|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
A kormány gazdasági programjáról
" A kedden nyilvánosságra hozott kormányprogram egyik
jellegzetessége az ellentmondásosság és a tisztázatlanság. A
termőföldről kimondja a program, hogy - az Alkotmánybíróság
döntésétől függően - vissza lehet állítani az 1947-es
tulajdonviszonyokat. Egy másik mondat viszont azt szögezi le, hogy
mindenekelőtt a mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozó falusi
réteget kell földhöz juttatni. Ellentétes, egymást kizáró állítások
és állásfoglalások. Nem tudtak megegyezni, és mindkettőt betették a
szövegbe.
Más, fontos kérdésekben is ilyen ellentmondásokkal találkozunk.
Az örökölt helyzetet azzal jellemzi a program, hogy a kormány üres
kamrákat és fedezetlen csekkeket kapott, és az ország erőforrásai
kimerültek. Később azonban azt írják, hogy jelentős tőkeállomány
halmozódott fel.
A miniszterek nyilatkozataiból jó néhány hete tudjuk, hogy a
legfontosabb gazdasági kérdésekben a kormányban két áramlat van: egy
etatista és egy liberális.
A nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere: Kádár Béla a
dirigizmus híve. Viszont a gazdaság gyors liberalizálását akarja
Rabár Ferenc pénzügyminiszter.
A két álláspont egymás mellett van a szövegben, feloldás nélkül.
"
|
|
|
|
|
|
|
Egy hét múlva nyilik az őszi BNV
|
1990. szeptember 14., péntek - Harminchárom ország és Tajvan
részvételével szeptember 21-én megnyílik a 92. BNV. Az őszi
rendezvény a hagyományoknak megfelelően a fogyasztási cikkek
kiállítása lesz.
A kiállítás szervezői a megnyitást egy héttel megelőző pénteki sajtótájékoztatón elmondták: a vásár a korábbiaknál sokkal markánsabban tükrözi a gazdasági életünkben lejátszódó átalakulásokat; az előző évekhez képest több lesz a kis- és a középvállalat, s számos Kft., bank és egyéni vállalkozó, valamint vegyesvállalat jelentette be részvételét. A kiállítók 12 árucsoportban mutatkoznak be, a megszokott őszi résztvevők közül hiányzik az élelmiszeripar, hiszen az OMÉK alig néhány napja fejeződött be. Emiatt egyébként a kiállítási terület mintegy 10 ezer négyzetméterrel kisebb a tavalyinál (az OMÉK bontási munkálatai még folynak), így néhány vállalat várólistára kényszerült. A szervezők azonban úgy látják, meg tudják oldani, hogy valamennyi jelentkező kapjon helyet a vásáron.
A BNV igazgatósága ezúttal Finnországnak és Izlandnak adta a díszvendég megkülönböztető státust. Izland most első alkalommal állít ki, hat vállalat képviseli a szigetországot. A termékbemutatók mellett kiállítást rendeznek a geotermikus energia felhasználásának módszereiről, lehetőségeiről is. A több külföldi résztvevő közül hagyományosan az NSZK-ból, Ausztriából és Olaszországból jelentkeztek a legtöbben. A kelet-európai országok közül a Szovjetunió, Bulgária és Lengyelország a korábbiaknál kisebb területen ajánlja majd áruit, nem csökkentette viszont a kiállítási területét az NDK, ahonnan 11 kiállító, csaknem 700 négyzetméteren vonultatja fel kínálatát.
Az őszi BNV-vel egyidőben rendezik meg a 9 HOVENTA Nemzetközi Kereskedelmi- és Vendéglátótechnikai Szakkiállítást, amelyen az idén a korábbiaknál lényegesen több kiállító lesz. Míg az elmúlt esztendőkben mindössze néhány, ezúttal 40 külföldi cég mutatkozik be. Feltehetően arra számítanak, hogy a magyarországi privatizáció számukra is jó piaci lehetőségeket jelent majd.
Bizonyára ezuttal is nagy lesz az érdeklődés a vásáron a helyszíni értékesítés iránt. A BNV igazgatósága azonban változatlanul nem engedélyezi, hogy a pavilonokban árusítsanak a kiállítók, a kereskedelmi negyedet a járműiparai szabadterületen az A-pavilon mögött jelöli ki. (MTI)
1990. szeptember 14., péntek 11:38
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|