Rendszerváltás és az MTI

	Áremelés
-------- München, 1990. január 31. (SZER, Magyar híradó) - Számos országos gondunk közül kezdjük azzal, amelyet holnaptól a legtöbben zsebükön éreznek, az újabb áremelési forduló következményeivel. Vadász János beszél: - Alig kezdődött meg az év, és máris a második inflációs-sokk éri a társadalmat. Január 31-ikén 20 százalékkal drágulnak a belföldi vasúti tarifák, február 1-jén pedig életbe lépnek az átlagosan 35 százalékkal felemelt lakbérek - ezen belül a lakás komfortfokozatától függő mértékben. Meg kell jegyezni, már az elmúlt két évtizedben is végbement a lakbérek inflációja; évi 12 százalékos átlagos ütemben 20 esztendőn keresztül. Vagyis ebben az időszakban az áraknál is nagyobb mértékben emelkedtek. Továbbá: ez olyan időszakban ment végbe, amikor az állam gyakorlatilag kivonult a lakásépítés területéről, áthárítván az építés anyagi terhét a magánépítőkre, olyan időszakban, amikor az állami tulajdonos mit sem tett a már amúgyis katasztrófális állapotú házak, bérlakások felújításáért. A kormány hivatkozik a sebtében kifeszített újabb szociális hálóra. Az inflációs csapást a lakbér növelés megtérítésével fogja fel a 70 éven felüli nyugdíjasok javára, ha a nyugdíj nem haladja meg a mindenkori létminimum háromszorosát, azaz jelenleg 12900 forintot. Hasonló térítést kapnak a 67 százalékos rokkantak, valamint azok is, akiknek lakásában legalább három eltartott gyermek él. Viszont nem jár térítés az említett rászorulóknak sem, ha egy 20 éve kiagyalt bürokratikus norma szerint - úgymond - túl nagy lakásban élnek. Erre a sorsra jut például a három szobában élő nyugdíjas házaspár, vagy az olyan anya, aki három gyerekkel négy szobás lakásban talál lakni. (folyt.) 1990. január 31., szerda
Vissza »

	Áremelés - 1. folyt.
Így fest a lakásínség enyhítésének szánalmas és hatástalan kísérlete: kisebb lakásokba ösztökélni a rászorulókat, hogy így némi lakóterület szabaduljon fel, illetve választásra kényszeríteni őket a magasabb lakbér és a cserével járó tortúra között. A lakásínség enyhítésének hatásos módja természetesen nem ez, hanem több lakás építése. De képes-e a lakosság a lakásépítést finanszírozni? A Nemzeti Bank most közzétett jelentése szerint 1989 végén a lakosság takarékbetéteinek összege - beleértve a devizaszámlákat is - 321 milliárd forint volt. A lakosság banktartozásai viszont 322 milliárdra rúgtak. A tartozások és követelések katasztrófális egyensúlyba kerültek, mert arról van szó, hogy a lakosságnak nincs nettó megtakarítása, társadalmi átlagban mérve nincs lefedezett vagyona, amit - többek között - lakásépítésre fordíthatna. Viszont van külső adóssága, amelyet az állam halmozott föl a társadalom terhére. Az említett jelentésből derül ki, hogy a bruttó adósságállomány 20,7 milliárd dollár. Hivatalos árfolyamon számolva ez azt jelenti, hogy körülbelül negyedmillió forint értékű külföldi adósság jut minden aktív magyar keresőre. - És amikor azt halljuk, hogy hova juttatta az ország lakosságát a 33 éves gazdasági politika Kádár Jánostól, csak úgy mellékesen értesülünk az MTI angol hírszolgálatától arról, hogy a múlt hónapig - kérem tessék megfogódzni ( ) évente tízezer tonna nyers olajjal támogattuk Nicaraguát. Mi magyarok adtuk és szállítottuk a világ másik felébe azt az olajat, ami nekünk sincs, amiből viszont Nicaragua szomszédságában Venezuelában, vagy Mexikóban sok van. Persze a tőlünk kapott olaj sokkal olcsóbb volt - mármint Nicaraguának. (folyt.) 1990. január 31., szerda
Vissza »

	Áremelés - 2. folyt.
És ki tudja hány ilyen kádári internacionalista akció tette még értelmetlenebbé a munkát évtizedekig Magyarországon? Persze egyet azért nem lehetett nem tudni, azt, hogy Kádár János öröklakásokat vásárolt az őt kormányra segítő, és őt megtartó szovjet csapatoknak. Szerencsére a jelek szerint ezeknek a lakásoknak csak annyi közük van az örökkévalósághoz, mint a kádári politika többi maradványának. +++ 1990. január 31., szerda
Vissza » A hírhez kapcsolódik »