|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
A kormány gazdasági programjáról
" A kedden nyilvánosságra hozott kormányprogram egyik
jellegzetessége az ellentmondásosság és a tisztázatlanság. A
termőföldről kimondja a program, hogy - az Alkotmánybíróság
döntésétől függően - vissza lehet állítani az 1947-es
tulajdonviszonyokat. Egy másik mondat viszont azt szögezi le, hogy
mindenekelőtt a mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozó falusi
réteget kell földhöz juttatni. Ellentétes, egymást kizáró állítások
és állásfoglalások. Nem tudtak megegyezni, és mindkettőt betették a
szövegbe.
Más, fontos kérdésekben is ilyen ellentmondásokkal találkozunk.
Az örökölt helyzetet azzal jellemzi a program, hogy a kormány üres
kamrákat és fedezetlen csekkeket kapott, és az ország erőforrásai
kimerültek. Később azonban azt írják, hogy jelentős tőkeállomány
halmozódott fel.
A miniszterek nyilatkozataiból jó néhány hete tudjuk, hogy a
legfontosabb gazdasági kérdésekben a kormányban két áramlat van: egy
etatista és egy liberális.
A nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere: Kádár Béla a
dirigizmus híve. Viszont a gazdaság gyors liberalizálását akarja
Rabár Ferenc pénzügyminiszter.
A két álláspont egymás mellett van a szövegben, feloldás nélkül.
"
|
|
|
|
|
|
|
Öntözni az eső ellenére is kell
|
1990. március 28., szerda - Nem gyarapította jelentősen a
talaj vízkészletét az elmúlt napokban hullott csapadék, ezért ahol
csak lehet továbbra is indokolt az öntözés. Ezt bizonyítják az
Országos Meterológiai Szolgálat agrometerolgóiai főosztályának
adatai.
Dunai Sándor osztályvezető az MTI munkatársának elmondotta: a március 25-én kezdődött csapadékos időjárás 3-4 napja alatt az ország északi részén - a Mosonmagyaróvár, Tatabánya, Budapest, Sárospatak vonal fölött - egyáltalán nem, vagy legfeljebb 1-5 milliméter eső esett. Így továbbra is feltűnően nagy a csapadékhiány Nógrád és Heves megyében. Komárom-Esztergom és Pest megyében szinte sehol sem tudtak csapadékot regisztrálni, olyan kis mennyiségben hullott. Az említett vonal alatt, az ország középső részében 8-10 milliméter csapadékot mértek. Valamivel kedvezőbb helyzet alakult ki a Balaton alatti térségben: Kaposvárott, Pécs és Marcali környékén 15-20 milliméter eső esett az elmúlt napokban. Az országban a legtöbb csapadékot ezidő alatt Siklóson mérték, 32 millimétert, Pécsett pedig 26 millimétert. Bács-Kiskunban, Csongrádban és Békés megyében ugyancsak 15-20 milliméter esett.
A kilátások sem kedvezőbbek: az előrejelzés szerint április 1-jéig - meglehetősen szeszélyes eloszlásban - további 1-5 milliméter csapadékot várnak, ezután pár napos száraz idő következik, felmelegedéssel, majd április 4-ét, 5-ét követően ismét számítanak kisebb esőre.
Öntözni azért is fontos, mmert a legkritikusabb helyzetű térségekben a talaj felső, intenzíven művelt 20-25 cm-es rétegében a szükségesnél 30 milliméterrel kevesebb a nedvesség. Azért annyira fontos e talajréteg vízpótlása, mert a tavasszal elvetett növények kelése, megerősödése szempontjából a vízhiány károkat okozhat. A mélyebb rétegek csapadékhiánya egyelőre kevésbé számít kritkusnak, mivel a nedvesség pótlására - legalábbis a most induló szántóföldi növényeknél - még van esély.
Hazai nagyüzemeinkben, mintegy 300-320 ezer hektárt tudnának öntözni. A gazdaságok hozzá is láttak a munkákhoz, ám a január 1-jétől három-négyszeresére emelt vízdíjak miatt valószínüleg csupán a terület felét lesznek képesek mesterséges úton öntözni. (MTI)
1990. március 28., szerda 16:23
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|