmondásosság és a tisztázatlanság. A
termőföldről kimondja a program, hogy - az Alkotmánybíróság
döntésétől függően - vissza lehet állítani az 1947-es
tulajdonviszonyokat. Egy másik mondat viszont azt szögezi le, hogy
mindenekelőtt a mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozó falusi
réteget kell földhöz juttatni. Ellentétes, egymást kizáró állítások
és állásfoglalások. Nem tudtak megegyezni, és mindkettőt betették a
szövegbe.
Más, fontos kérdésekben is ilyen ellentmondásokkal találkozunk.
Az örökölt helyzetet azzal jellemzi a program, hogy a kormány üres
kamrákat és fedezetlen csekkeket kapott, és az ország erőforrásai
kimerültek. Később azonban azt írják, hogy jelentős tőkeállomány
halmozódott fel.
A miniszterek nyilatkozataiból jó néhány hete tudjuk, hogy a
legfontosabb gazdasági kérdésekben a kormányban két áramlat van: egy
etatista és egy liberális.
A nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere: Kádár Béla a
dirigizmus híve. Viszont a gazdaság gyors liberalizálását akarja
Rabár Ferenc pénzügyminiszter.
A két álláspont egymás mellett van a szövegben, feloldás nélkül.
"
|
|
|
|
|
|
|
Sajtótájékoztató az OVB-nél
|
1990. október 14., vasárnap - Az esti 23 órás sajtótájékoztatón az OVB-nél elmondták, hogy a megválasztandó 148 polgármesterből az addig beérkezett adatok szerint 33 személye vált ismertté. Eszerint folytatódott a független jelöltek sikere, 28 polgármesteri posztot ők töltenek be a 33-ból.
A tízezer lakos fölötti városokban az egyéni választókerületekben 1707 képviselő sorsáról döntöttek vasárnap. Az esti, 23 óráig feldolgozott adatok szerint 237 megválasztott képviselőről tudtak beszámolni. Ez esetben is a független jelöltek arattak győzelmet, ugyanis 59-en nem pártot vagy társadalmi szervezetet képviseltek a 237 megválasztott képviselőből. A pártok által elnyert mandátumok sorrendje a következő volt: SZDSZ 24 százalék, MDF 13 százalék; őket követik a Kisgazdapárt és a Kereszténydemokrata Néppárt képviselői, majd az SZDSZ-Fidesz koalíciós képviselők.
A városi listás eredményekről elmondták, hogy 149 városban szavaztak pártlistákra a választók. Az este 11 óráig feldolgozott adatok szerint a sorrend a következő volt: SZDSZ 31 százalék, MDF 27 százalék, Fidesz 19 százalék, MSZP 10 százalék, Kisgazdapárt 8 százalék, Kereszténydemokrata Néppárt 3 százalék. Természetesen ezek az adatok tájékoztató jellegűek, a továbbiakat folyamatosan dolgozzák fel.
A fővárosi közgyűlésre vonatkozó, 23 órakor ismert adatok - az összes szavazatok 33 százalékának feldolgozása után - a következők: SZDSZ 34 százalék, MDF 29,8 százalék, Fidesz 16 százalék, MSZP 7 százalék, Kereszténydemokrata Néppárt 5 százalék, a többi párt pedig a 4 százalékos határ alatt van. (MTI)
1990. október 14., vasárnap 23:30
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|