|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
A kormány gazdasági programjáról
" A kedden nyilvánosságra hozott kormányprogram egyik
jellegzetessége az ellentmondásosság és a tisztázatlanság. A
termőföldről kimondja a program, hogy - az Alkotmánybíróság
döntésétől függően - vissza lehet állítani az 1947-es
tulajdonviszonyokat. Egy másik mondat viszont azt szögezi le, hogy
mindenekelőtt a mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozó falusi
réteget kell földhöz juttatni. Ellentétes, egymást kizáró állítások
és állásfoglalások. Nem tudtak megegyezni, és mindkettőt betették a
szövegbe.
Más, fontos kérdésekben is ilyen ellentmondásokkal találkozunk.
Az örökölt helyzetet azzal jellemzi a program, hogy a kormány üres
kamrákat és fedezetlen csekkeket kapott, és az ország erőforrásai
kimerültek. Később azonban azt írják, hogy jelentős tőkeállomány
halmozódott fel.
A miniszterek nyilatkozataiból jó néhány hete tudjuk, hogy a
legfontosabb gazdasági kérdésekben a kormányban két áramlat van: egy
etatista és egy liberális.
A nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere: Kádár Béla a
dirigizmus híve. Viszont a gazdaság gyors liberalizálását akarja
Rabár Ferenc pénzügyminiszter.
A két álláspont egymás mellett van a szövegben, feloldás nélkül.
"
|
|
|
|
|
|
|
Moszkvai beszélgetések egy háborúról 2.
|
- Nagy probléma a testileg rokkantak további életének megszervezése - mondja Valerij Falalejev, az Afganisztáni Veteránok Szövetségének elnökhelyettese. Egy moszkvai bérház alagsorában beszélgetünk. Itt van néhány végtelenül egyszerűen berendezett, szűk helyiségben a szövetség országos központja. A szövetség igyekszik a hadirokkantak számára munkát biztosítani, művégtagokat, tolókocsikat szerezni. Nemrégiben hoztak ötven darab tolókocsit Magyarországról. A szovjet déli hadseregcsoport polgári alkalmazottai adták össze rájuk a pénzt, és a Gyógyászati Segédeszközök Gyárában vették meg a rokkantjárműveket. Összesen körülbelül 1800 darab kellene. A vietnami háború amerikai veteránjainak szövetsége megígérte: ingyen szállít nekik néhány darabot. - Szövetségünk nem afféle ,,hadviseltek bajtársi szövetsége,, , ahol a volt harcosok poharakat emelgetve, kiszínezve felemlegetik egykori hőstetteiket - mondja az elnökhelyettes. A szövetség karitatív szervezet. Itt hétköznapi aprómunka folyik. Szakmai átképzéseket szervezünk, lakás után rohangálunk, iskolai felvételeket intézünk, házhoz viszünk munkát bedolgozóként foglalkoztatott hadirokkantaknak, ehhez gépkocsit, sofőrt biztosítunk stb. Honnan van erre pénz? A szövetség által a hadirokkantok részére létrehozott kisszövetkezetek, önelszámoló egységek rentábilisak. Jövedelmük biztosítja a tagok tisztes megélhetését és az újratermelést. S ami a legtöbb: azt az érzést nyújtják a hadirokkantaknak, hogy fiatalon derékba tört életükkel még kezdhetnek valamit. +++ Barta György (Moszkva) MTI-Panoráma
1989. október 17., kedd 12:51
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|