|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
A kormány gazdasági programjáról
" A kedden nyilvánosságra hozott kormányprogram egyik
jellegzetessége az ellentmondásosság és a tisztázatlanság. A
termőföldről kimondja a program, hogy - az Alkotmánybíróság
döntésétől függően - vissza lehet állítani az 1947-es
tulajdonviszonyokat. Egy másik mondat viszont azt szögezi le, hogy
mindenekelőtt a mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozó falusi
réteget kell földhöz juttatni. Ellentétes, egymást kizáró állítások
és állásfoglalások. Nem tudtak megegyezni, és mindkettőt betették a
szövegbe.
Más, fontos kérdésekben is ilyen ellentmondásokkal találkozunk.
Az örökölt helyzetet azzal jellemzi a program, hogy a kormány üres
kamrákat és fedezetlen csekkeket kapott, és az ország erőforrásai
kimerültek. Később azonban azt írják, hogy jelentős tőkeállomány
halmozódott fel.
A miniszterek nyilatkozataiból jó néhány hete tudjuk, hogy a
legfontosabb gazdasági kérdésekben a kormányban két áramlat van: egy
etatista és egy liberális.
A nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere: Kádár Béla a
dirigizmus híve. Viszont a gazdaság gyors liberalizálását akarja
Rabár Ferenc pénzügyminiszter.
A két álláspont egymás mellett van a szövegben, feloldás nélkül.
"
|
|
|
|
|
|
|
felcím: Az MTI-Press megkérdezte főcím: Áttörésre készülnek a reformerők az MSZMP-ben - Országos tanácskozást tartanak a reformkörök -
|
Kedden nemzetközi sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a hét végén megtartják az MSZMP reformkörök II. Országos Tanácskozását Budapesten. Mint ismertették, az országos tanácskozásnak az a célja, hogy megvitassa és összehangolja a párt októberben tartandó kongresszusával kapcsolatos feladatokat. A kétnapos tanácskozáson kidolgozzák a pártkongresszus napirendjével kapcsolatos közös állásfoglalásaikat. Kialakítják a követendő stratégiát annak érdekében, hogy ott a reformgondolatok és az azokat hitelesen képviselő személyiségek végleg meghatározó erővé váljanak. Az MTI-Press kérdésére a tanácskozás szóvivője elmondotta, hogy nem céljuk a pártszakadás kierőszakolása. Úgy fogalmazott: egységes pártot akarnak, amely képes megszabadulni minden korábbi terhes örökségtől. Programjában és működési elveiben a radikális reformok érvényesülnek. Úgy gondoljuk - nyilatkozta a szóvivő - csak így van esélye annak, hogy felelősen odaálljunk majd a nemzet elé és egy demokratikus választáson a magyar nép bizalmát kérjük. Milyen a reformkörök helyzete vidéken, milyenek az esélyei? - kérdezte munkatársunk. Nem egységes a kép - így a szóvivő válasza. Két alaphelyzetet tapasztalhatunk. Az egyik, a pozitív tapsztalatokat hordozó. Azokra a megyékre, köztük például Zalára gondolok, ahol a megyei vezetést már "birtokba vették" a reformerők. Itt most "berendezkedési gondok" vannak. A feladat az új helyzetnek megfelelő munkamódszerek kialakítása. Ez nem kevés gonddal jár. De ezek a gondok nem hasonlíthatók azzal, amit az úgynevezett állóvizek okoznak. Éppen az országos tanácskozástól várható az a tapasztalatcsere, amelynek következtében a ma még konzervatívnak tekinthető vidéki "bázisok" is megmozdíthatók. Nem feltétlenül modellértékű a zalai példa - hangsúlyozta a szóvivő - de követhető. Az bizonyos, nehezen képzelhető el a kongresszuson a reformgondolatok végleges győzelme a pártban, ha masszív konzervatív szigetek maradnak egyes megyék képében az ország térképén. (folyt.)
1989. augusztus 29., kedd 14:22
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|