|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
A kormány gazdasági programjáról
" A kedden nyilvánosságra hozott kormányprogram egyik
jellegzetessége az ellentmondásosság és a tisztázatlanság. A
termőföldről kimondja a program, hogy - az Alkotmánybíróság
döntésétől függően - vissza lehet állítani az 1947-es
tulajdonviszonyokat. Egy másik mondat viszont azt szögezi le, hogy
mindenekelőtt a mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozó falusi
réteget kell földhöz juttatni. Ellentétes, egymást kizáró állítások
és állásfoglalások. Nem tudtak megegyezni, és mindkettőt betették a
szövegbe.
Más, fontos kérdésekben is ilyen ellentmondásokkal találkozunk.
Az örökölt helyzetet azzal jellemzi a program, hogy a kormány üres
kamrákat és fedezetlen csekkeket kapott, és az ország erőforrásai
kimerültek. Később azonban azt írják, hogy jelentős tőkeállomány
halmozódott fel.
A miniszterek nyilatkozataiból jó néhány hete tudjuk, hogy a
legfontosabb gazdasági kérdésekben a kormányban két áramlat van: egy
etatista és egy liberális.
A nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere: Kádár Béla a
dirigizmus híve. Viszont a gazdaság gyors liberalizálását akarja
Rabár Ferenc pénzügyminiszter.
A két álláspont egymás mellett van a szövegben, feloldás nélkül.
"
|
|
|
|
|
|
|
Megkezdődött a szovjet csapatok részleges kivonulása
|
1989. április 25., kedd - Harmincegy szovjet harckocsit raktak vasuti szerelvényre kedden Kiskunhalason, s indítottak útnak a Szovjetunió felé. A hazai és külföldi sajtó népes táborának jelenlétében lezajlott rakodással megkezdődött az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet hadsereg csoport alakulatainak részleges kivonulása. A kiskunhalasi 13. harckocsi-gárdaosztály május közepéig, végéig vonja ki teljesen páncélos és rakéta tüzérségi technikáját. A megüresedő laktanyába az ország nyugati részéből átcsoportosított műszaki-javító alakulat kerül. Az elsőként útnak indított szerelvény - mondta el rövid sajtótájékoztatójában Borisz Adamenko, a Szovjet Déli Hadseregcsoport törzsfőnökének helyettese - Kiskunhalasról Kecskemét-Cegléd-Szolnok-Debrecen- Nyiregyháza-Záhony útvonalon hagyja el az országot. A T-64 típusu harckocsikat Ukrajnába, egy raktárbázisra szállítják. Átvizsgálás, javítás után egy részüket a kiképző egységek kapják meg, nagyobbik hányadát pedig szétszedik és használható részeiket, például az alvázakat hasznosításra átadják szovjet gazdaságoknak. Hasonló lesz a sorsa a Kiskunhalasról később elszállítandó katonai technikának is. Az első vasúti szerelvényt egyébként tíz harckocsivezető és nyolc főnyi őrség kiséri el. hazatárésük után valamennyien leszerelnek.
Borisz Adamenko az MTI munkatársának kérdésére válaszolva arról is szólt, hogy - mint azt az elmúlt hétvégi sajtótájékoztatón már bejelentették - a szovjet részleges csapatkivonással felszabadul és a magyar fél tulajdonába kerül 10 helyőrség, vagyis összességében - a részleges átadásokkal együtt - 19 laktanya, 13 étkezde, 200 tároló, raktár és egyéb épület, valamint 900 lakás. A két lépcsőben - az idei és a jövő esztendőben - tervezett csapatkivonás során a déli hadseregcsoport parancsnoksága alá tartozó erők létszáma több mint tízezerrel csőkken, s elhagyja az országot mintegy 1800 szovjet katonacsalád is. A harci gépekből, fegyverzetekből 450 tankot, 200 löveget és aknavetőt, s több mint 3000 gépkocsit vonnak ki. A részleges kivonulás következő állomása Sárbogárd lesz, ahová május 19-ére szintén meghívták a sajtó képviselőit. Sárbogárdról az egész hadosztály távozik, teljesen kiürül a laktanya. A kiskunhalasi csapatkivonás kezdetét megtekintette a Budapesten kongresszusát tartó olasz Radikális Párt több képviselője is. (MTI)
1989. április 25., kedd 15:41
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|