|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Miniszterelnöki Sajtóiroda válasza a szegedi diákok levelére
"Meg kell jegyezni, hogy a hallgatói képviselet nyílt levélben
megfogalmazott véleményét sok fiatal - köztük egyetemisták,
főiskolások - sem osztja. Ezt bizonyítja az a levél, amelyet a
Független Ifjúság szegedi szervezete juttatott el a Miniszterelnöki
Hivatalhoz, és amely ,,elítéli azt az antidemokratikus magatartást,
amelyet a szegedi egyetemisták maroknyi csoportja és az egyetemi
ifjúsághoz nem tartozó ellenzéki pártaktivisták tanúsítottak,,, és
amellyel ,,Szeged egyetemi ifjúságát kompromitttlták,,.
"
SZER, A mai nap:
Göncz Kijevben
"Soha külföldön ilyen szépen játszani a magyar Himnuszt még nem
hallottam, mint Kijev repülőterén, amikor a Göncz Árpádot és
kíséretét szállító TU-154-es landolt. A fogadtatás protokolláris,
díszszázad és kedves itteni magyarok kis csoportja volt egyszerre. A
legalább 20 kocsiból álló konvoj Kijev felé haladó 41 kilométeres
útján öt helyen álltak harckocsi-csoportok, és a lezárt úton
időnként furcsa civilek bukkantak fel.
A biztonság tehát a régi, a bizonytalanság új és nem a régi
Ukrajna hangulata sem."
|
|
|
|
|
|
|
Az Igazságügyi Minisztérium száz napja - Balsai István
nyilatkozata (1. rész)
|
1990. szeptember 2., vasárnap - Az új magyar koalíciós
kormány prgramjában többek között kimondta: eltökélt szándéka, hogy
a magyarországi jogrendszer és joggyakorlat megfeleljen az európai
mércének. Erre figyelemmel az új igazságügyi kormányzat az eltelt
100 nap alatt a legtöbb időt és energiát a rövid távú, sürgős
intézkedést igénylő jogalkotási és jogalkalmazási feladatok
megoldására fordította - mondotta Balsai István igazságügy-miniszter
Baranyó Györgynek, az MTI munkatársának adott nyilatkozatában.
A szervezetében egyszerűsített és működésében hatékonyabbá formált minisztérium vezetői és munkatársai meghatározott ütem szerint készítették el a törvénytervezeteket. Ezek alapján az Országgyűlés hat törvényt fogadott el, amelyek közül kiemelkedő jelentőségű a közkegyelem gyakorlásáról, a helyi önkormányzatok létrejöttéhez szükséges alkotmány-módosításáról, valamint az Állami Vagyonügynökségről szóló törvény. Az igazságügy-miniszter hangsúlyozta, hogy a tárca által végzett kodifikációs munka mellett széles körben közreműködtek más minisztériumok elsődleges felelősségével beterjesztett és az Országgyűlés által elfogadott törvényjavaslat előkészítésében is. Így született meg például a Társadalombiztosítási Alap 1990. évi költségvetéséről, a családi pótlékról, az önkormányzatokról, valamint a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvény.
Balsai István a továbbiakban utalt arra, hogy az Igazságügyi Minisztérium már a kormány elé terjesztett hét - többnyire a gazdasági jogalkotás körébe tartozó - parlamenti vitára váró törvénytervezetet. Ezek között szerepel a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról és az árakról szóló törvénytervezet. Az előbbi a piacgazdálkodás átfogó magatartás-szabályait és az intézményrendszer megállapítását, az utóbbi pedig a hatósági árszabályozást tartalmazza. Jelentős kezdeményezés a gazdálkodó szervezetek és a gazdasági társaságok átalakulásáról szóló törvényt módosító tervezet is, amely egyrészt az önkormányzó-önigazgató állami vállalatok átalakulásának folyamatát érintő érdemi változásokról rendelkezik, másrészt az alaptörvény megalkotása óta felmerült jogértelmezési problémák megoldására vállalkozik. (folyt. köv.)
1990. szeptember 2., vasárnap 12:02
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|