|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
A kormány gazdasági programjáról
" A kedden nyilvánosságra hozott kormányprogram egyik
jellegzetessége az ellentmondásosság és a tisztázatlanság. A
termőföldről kimondja a program, hogy - az Alkotmánybíróság
döntésétől függően - vissza lehet állítani az 1947-es
tulajdonviszonyokat. Egy másik mondat viszont azt szögezi le, hogy
mindenekelőtt a mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozó falusi
réteget kell földhöz juttatni. Ellentétes, egymást kizáró állítások
és állásfoglalások. Nem tudtak megegyezni, és mindkettőt betették a
szövegbe.
Más, fontos kérdésekben is ilyen ellentmondásokkal találkozunk.
Az örökölt helyzetet azzal jellemzi a program, hogy a kormány üres
kamrákat és fedezetlen csekkeket kapott, és az ország erőforrásai
kimerültek. Később azonban azt írják, hogy jelentős tőkeállomány
halmozódott fel.
A miniszterek nyilatkozataiból jó néhány hete tudjuk, hogy a
legfontosabb gazdasági kérdésekben a kormányban két áramlat van: egy
etatista és egy liberális.
A nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere: Kádár Béla a
dirigizmus híve. Viszont a gazdaság gyors liberalizálását akarja
Rabár Ferenc pénzügyminiszter.
A két álláspont egymás mellett van a szövegben, feloldás nélkül.
"
|
|
|
|
|
|
|
Felderítés a ,,nyitott égbolton,, (2. rész)
|
Nos, éppen ennek a célnak a szolgálatában áll a C-130-as kanadai gép hazai ,,vendégszereplése,, , amely - vegyes személyzettel - az előre meghatározott útvonalon nemcsak a magyar néphadsereg, hanem bizonyos körzetekben a szovjet déli hadseregcsoport katonai objektumait is szemrevételezte. Természetesen csupán vizuálisan, miután ez a géptípus nem volt felszerelve olyan elektronikai berendezéseekkel, amnelyekkel korlátozott látási viszonyok között is pontosan felderíthetők az adott védelmi bázisok.
Mindazonáltal a legteljesebb nyíltság jegyében végrehajtott repülés számos tanulsággal szolgált arra nézve, hogy a ,,nyitott égbolt,, csak akkor lehet igazán nyitott, ha a NATO és a Varsói Szerződés országainak légterében a későbbiekben esetleg sorra kerülő ellenőrző-felderítő repülések rendszeresítése előtt még néhány kényes kérdést tisztáznak, például azt, mennyire lesznek azonosak a technikai feltételek az érdekelt felek között. E tekintetben egyoldalúságról nyilván nem lehet szó, tehát egyik fél sem kerülhet előnybe a másikkal szemben.
Mint a hírügynökségi jelentések tudtul adják, erről a problémák komplexumáról február első felében kezdenek tárgyalásokat a kanadai fővárosban. Remélhetően sikerrel. Örvendetes, hogy Csehszlovákia pozitív reagálásához máris csatlakozott a Szovjetunió és a ,,nyitott égbolt,, terve több NATO-tagállamban is egyetértő támogatásra számíthat. A két politika-katonai tömb képviselőinek e tárgyban folytatandó megbeszélései - hacsak közben nem történik valami váratlan esemény - eredménnyel kecsegtethetnek. Mi, a magunk részéről mindenesetre vállalkoztunk az úttörő szerepre, vagy inkább - pontosabban fogalmazva - Bush amerikak elnök múlt év májusi felvetésének támogatására, a siker azonban nemcsak rajtunk múlik.
Serfőző László MTI-PRESS
1990. január 11., csütörtök 14:36
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|