|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Miniszterelnöki Sajtóiroda válasza a szegedi diákok levelére
"Meg kell jegyezni, hogy a hallgatói képviselet nyílt levélben
megfogalmazott véleményét sok fiatal - köztük egyetemisták,
főiskolások - sem osztja. Ezt bizonyítja az a levél, amelyet a
Független Ifjúság szegedi szervezete juttatott el a Miniszterelnöki
Hivatalhoz, és amely ,,elítéli azt az antidemokratikus magatartást,
amelyet a szegedi egyetemisták maroknyi csoportja és az egyetemi
ifjúsághoz nem tartozó ellenzéki pártaktivisták tanúsítottak,,, és
amellyel ,,Szeged egyetemi ifjúságát kompromitttlták,,.
"
SZER, A mai nap:
Göncz Kijevben
"Soha külföldön ilyen szépen játszani a magyar Himnuszt még nem
hallottam, mint Kijev repülőterén, amikor a Göncz Árpádot és
kíséretét szállító TU-154-es landolt. A fogadtatás protokolláris,
díszszázad és kedves itteni magyarok kis csoportja volt egyszerre. A
legalább 20 kocsiból álló konvoj Kijev felé haladó 41 kilométeres
útján öt helyen álltak harckocsi-csoportok, és a lezárt úton
időnként furcsa civilek bukkantak fel.
A biztonság tehát a régi, a bizonytalanság új és nem a régi
Ukrajna hangulata sem."
|
|
|
|
|
|
|
Reálisabb árfolyamok felé (1.rész)
|
Bécs, 1990. október 19. péntek (Reuter) - A kelet-európai
országok gazdasági nyitásuk során túlértékelt valutáik árfolyamát
is a realitásokhoz igazítják - mutatnak rá nyugati közgazdászok.
Csehszlovákia hétfőn több mint egy harmadával értékelte le a koronát, Románia pedig bejelentette, hogy november elsejével 40 százalékkal értékeli le a lejt. A magyar üzletemberek, bankárok és miniszterek a forint leértékelésének előnyeiről vitatkoznak, a Szovjetunió pedig arra készül, hogy a gazdasági reformviták közepette "egyszerűsíti" a rubel kusza árfolyamrendszerét.
Ezen országok valutái különböző mértékben ugyan, de gyakorlatilag föl vannak értékelve a keményvalutákhoz képest - mondta Heinz Bendar, a Girozentrale szakértője. Ha valaki ésszerű érzékenységű piaci viszonyok kialakítására törekszik, és meg akarja reformálni a gazdaságát, akkor annak ésszerű érzékenységű árfolyamot kell kialakítania - fűzte hozzá.
Az összes kelet-európai ország valutájának konvertibilissé tételére törekszik, miközben piacaikat megnyitják a világkereskedelem előtt. Első lépésként a valuták árfolyamát kell a piaci realitásokhoz igazítani. Az elképzelés szerint az egész jelenlegi rendszert a lehető legésszerűbbé és elfogadhatóbbá kell tenni, mielőtt végrehajtják az átállást, ami nem jelenti azt, hogy utána ne lenne szükség további leértékelésekre - mondta Giles Keating, a londoni Credit Suisse First Boston Ltd. közgazdasági részlegének vezetője.
A kommunista központi tervezés teljében a hatóságok tucatnyi külünböző árfolyamot vezettek be a külkereskedelemben, amelyeknek vajmi kevés közük volt az áruk értékéhez, hanem a behozatal és a kivitel prioritásait tükröző elszámolási eszközként szolgáltak csupán. A Szovjetunióban például még mindig mintegy kétezer ilyen "koefficiens" van érvényben.
Magyarország, Lengyelország és Jugoszlávia már a valósághoz közelebb álló árfolyamot alakított ki, gyakorlatilag megszüntetve a valuták feketepiacát.
Január elsején egy dollár 9500 zlotyt ért a varsói kormány nadrágszíj-megszorító reformprogramjának részeként. A lengyel valuta árfolyama azóta ezen a szinten stabilizálódott; a bankokban és valutás boltokban az emberek szabadon vehetnek és árulhatnak keményvalutát. (folyt.)
1990. október 19., péntek 14:37
|
Vissza »
|
|
Reálisabb árfolyamok felé (2. rész)
|
A jugoszláv valuta tavaly december óta stabilan tartja a márkával szembeni hét dínár körüli kurzusát: a kormány reformprogramja keretében ekkor nyesett le négy nullát inflálódott értékéből.
Más térségbeli országok is ezt az utat járják, ha nem is olyan vehemensen, mint Varsó vagy Belgrád. Négy évtizednyi kommunizmus után a túlértékelt árfolyamok komoly nehézséget okoznak a vállalatoknak és mindenképpen lehetetlenné teszik, hogy versenyre kelhessenek a világpiacon. A lényeg abban áll, hogy ezeknek az országoknak fizetési mérleg gondjaik vannak, mivel áruik gyenge minősége miatt kénytelenek áraikból a végsőkig engedni - mutat rá Bendar.
Kádár Béla, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere pártfogolja az - export vonzóvá tételét és az import visszafogását szolgáló - leértékelés Nyugaton bevett fogását, ám Hárshegyi Frigyes, a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyettese szükségtelennek tartja e lépést.
A leértékelés másik indítéka: tükröztetni a jelentős inflációt - mutatott rá Keating. Ám a kormányoknak arról is gondoskodniuk kellene, hogy a leértékelés ne vezessen további, importált inflációhoz.
E megközelítést ajánlja a Nemzetközi Valutaalap is, amely a kelet-európai országok többségének reformprogramját felügyeli. Az érzékeny árfolyamok kialakítását célzó leértékelésekkel egyetemben belső takarékossági szigorprogramra is szükség van - hangsúlyozta Keating. Kereskedelmi mérlegük javításával a kelet-európai országok könnyebben szogálhatnák külföldi adósságukat, ám a leértékelés önmagában nem megoldás" - vélte Bendar. +++
1990. október 19., péntek 14:39
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|