|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
A kormány gazdasági programjáról
" A kedden nyilvánosságra hozott kormányprogram egyik
jellegzetessége az ellentmondásosság és a tisztázatlanság. A
termőföldről kimondja a program, hogy - az Alkotmánybíróság
döntésétől függően - vissza lehet állítani az 1947-es
tulajdonviszonyokat. Egy másik mondat viszont azt szögezi le, hogy
mindenekelőtt a mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozó falusi
réteget kell földhöz juttatni. Ellentétes, egymást kizáró állítások
és állásfoglalások. Nem tudtak megegyezni, és mindkettőt betették a
szövegbe.
Más, fontos kérdésekben is ilyen ellentmondásokkal találkozunk.
Az örökölt helyzetet azzal jellemzi a program, hogy a kormány üres
kamrákat és fedezetlen csekkeket kapott, és az ország erőforrásai
kimerültek. Később azonban azt írják, hogy jelentős tőkeállomány
halmozódott fel.
A miniszterek nyilatkozataiból jó néhány hete tudjuk, hogy a
legfontosabb gazdasági kérdésekben a kormányban két áramlat van: egy
etatista és egy liberális.
A nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere: Kádár Béla a
dirigizmus híve. Viszont a gazdaság gyors liberalizálását akarja
Rabár Ferenc pénzügyminiszter.
A két álláspont egymás mellett van a szövegben, feloldás nélkül.
"
|
|
|
|
|
|
|
Levél az MSZMP tagságához és a kongresszusi küldöttekhez (OS)
|
1989. szeptember 3., vasárnap - Elvtársak A párt történelmi jelentőségű kongresszusra készül. Pártunk sorsa a tét Teremtsünk együtt olyan szocialista pártot, amelynek gazdája a tagság. Válasszunk hiteles vezetőket, ellenőrizzük őket és hívjuk vissza őket megbízásukból, ha akaratunknak nem tesznek eleget. Alkossunk olyan pártot, amely szakít a bürokratikus központosítással. Olyan pártot, amely minden együttműködni kész politikai és szellemi erővel képes megvalósítani az európai szintű modern Magyarországot. Az államszocializmus, az állampárt rörténelmi zsákutcába vezette az országot. Általános válság alatt szenvedünk. Törjünk ki ebből a válságból, véglegesen szakítsunk a kudarcra kárhoztató sztálini modellel. A kongresszusi küldöttektől olyan program, alapszabály megalkotását várjuk, amely biztosítékot teremt céljaink, érdekeink, értékeink érvényesítésére. Azt várjuk tőlük, hogy csak olyan személyiségeket válasszanak meg a párt vezető szerveibe, akik a környezetükben kifejtett tevékenységük alapján rászolgáltak a bizalomra. Az országosan ismert politikusok közül csak azok kerülhetnek a vezető testületekbe, akik személyi alkalmassága, reformkötelezettsége, erkölcsi feddhetetlensége közismert, akik nem önnön becsvágyuk eszközeként kezelik a pártot, hanem ellenkezőleg, a pártmozgalom érdekeinek szolgálatába állítják képességeiket és személyi ambícióikat. Mi, az országos tanácskozás küldöttei, résztvevői eltökéltük, hogy a párt minden reformelkötelezett tagjával összefogva ilyen pártot teremtünk. Hosszú éveken át minden energiánkkal, legtisztább szándékainkkal, alkotó gondolatainkkal építettük ezt az országot, és személyes fájdalmunk a kudarc. Most itt a lehetőség új lapot kezdeni, új pártot teremteni, elősegíteni, hogy hazánk ismét elfoglalhassa helyét az emelkedő nemzetek sorában. Kongresszusi küldötteink e törekvések képviseletére önálló küldöttcsoportot alakítanak, támogassátok őket A döntés a Ti kezetekben van. Budapest, 1989. szeptember 3. Az MSZMP reformkörök és reformalapszervezetek II. országos tanácskozása (OS)
1989. szeptember 3., vasárnap 15:20
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|