|
|
|
|
|
|
|
|
Amerika Hangja, Esti híradó:
Zavaros a magyar közélet
"A magyarok többsége nem találta
helyét abban az országban, ahol majd mindenki ingázásra kényszerült
az életben maradásért. Ingázott az osztály nélküli társadalom
osztályharcos fergetegeiben egyik hazugságszigettől a másikig.
Egyáltalán nem meglepő tehát, hogy a munkásság söpredékéből, az
értelmiség erkölcstelen szegénylegényeiből verbuválódott
osztályharcosok bukása után tudatzavarban szenved az ország nagy
része.
Mindenki keresi a helyét, keresi új azonosságát. Az új pártok
keresik önmagukat, keresik az utat, amelyen követőkre számíthatnak,
az emberek pedig keresik azt a pártot vagy csoportot, amelynek
tagjai között a legkényelmesebben érzik magukat. Legkönnyebb a volt
élcsapat tagjainak: ők legfeljebb másként hazudnak mint korábban, de
nekik kifejezett céljuk önmaguk és szerzeményeik átmentése."
|
|
|
|
|
|
|
Átadták Nagy Imre személyes hagyatékát - interjú Nagy Erzsébettel (1.rész)
|
1989. május 31., szerda - Több mint három évtizede halogatott jogi-humanitárius aktus színhelye volt szerdán a Legfőbb Ügyészség: Nagy Imrének, Magyarország koholt vádak alapján elítélt és kivégzett miniszterelnökének leánya, Nagy Erzsébet hosszú évek varakozása után átvehette édesapja személyes jellegű hagyatékát.
A szűk körben, minden külsőségtől mentesen lebonyolított hivatalos aktuson Nagy Erzsébet férjével, Vészi Jánossal jelent meg dr. Nyíri Sándor legfőbb ügyészhelyettes dolgozószobájában. A tágas hivatali helyiség vendégfogadó asztalán glédába állítva várták a hozzátartozókat mindazok a személyes jellegű iratok, feljegyzések, amelyek Nagy Imre életének utolsó éveiben papírra vetett gondolatait, emlékeit rögzítették; illetve mindaz, ami ezekből a dokumentumokból egyáltalán előkerült. A jogászi pontossággal összeállított átvételi lajstromra a többi között felkerülhetett az a 72 számozott oldalon íródott élettörténeti vázlat, amelynek Nagy Imre a Viharos emberöltő címet adta. A hagyaték dokumentumai között vehette át a család azt a három román blokkfüzetet is, amelyek lapjaira Nagy Imre snagovi ,,fogságának,, napjaiban vetette papírra Gondolatok, emlékek című jegyzeteit. Versek, levelek, orvosi igazolások zárják a listát, amelynek egyes ,,tételeit,, a hozzátartozók kérésére átmenetileg továbbra is a legfőbb ügyész helyettesének páncélszekrénye őrzi. X X X A jogi formaságok végeztével Nagy Erzsébet válaszolt a Magyar Távirati Iroda munkatársának kérdéseire. (folyt.köv.)
1989. május 31., szerda 17:34
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Átadták Nagy Imre személyes hagyatékát - interjú Nagy Erzsébettel (2.rész)
|
- Miért kellett több mint 30 évet várni erre a jogi aktusra; miként született meg a döntés arról, hogy a családnak most visszaszármaztatják ezeket a személyes jellegű dokumentumokat? - Hogy miért kellett eddig várni, annak megválaszolására - úgy gondolom - nem én vagyok az illetékes. Nagy Imre elítéltetésével és kivégzésével kapcsolatban családunk magatartását magának apámnak a magatartása határozta meg az elmúlt évtizedek során. Az, ahogyan a zárt ajtók mögött lefolytatott ,,per,, során is mindvégig keményen tartotta magát. Én ezt az állítólagos eljárást egyébként vérbíráskodásnak nevezem; hál,istennek, ma már a magyar közvélemény számára is nyilvánvaló miféle koncepciózus politikai tribunál elé állították Nagy Imrét. Nos, amikor a kivégzés után hat héttel - eléggé kegyetlen körülmények között - közölték velünk, hogy mi is történt, akkor anyámmal együtt ugyanarra a gondolatra jutottunk: attól a kormányzattól, pontosabban attól a párttól, amelynek apám egyik alapítója volt, és amelyik ilyen kegyetlenül, ilyen bosszúállóan járt el vele - s amelytől egyébként apám sem kért kegyelmet -, attól mi sem kérünk könyörületet. Évtizedekig semmiféle kérelemmel sem fordultunk a hivatalos szervekhez, s miután édesanyám 11 évvel ezelőtt meghalt, én sem változtattam családunk álláspontján. Egészen mostanáig semmiféle kormányzati szervhez sem intéztem kérvényt. Először tavaly nyáron érzékeltük, hogy Magyarországon megindult egyfajta politikai újragondolása 1956-nak. Grósz miniszterelnök úr Egyesült Államok-beli útja során nyilatkozatot adott, amelyben kegyeleti okokra hivatkozott, s ennek kapcsán három nevet említett: Nagy Imréét, Gimes Miklósét és Maléter Pálét. Erről mi - ugyanúgy mint bármely más magyar állampolgár - a sajtóból értesültünk. Ezután hónapok múltak el, és semmi sem történt, mígnem december végén - a többi hozzátartozóhoz hasonlóan - meghívást kaptunk az Igazságügyi Minisztériumba. Mi, férjemmel együtt úgy határoztunk, hogy eleget teszünk az invitálásnak. Azzal a szándékkal mentünk be, hogy nem zárkózunk el egy ilyen jellegű ,,tájékozódó,, beszélgetés elől a minisztérium illetékeseivel. A találkozó - amelyre nem találok jobb kifejezést, mint tájékozódó beszélgetés - meg is történt. A minisztérium illetékesei elmondták, mire gondolnak ők, s mi is elmondtuk, hogyan látjuk mi a dolgokat. Nagy Imre és mártírtársai temetéséről akkor semmiféle megállapodást sem kötöttünk. (folyt.köv.)
1989. május 31., szerda 19:19
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Átadták Nagy Imre személyes hagyatékát - interjú Nagy Erzsébettel (3.rész)
|
Ott is ugyanazt a nézetet képviseltem, mint ma: édesapám és társai ügye elválaszthatatlan 1956 értékelésétől; megítélésem szerint forradalom és szabadságharc zajlott le 1956-ban Magyarországon. Elmondtam azt is, hogy a mártírok sorsát elválaszthatatlannak tartom; nem kívánom apám ügyét elszakítani a többiekétől. Eltemettetésükkel kapcsolatban tájékoztattak minket, hogy szabadon rendelkezhetünk hozzátartozóink földi maradványai felett. Mint több nyilatkozatomban is utaltam rá, akkor azt válaszoltam, hogy a 301-es parcellában a forradalom több száz névtelen mártírja nyugszik, ezért azt szeretném, ha az a hely egyfajta nemzeti sír, nemzeti kegyhely, mementó lenne. Ennek nyomán született meg a döntés, hogy édesapámat ugyanott, a 301-es parcellában helyezzük örök nyugalomra. - Visszatérve Nagy Imre hagyatékára; tudott-e a család ezeknek az iratoknak a létezéséről; számon tartották-e, hogy valahol létezniük kell ilyen személyes jellegű iratoknak is. - Igen, tudtam róla - édesanyám elbeszéléseiből. Én apámat még itthon, magyar földön, 1956 november 23-án a mátyásföldi repülőtéren láttam utoljára; aztán többé már nem találkoztam vele. Mint tudja, szüleimet is, minket is egyaránt Romániába internáltak, de egymástól elkülönítve. Miután édesapámat 1957. április 14-én a magyar belügyi szervek a román szervekkel együttműködve letartóztatták, édesanyámat átrakták a mi csoportunkhoz. (Első férjemet, dr. Jánosi Ferencet addigra már szintén letartóztatták.) Ekkor édesanyám elmondta, kikkel találkozott, milyen beadványokat, leveleket írt édesapám. (A postás szerepét természetesen a román központi vezetőség, illetve a Politikai Bizottság tagjai ,,vállalták magukra,,. Hogy aztán az iratok hová jutottak, hová nem, azt ma már nem lehet nyomonkövetni - mindenesetre nem a címzettekhez.) - És arról is volt tudomása, hogy Nagy Imre a fogságban gondolatait, visszaemlékezéseit papírra vetette? - Igen, azt is anyukámtól tudtam meg, hogy apám gondolatait rögzíti az 1956-os forradalommal kapcsolatosan, s amellett hozzálátott életrajzának megírásához is, sőt azt is tudtam, hogy ez az írás a Viharos emberöltő címet viseli. A hagyatékot áttekintve sajnálattal konstatáltuk, hogy apám nem jutott messze önéletírásában; kevés ideje volt hozzá. Egyébként Berecz János Ellenforradalom tollal és fegyverrel című könyvében is volt utalás arra, hogy édesapám jegyzeteket készített snagovi fogságában. (folyt.köv.)
1989. május 31., szerda 19:21
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Átadták Nagy Imre személyes hagyatékát - interjú Nagy Erzsébettel (4.rész)
|
- Akkor erre a személyes hagyatékra is vonatkozott az az előbb említett családi döntés, hogy semmit nem kérnek a kormányzattól, nem veszik fel a kapcsolatokat a kormányintézményekkel? - Nevetséges lett volna ezeket a dokumentumokat követelni, amikor sokkal súlyosabb kérdésben sem született megnyugtató döntés. Mindig is örök emberi jognak, és nem privilégiumnak tartottam a kivégzettek eltemetését. Ha még ezt sem tette meg a kormányzat, akkor hogyan várhattam volna el azt, hogy apám gondolatait, szellemét visszaadják. - Akkor végül is hogyan jött létre ez a mai találkozó a legfőbb ügyész helyettesével; három évtized után egyszercsak megkeresték önt? - Talán a Magyar Nemzetben május elején megjelent interjú segített ebben; ott említést tettem ezekről a dokumentumokról is. Ezután nem sokkal Nyíri Sándor főügyész-helyettes segítségével lehetőség nyílott arra, hogy végre egyáltalán megláthassam ezeket a számomra oly becses iratokat. - Akkor tehát tulajdonképpen az ügyészség kereste meg a családot, ugye? - Igen, mondhatom, hogy igen. - Miután megismerkedtek ezekkel a memoárokkal, iratokkal, észrevettek-e valamilyen hiányt; van-e valami, ami nem került elő? - Igen, számos konkrét dolog hiányzik, amiről tudomásom van. Ilyen például az a nagyon ártatlan, politikai vonatkozásoktól teljességgel mentes levél, amelyet édesapám internálása alatt születésnapomra írt nekem. Anyukámtól hallottam, hogy apám papírra vetette ezt a pársoros levelet. Nagyon hiányzik nekem ez a személyes emlék. Nem tudom miért hiányzik ez a hagyatékból, de még mindig reménykedem benne, hogy egyszercsak előkerül valahonnan. Ugyancsak nagyon hiányolom azt a kis tréfás költeményt, amelyet férjem, Jánosi Ferenc - a volt sárospataki diák és tanár - szerzett, hogy Szilveszter estéjén felvidítsa az internáltak nyomott hangulatú kis csoportját. A diáktréfák hangulatát idéző költemény erős öniróniával próbált meg úrrá lenni csoportunk levert hangulatán. Akkor nagy sikere volt ennek a rigmusnak. Később még hallottam, hogy a kihallgató tisztek között is körbejárt; sajnos most nincs a hagyaték darabjai között. Ezeknél a számomra oly kedves emlékeknél politikai súlyánál fogva jóval fontosabb lenne, ha előkerülne az a jegyzet, amelyet - egybehangzó állítások szerint - szinte az utolsó pillanatokig írt édesapám a siralomházban. Feltételezem: a családnak is hagyott hátra végső üzenetet. (folyt.köv.)
1989. május 31., szerda 19:23
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Átadták Nagy Imre személyes hagyatékát - interjú Nagy Erzsébettel (5.rész)
|
- És mi történhetett az emlékirat hiányzó oldalaival? - Szinte az utolsó napokig a Belügyminisztérium őrizte ezeket az iratokat. Nem tudom kinek a kezén fordultak meg a dokumentumok, illetve kinek lehetett betekintése, netán beavatkozási lehetősége. A dolgok mindenesetre arra utalnak, hogy valaki, vagy valakik ,,belenyúltak,, az iratokba. Ezt támasztja alá, hogy a snagovi emlékiratokból teljes szövegrészek hiányoznak, helyenként 40-50 oldalt távolítottak el a kézzel írott füzetekből, néhol pedig oldalakat vágtak félbe. A külső beavatkozásra utal az is, hogy azokat a részeket, amelyeket maga Nagy Imre szeretett volna kihagyni, egyszerűen áthúzta tollával. Talán a kéziratokról készült filmtekercsek tartalmazzák a teljes anyagot. Ezt egyelőre még nem tudom, mert a papírba csomagolt tekercseket lezárva vettem át az ügyészségtől. Egyébként az sem kizárt, hogy a hiányzó szövegrészek kapcsán felkérjük az illetékes szerveket, indítsanak nyomozást. - Úgy tudom, a család döntése értelmében ezeket a fontos dokumentumokat egyelőre letétbe helyezik a legfőbb ügyész helyettesének páncélszekrényében. Mi motiválta ezt a döntésüket; s van-e remény arra, hogy a szélesebb közvélemény idővel esetleg bepillantást nyerjen ezekbe a nagy érdeklődéssel várt iratokba? - Ezeknek a dokumentumoknak a birtoklása úgy gondoltam, óriási felelősség. Ugyan én vagyok az örökös, de véleményem szerint ezek az iratok a nemzet kincsestárát illetik meg. Erőmet, figyelmemet egyelőre a Nagy Imre és mártírtársai temetésével kapcsolatos tennivalók kötik le. Ahhoz, hogy a hagyaték sorsát eldönthessük - úgy érzem - nyugalomra, időre van szükség. A dokumentumok egyelőre itt, a páncélszekrényben lesznek a legnagyobb biztonságban, később pedig esetleg egy történészcsoportot bízunk meg az anyag feldolgozásával, de szóba került egy Nagy Imre Intézet felállítása is a dokumentumok kezelésére, a korszak kutatására. - Úgy tudom, a legfőbb ügyész helyetteséhez egyenesen Borics Gyula igazságügyi minisztériumi államtitkártól érkeztek, akivel a temetéssel kapcsolatos kérdésekről tárgyaltak. Ha megengedné, ezzel kapcsolatban tenném fel utolsó kérdésemet. A mai magyar belpolitikának - minden bizonnyal - egyik mérföldköve, illetve próbaköve lesz a temetés. Az utóbbi napokban számos nyilatkozat hangozott el felelős politikusok szájából. A legtöbbet hangoztatott formula a nemzeti megbékélés. Az ön véleménye szerint is valóban a nemzeti megbékélés napja lesz június 16-a? (folyt.köv.)
1989. május 31., szerda 19:24
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Átadták Nagy Imre személyes hagyatékát - interjú Nagy Erzsébettel (6.rész)
|
- Remélem, hogy az lesz. Ez tulajdonképpen gyásznap, de én nagyon szeretném, hogy ha a magyar történelemnek ez a szakasza tisztázódna. Valóban a nemzetnek legnagyobb szüksége most az összefogásra és a megbékélésre van, nem a széthúzásra és a marakodásra. Nagyon szeretném, ha apám holtában is a nemzetet szolgálná. És a legnagyobb szolgálat Magyarország számára az, hogy békés körülmények között végre tudja hajtani a kibontakozást, s végre kilábaljon ebből a politikai, gazdasági csődből. Ebben a kibontakozásban a magyar belpolitika szereplőinek széles köre részt vállalhatna. Mivel össznemzeti kérdések megoldása vár ránk, nagyon szeretném, ha ezek az erők e kérdésekben valóban egyezségre tudnának jutni, akkor talán könnyebb lesz továbblépni. (MTI-Garajszki István)
1989. május 31., szerda 19:25
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|