|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
A kormány gazdasági programjáról
" A kedden nyilvánosságra hozott kormányprogram egyik
jellegzetessége az ellentmondásosság és a tisztázatlanság. A
termőföldről kimondja a program, hogy - az Alkotmánybíróság
döntésétől függően - vissza lehet állítani az 1947-es
tulajdonviszonyokat. Egy másik mondat viszont azt szögezi le, hogy
mindenekelőtt a mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozó falusi
réteget kell földhöz juttatni. Ellentétes, egymást kizáró állítások
és állásfoglalások. Nem tudtak megegyezni, és mindkettőt betették a
szövegbe.
Más, fontos kérdésekben is ilyen ellentmondásokkal találkozunk.
Az örökölt helyzetet azzal jellemzi a program, hogy a kormány üres
kamrákat és fedezetlen csekkeket kapott, és az ország erőforrásai
kimerültek. Később azonban azt írják, hogy jelentős tőkeállomány
halmozódott fel.
A miniszterek nyilatkozataiból jó néhány hete tudjuk, hogy a
legfontosabb gazdasági kérdésekben a kormányban két áramlat van: egy
etatista és egy liberális.
A nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere: Kádár Béla a
dirigizmus híve. Viszont a gazdaság gyors liberalizálását akarja
Rabár Ferenc pénzügyminiszter.
A két álláspont egymás mellett van a szövegben, feloldás nélkül.
"
|
|
|
|
|
|
|
Pécs új testvérvárosa: Graz - sajtótájékoztató
|
1989. szeptember 19., kedd - Pécs új testvérvárosa az ausztriai Graz lesz, a megállapodást még az ősz folyamán aláírják mindkét városban - hangzott el kedden a hagyományos városházi sajtótájékoztatón Pécsett. Molnár Zoltán tanácselnök elmondta, hogy a grazi aláírásra októberben kerül sor, ebből az alkalomból kedvezményes látogatást szervez az osztrák városba a Mecsek-Tourist. Az utazásra meghívják a tanácstagokat, a pártok és a sajtó képviselőit is. Pécsett a november-végi ünnepi tanácsülésen írják alá a dokumentumot. Az együttműködési okirat első célként említi a két város polgárainak kölcsönös megismerését, ezért Graz és Pécs vezetése segíti az idegenforgalom fejlesztését, az információcsere bővülését, a tudományos, kulturális és szociális programcserét, s a gazdasági kapcsolatok kiépítését.
A sajtótájékoztatón elmondták: a pécsi püspökség bejelentette igényét a városi tanácsnál az egykori papnevelde épületére, amelyben jelenleg egy speciális általános iskola működik. A város jelképes összegért /havi egy forintért/ béreli az épületet. A sajtótájékoztatón elmondták: elviekben egyetértés van a két fél között, a gyakorlati megoldás azonban rendkivül nehéznek igérkezik. Egyszerüen nincs hol elhelyezni a mintegy hatszáz fogyatékos gyermeket. Felajánlották a püspökségnek, hogy a költségvetéssel együtt vegye át az iskolát, ám ezt - felkészültség és hozzáértés híján - nem tudja vállalni az egyház. Ezen túlmenően szüksége is van az épületre a különböző egyházi intézmények és szervezetek elhelyezésére. A városi tanács a kormányzati szervek segítségét kérte a probléma megoldására. A pécsi tanács a legutóbbi ülésén ugy döntött, hogy visszaállítják a Mária Terézia és II. József által 1780-ban adományozott barokk városcímert, s a jövőben - úgy, mint régen - ez a címer fogja dísziteni a városháza tornyát a jelenlegi ötágu csillag helyett. (MTI)
1989. szeptember 19., kedd 16:24
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|