|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
A kormány gazdasági programjáról
" A kedden nyilvánosságra hozott kormányprogram egyik
jellegzetessége az ellentmondásosság és a tisztázatlanság. A
termőföldről kimondja a program, hogy - az Alkotmánybíróság
döntésétől függően - vissza lehet állítani az 1947-es
tulajdonviszonyokat. Egy másik mondat viszont azt szögezi le, hogy
mindenekelőtt a mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozó falusi
réteget kell földhöz juttatni. Ellentétes, egymást kizáró állítások
és állásfoglalások. Nem tudtak megegyezni, és mindkettőt betették a
szövegbe.
Más, fontos kérdésekben is ilyen ellentmondásokkal találkozunk.
Az örökölt helyzetet azzal jellemzi a program, hogy a kormány üres
kamrákat és fedezetlen csekkeket kapott, és az ország erőforrásai
kimerültek. Később azonban azt írják, hogy jelentős tőkeállomány
halmozódott fel.
A miniszterek nyilatkozataiból jó néhány hete tudjuk, hogy a
legfontosabb gazdasági kérdésekben a kormányban két áramlat van: egy
etatista és egy liberális.
A nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere: Kádár Béla a
dirigizmus híve. Viszont a gazdaság gyors liberalizálását akarja
Rabár Ferenc pénzügyminiszter.
A két álláspont egymás mellett van a szövegben, feloldás nélkül.
"
|
|
|
|
|
|
|
- MSZMP reformkörök - 2. folyt.
|
A reform tudatos hívei még megnyerhetik maguknak a bizonytalan álláspontú többséget - hangsúlyozta Nyers Rezső. Mi lesz azonban, ha ez nem sikerül? Németh Miklós a pártkongresszus esetleges kudarcának beláthatatlan következményeit vetítette a hallgatóság elé, és aláhúzta a magyar pártra nemzetközi vonatkozásban háruló felelősséget. Mert - amint mondotta -, a keleteurópai térségben súlyos fejleményekkel lehetne számolni, ha a magyar kísérlet kudarcot vall. Nyers nem festett hallgatósága elé ilyen aggasztó távlatot, inkább azt emelte ki, hogy egy szélsőségektől megszabadult, áramlatokban működő, de mégis egységes pártnak történelmileg is jelentős időre van szüksége ahhoz, hogy megújítsa a magyar társadalmat, és létrehozza a demokratikus szocializmus működőképes modelljét. A szónokok természetesen igyekeztek önbizalmat gerjeszteni a hallgatóságban - Németh szerint a bűntudatot félre kell már tenni -, és hangsúlyozták a párt - és legfőbb új vezetői - érdemeit a változások kezdeményezésében. Mindamellett el kellett ismerniük, hogy a megújulást csak fiatal, tiszta múltú és hitelképes új vezetők tömeges beállításával lehet elfogadtatni és megszilárdítani. Nyers rámutatott ugyan, hogy hiba lenne olyan és csakis olyan emberekhez ragaszkodni, akik soha sem tévedtek, de azt is kijelentette, hogy nem maradhatnak a vezetésben azok, akik tisztességesek bár, de szürkék és nincs elég tehetségük. A közélet leginkább vitatott kérdéseiről a három politikus közül Németh Miklós szólt a legtöbbet. Rámutatott, hogy minél előbb, de legkésőbb a választásokkal egyidejűleg létre kell hozni a jelentős hatáskörrel felruházott köztársasági elnök intézményét. (folyt.)
1989. szeptember 3., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|