|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
A kormány gazdasági programjáról
" A kedden nyilvánosságra hozott kormányprogram egyik
jellegzetessége az ellentmondásosság és a tisztázatlanság. A
termőföldről kimondja a program, hogy - az Alkotmánybíróság
döntésétől függően - vissza lehet állítani az 1947-es
tulajdonviszonyokat. Egy másik mondat viszont azt szögezi le, hogy
mindenekelőtt a mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozó falusi
réteget kell földhöz juttatni. Ellentétes, egymást kizáró állítások
és állásfoglalások. Nem tudtak megegyezni, és mindkettőt betették a
szövegbe.
Más, fontos kérdésekben is ilyen ellentmondásokkal találkozunk.
Az örökölt helyzetet azzal jellemzi a program, hogy a kormány üres
kamrákat és fedezetlen csekkeket kapott, és az ország erőforrásai
kimerültek. Később azonban azt írják, hogy jelentős tőkeállomány
halmozódott fel.
A miniszterek nyilatkozataiból jó néhány hete tudjuk, hogy a
legfontosabb gazdasági kérdésekben a kormányban két áramlat van: egy
etatista és egy liberális.
A nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere: Kádár Béla a
dirigizmus híve. Viszont a gazdaság gyors liberalizálását akarja
Rabár Ferenc pénzügyminiszter.
A két álláspont egymás mellett van a szövegben, feloldás nélkül.
"
|
|
|
|
|
|
|
Spanyolországi aszály
|
Madrid, 1989. augusztus 24. csütörtök (afp) - Spanyolországot is súlyos szárazság sújtja; az eddigi károkat már 100 milliárd pesetára becsülik.
A természeti csapást elsősorban az ország középső és déli mezőgazdasági területei sínylik meg. Az öntözési lehetőségeket igencsak megcsappantotta a csapadék hiánya; a tározókban még a szokásos mennyiségű víznek a fele sincs, a folyami vizierőművek csak 60 százalékos kapacitással tudnak működni. A hatóságok Andalúzia egyes járásaiban szerdán elrendelték az öntözési tilalmat, ami viszont újabb, több tízmilliárd pesetás veszteségeket okozhat majd a mezőgazdaságnak. A jelentések szerint 1945 óta nem volt ilyen nagy szárazság az ország déli felében, de északon is szinte folyamatosan napsütésees idő van. Az előreejelzések szerint az időjárásban szeptemmber közepéig nem várható lényeges változás.+++
1989. augusztus 24., csütörtök 12:11
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|