|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
A kormány gazdasági programjáról
" A kedden nyilvánosságra hozott kormányprogram egyik
jellegzetessége az ellentmondásosság és a tisztázatlanság. A
termőföldről kimondja a program, hogy - az Alkotmánybíróság
döntésétől függően - vissza lehet állítani az 1947-es
tulajdonviszonyokat. Egy másik mondat viszont azt szögezi le, hogy
mindenekelőtt a mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozó falusi
réteget kell földhöz juttatni. Ellentétes, egymást kizáró állítások
és állásfoglalások. Nem tudtak megegyezni, és mindkettőt betették a
szövegbe.
Más, fontos kérdésekben is ilyen ellentmondásokkal találkozunk.
Az örökölt helyzetet azzal jellemzi a program, hogy a kormány üres
kamrákat és fedezetlen csekkeket kapott, és az ország erőforrásai
kimerültek. Később azonban azt írják, hogy jelentős tőkeállomány
halmozódott fel.
A miniszterek nyilatkozataiból jó néhány hete tudjuk, hogy a
legfontosabb gazdasági kérdésekben a kormányban két áramlat van: egy
etatista és egy liberális.
A nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere: Kádár Béla a
dirigizmus híve. Viszont a gazdaság gyors liberalizálását akarja
Rabár Ferenc pénzügyminiszter.
A két álláspont egymás mellett van a szövegben, feloldás nélkül.
"
|
|
|
|
|
|
|
Tárgyalások a szovjet csapatok kivonásáról
|
1990. január 30., kedd - Csütörtökön Budapesten megkezdődnek
a magyar-szovjet tárgyalások a hazánkban állomásozó szovjet csapatok
kivonásáról. A Magyar Távirati Irodának a Külügyminisztériumtól
szerzett értesülései szerint a megbeszélések első fordulója kétnapos
lesz, s ezen a magyar fél előterjeszti azt a korábban megfogalmazott
igényét, hogy a lehetőségek szerint még az idén fejeződjön be a
csapatkivonás. A tárgyalásokon a magyar delegációt Somogyi Ferenc
külügyminisztériumi államtitkár vezeti. A küldöttség tagjai Borsits
László altábornagy, vezérkari főnök és Dóró György, az Országos
Terhivatal elnökhelyettese. A tárgyaló partnertől kapott adatok
alapján a szovjet delegációt Ivan Aboimov külügyminiszter-helyettes
vezeti, tagjai Bronyiszlav Omelicsev, a vezérkari főnök első
helyettese, V. Szitnyin pénzügyminiszter-helyettes, valamint Matvej
Burlakov vezérezredes, a hazánkban ideiglenesen állomásozó Szovjet
Déli Hadseregcsoport parancsnoka. (MTI)
1990. január 30., kedd 10:49
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|