|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
A kormány gazdasági programjáról
" A kedden nyilvánosságra hozott kormányprogram egyik
jellegzetessége az ellentmondásosság és a tisztázatlanság. A
termőföldről kimondja a program, hogy - az Alkotmánybíróság
döntésétől függően - vissza lehet állítani az 1947-es
tulajdonviszonyokat. Egy másik mondat viszont azt szögezi le, hogy
mindenekelőtt a mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozó falusi
réteget kell földhöz juttatni. Ellentétes, egymást kizáró állítások
és állásfoglalások. Nem tudtak megegyezni, és mindkettőt betették a
szövegbe.
Más, fontos kérdésekben is ilyen ellentmondásokkal találkozunk.
Az örökölt helyzetet azzal jellemzi a program, hogy a kormány üres
kamrákat és fedezetlen csekkeket kapott, és az ország erőforrásai
kimerültek. Később azonban azt írják, hogy jelentős tőkeállomány
halmozódott fel.
A miniszterek nyilatkozataiból jó néhány hete tudjuk, hogy a
legfontosabb gazdasági kérdésekben a kormányban két áramlat van: egy
etatista és egy liberális.
A nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere: Kádár Béla a
dirigizmus híve. Viszont a gazdaság gyors liberalizálását akarja
Rabár Ferenc pénzügyminiszter.
A két álláspont egymás mellett van a szövegben, feloldás nélkül.
"
|
|
|
|
|
|
|
Megnyílt az őszi BNV (2. rész)
|
A vásárvárosban a nyitás napján már kora reggel megkezdődtek a hivatalos programok. Kilenc órakor kiosztották az idei nagydíjakat és vásárdíjakat. Ezúttal hat termék kapott nagydíjat, 11 pedig vásárdíjat. Ez lényegesen kevesebb, mint a tavalyi 12 nagydíj, illetve 26 vásárdíj, az ok azonban elsősorban az, hogy nincs jelen az élelmiszeripar, amely éveken keresztül a díjak legalább felét ,,elvitte,,. Az idei nagydíjasok: a Kőbányai Gyógyszerárugyár gyógynövényes Fabulon babakozmetikumai, a Helia Társaság napozószerei, a Bőr- és Textilipari Szövetkezet iskolatáskái, a Pécsi Bőrgyár sertés-ruházati-bőr termékcsaládja, a Kontakta kapcsolókészlete, valamint a Florin Vegyipari Szövetkezet Varikopax ,,B,, visszérkrémje.
Ugyancsak még a nyitás előtt sajtótájékoztatót tartottak a Borsodi Vegyi Kombinát vezetői. Elmondták: a BVK gazdálkodása a legutóbbi évben is eredményesnek bizonyult, a cég árbevétele megközelítette a 17,5 milliárd forintot. A BVK vállalatcsoportban a kft.-k, rt.-k és egyéb társaságok száma mára elérte a 30-at, vagyonuk pedig megközelítően 3 milliárd forint. A vállalat eddig több mint 15 millió dollár értékű külföldi tőkét vont be vállalkozásaiba. Görög, holland, NSZK, osztrák, svájci és francia cégekkel alapított vegyesvállalatokat egyes résztevékenységekre. Jelenleg is körülbelül 35 különböző külföldi vállalattal tárgyalnak további tőkebefektetésről. A BVK exportja az elmúlt évben 6,4 milliárd forintot tett ki, ebből a tőkés kivitel elérte a 100 millió dollárt.
A tájékoztatón természetesen szóba kerültek a környezetvédelmi problémák, különösen a legutóbb kippattant ,,higany-ügy,,. Ezzel kapcsolatosan Tolnai Lajos vezérigazgató elmondta: jelenleg szakértői csoport vizsgálja: mekkora koncentrációban rakodott le higany az üzem alatt. Körülbelül egy hónapon belül eldől, mi a teendő a veszélyes anyag ártalmatlanítására. Annyi azonban már bizonyos - vallják a szakértők -, hogy nagyon körültekintően kell eljárni, mert a tapasztalatok szerint a lerakódott higany megbolygatása esetleg beláthatatlan károkat is okozhat. (folyt.köv.)
1990. szeptember 21., péntek 11:46
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|