|
|
|
|
|
|
|
|
Amerika Hangja, Esti híradó:
Zavaros a magyar közélet
"A magyarok többsége nem találta
helyét abban az országban, ahol majd mindenki ingázásra kényszerült
az életben maradásért. Ingázott az osztály nélküli társadalom
osztályharcos fergetegeiben egyik hazugságszigettől a másikig.
Egyáltalán nem meglepő tehát, hogy a munkásság söpredékéből, az
értelmiség erkölcstelen szegénylegényeiből verbuválódott
osztályharcosok bukása után tudatzavarban szenved az ország nagy
része.
Mindenki keresi a helyét, keresi új azonosságát. Az új pártok
keresik önmagukat, keresik az utat, amelyen követőkre számíthatnak,
az emberek pedig keresik azt a pártot vagy csoportot, amelynek
tagjai között a legkényelmesebben érzik magukat. Legkönnyebb a volt
élcsapat tagjainak: ők legfeljebb másként hazudnak mint korábban, de
nekik kifejezett céljuk önmaguk és szerzeményeik átmentése."
|
|
|
|
|
|
|
A munkavállalói részvénytulajdon
|
(Balajti Anna) München, 1989. április 5. (SZER, Mérlegen) - Mostanában már nem lepődünk meg, ha egy lakásban gyertyával világítanak, s nem tudnak főzni, mert kikapcsolták a villanyt és a gázt. Ez Újpesten tavaly mintegy 500 lakásban történt meg - halljuk az újpesti családsegítő központ vezetőjétől. Tardos Márton közgazdász általánosabban fogalmaz: lehet, hogy az emberiség valamikor meg tudja változtatni a fejlett ipari országokban kialakult hatékony, de nem ellentmondásmentes gazdasági, politikai és társadalmi formációt, berendezkedést, ehhez azonban gyakorlatilag semmit nem adott a lenini-sztálini szocializmus. Az általunk választott út járhatatlan, arról vissza kell fordulni - így Tardos Márton. Visszafordulni, de hogyan? Példát egyelőre arra találunk, hogy hogyan nem. Múlt pénteken reggel 8 órakor a Ganz Danubius Hajógyárában 1300 dolgozó tiltakozó gyűlésen követelte Angyal Ádám vezérigazgató lemondását. Egyetlen transzparens volt látható: Önálló óbudai hajógyárat! A dolgozók követelték, hogy a gyár önálló részvénytársaságként működhessen, vagyonkezelő központ nélkül. A vezérigazgató a nagygyűlés időpontjában írta alá a megállapodást a területen, ahol jelenleg a hajógyártás folyik, más célra hasznosító új részvénytársaságról, ezzel 1300 hajógyári dolgozó lába alól, adva el a földet. Tehette, mert a jelenlegi jogilag zavaros helyzetben a részvények döntő többsége a vagyonkezelő központ kezében van. El kell-e adni az óbudai szigetnek ezt a darabját, vagy folytatni kell a 150 éve működő hajógyártást? Ezt döntse el az az 1300 dolgozó, akit érint, ne a vagyonkezelő központ, amelynek kezében a résztvénytársasági átalakulással törvénytelenül átjátszották a tulajdont. Angyal Ádám mondjon le, s az önálló óbudai hajógyár dolgozói, kezükben a részvénytöbbséggel, válasszanak olyan vállalati tanácsot és felelős ügyvezető igazgatót, akinek a következő négy évre bizalmat szavaznak. Lehet, hogy néhány év múlva majd mégis eladják a gyárat. Lehet, hogy sikerül nyereségessé tenni a hajóépítést. Mindenesetre ne kéretlen civilizátorok döntsenek a fejük felett az ő sorsukról. A kormány májusban terjeszti a parlament elé az átalakulási törvényt, összekapcsolva vele a vállalati, a szövetkezeti és a földtörvény módosítását. Kevés idő van, de még van a törvénytervezet széles körű megvitatására és ellenkoncepciók kidolgozására. Annyi már most bizonyos, hogy a törvénytervezet jelenlegi formájában elfogadhatatlan. A Magyar Gazdasági Kamara állásfoglalása is vitatja a törvényelőkészítők javaslatát, mely szerint az alakuló társaságok alaptőkéjének csak 30 százaléka maradjon a vállalat kezében, s a dolgozói részvények aránya ne haladja meg a 10 százalékot. A Magyar Gazdasági Kamara ügyvezetősége határozottan ellenzi, hogy a jelenlegi leányvállalatok ki legyenek zárva a társasággá alakulás lehetőségéből. A közel 2000 hazai állami vállalat jelenleg átlagosan három-négy önálló telephellyel működik. A legfeljebb 100 főt foglalkoztató vállalatokban a foglalkoztatottaknak csupán 0,2 százaléka dolgozik. Csak egy példa: az Európában leghíresebb olasz bútoriparban egy üzem átlagos létszáma 5-6 fő. Magyarországon 370. Miközben a kis- és középvállalatok hiányáról panaszkodunk, a pártvezetés, a kormány, a nagyvállalati lobby eddig minden erővel megakadályozta a mamutok felbontását. Ezt szolgálta az alibi részvénytársaságok alapítása, mint a Ganz Danubiusé is. Amikor azok kezébe kívánjuk adni a tulajdont, akik működtetik, azaz munkás és alkalmazotti részvénytöbbséget követelünk, ezt a tulajdonformát nem szabad összetéveszteni az úgynevezett jugoszláv szocialista önigazgatási modellel. Hiszen a jugoszláv gazdaság, ugyanúgy mint a magyar, mind a mai napig még kommunista párt irányítása alatt áll. A Magyar Gazdasági Kamara jogi főosztályvezetőjének becslése szerint a magyar gazdálkodó szervekre a törvényeken túl közel hétezer alsóbb szintű rendelet, bürokratikus előírás vonatkozik. Jelenleg a kecskére van bízva a káposzta. Az adóbevételek növelésében érdekelt szervek, minisztériumok törvényi kötöttségek nélkül rendelkeznek, például a Pénzügyminisztérium írja elő az adóbefizetés alapjául is szolgáló mérlegkészítés valamennyi szabályát. Világos tulajdoni viszonyuk kialakításához az is szükséges, hogy a parlament a törvényhozással egyidejűleg hatályon kívül helyezze a jelenleg még érvényben lévő mind a hétezer rendeletet és előírást. A munkavállalói részvénytulajdonról jó, ha tudjuk, hogy nem működésképtelen ábránd, hanem a demokratikus jogrendszerű fejlett ipari országok egyik előretörő gazdasági formája. Az Egyesült Államokban a 100 legdinamikusabban fejlődő középvállalatból 43 működik ebben a formában, és összesen nyolcezer cég 11 millió alkalmazottja tőketulajdonos és munkavállaló. Az Egyesült Államokban is leggyakrabban a bezárással fenyegető, csőd előtt álló vállalatoknál vezetik be ezt tulajdonformát, de előfordul, hogy a dolgozók sztrájkkal kényszerítik ki a munkásrészvényeket. Jellemző, hogy az ebbe a tulajdonformába átalakult cégek 90 százaléka átvészeli a krízist. A vállalati közgyűlés feladata lenne eldönteni, hogy a munkások, alkalmazottak és vezetők járandóságaik mekkora százalékát kapják meg garantált bérként, és hány százalék a várható osztalék, amivel már a felvett hitelekért felelnek. Elképzelhető olyan szabályozás, hogy veszteséges működés esetén a vállalati vezetők is úgy, mint a többi alkalmazott, csak a mindenkori minimálbérre lennének jogosultak. Ellentétben a jelenlegi magyar gyakorlattal, amikor a vállalatokat csődbe juttató vezetőket büntetőjogi felelősségrevonás helyett sok százezer forintos prémiummal jutalmazzák. A gazdálkodási stratégia kidolgozásakor hasznos, ha külső szakértők által kidolgozott, a nyereséges működés lehetőségét vizsgáló előrejelzésekre támaszkodva dönthetnek az immár részvénytulajdonos munkavállalók. A stratégiai döntések felelős végrehajtása már természetesen a közgyűlés vagy a vállalati tanács által kinevezett ügyvezető igazgató feladata mindaddig, míg mandátuma tart. Ám hogy még a nemzetközi szakértői tanulmányok sem tévedhetetlenek, példázza a Csepel Autógyár esete. Április l-jén jelentették be, hogy a magyar kormány újabb 95 millió dolláros, 15 évre szóló, változó kamatozású hitelt vesz fel, a szállítás és közúti járműgyártás korszerűsítésére a Világbanktól. A hitelfelvétel az Ikarust, a Csepel Autót és a Rábát érinti elsősorban. A világbanki hitelt előkészítő szakértői tanulmányt egy bostoni tanácsadó cég készítette. A magyar közúti járműgyártás nagyobb hányadát - majdnem egytizedét - termeli a bruttó nemzeti terméknek, mint az NSZK vagy Svédország közúti járműipara. Méretét és szerkezetét a Magyarországra a KGST-n belül kiosztott szerep, a Szovjetuniónak nagy mennyiségben szállítandó autóbuszok gyártása alakította ki. A Rábától származó motor és futómű beépítésével a Csepel Autó szállítja az alvázat az Ikarusnak, mely a kész autóbuszokat az összes értékesítés 80 százalékában a Szovjetunióban értékesíti. Mint tudjuk, a legfőbb átvevő partner nem hajlandó elismerni az árban sem a rubel és a forint közötti reális átváltási arányokat, sem az elmúlt évek költségnövekedését. Az eddigi hírek szerint sem a Rába, sem az Ikarus nem óhajtott élni a világbanki hitel lehetőségével, mert abban az esetben, ha az állami támogatások valóban leépítésre kerülnének, képtelen lenne visszafizetni tartozását. A Csepel Autónak eleve azt tanácsolta a szakértő tanulmány: szűnjön meg, azaz olvadjon be részben a Rábába, részben az Ikarusba. A vállalati tanács által irányított Csepel Autógyár visszaadta a zárójelentést a bostoni cégnek azzal, hogy ezt dolgozzák át, ugyanis a vállalat ragaszkodik önállóságához. Vajon a hitel valóban a korszerűsítést szolgálja, vagy pedig bújtatott ártámogatás a szovjet vásárló javára, melyet a magyar adófizetőnek kell majd fedeznie? +++
1989. április 5., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|