|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Miniszterelnöki Sajtóiroda válasza a szegedi diákok levelére
"Meg kell jegyezni, hogy a hallgatói képviselet nyílt levélben
megfogalmazott véleményét sok fiatal - köztük egyetemisták,
főiskolások - sem osztja. Ezt bizonyítja az a levél, amelyet a
Független Ifjúság szegedi szervezete juttatott el a Miniszterelnöki
Hivatalhoz, és amely ,,elítéli azt az antidemokratikus magatartást,
amelyet a szegedi egyetemisták maroknyi csoportja és az egyetemi
ifjúsághoz nem tartozó ellenzéki pártaktivisták tanúsítottak,,, és
amellyel ,,Szeged egyetemi ifjúságát kompromitttlták,,.
"
SZER, A mai nap:
Göncz Kijevben
"Soha külföldön ilyen szépen játszani a magyar Himnuszt még nem
hallottam, mint Kijev repülőterén, amikor a Göncz Árpádot és
kíséretét szállító TU-154-es landolt. A fogadtatás protokolláris,
díszszázad és kedves itteni magyarok kis csoportja volt egyszerre. A
legalább 20 kocsiból álló konvoj Kijev felé haladó 41 kilométeres
útján öt helyen álltak harckocsi-csoportok, és a lezárt úton
időnként furcsa civilek bukkantak fel.
A biztonság tehát a régi, a bizonytalanság új és nem a régi
Ukrajna hangulata sem."
|
|
|
|
|
|
|
Phare-program - megkezdődött a fejlesztések előkészítése (1.
rész)
|
1990. augusztus 10., péntek - Koordinációs irodát hoztak
létre a Környezetvédelmi Minisztériumban a Phare-program keretében
támogatott környezetvédelmi, energetikai fejlesztések
előkészítésére. Hét magyar és három (a brüsszeli központot
képviselő) holland szakember foglalkozik a versenykiírások
előkészítésével, a fejlesztési munkák szervezésével. A Phare
támogatás keretében 1990-re és 1991-re 100 millió ECU-t kapott
Magyarország az Európai Közösségtől, ebből 25 millió ECU jut a
környezetvédelemre és az energetikára, a többi a gazdasági
szerkezetváltásra, különféle agrárprogramokra, oktatási célokra, a
magánvállalkozások feltételeinek javítására. Támogatják a
Közép-Kelet-Európai Környezetvédelmi Központ kialakítását is.
A 25 millió ECU-t 23 fejlesztési programhoz használhatja fel Magyarország - mondotta Diósi András, az iroda vezetője az MTI munkatársának. Két program bizonyos visszafizetési kötelezettséggel jár, a többi viszont teljes mértékben támogatásból finanszírozható. A kölcsön jellegű konstrukciónál sem az EK kéri vissza a pénzt, hanem ezt egy alapba fizetik be a felhasználók. Az alapból a magyar kormányzat újabb környezetvédelmi fejlesztéseket támogathat.
A két kölcsön jellegű finanszírozásnál bizonyos bevételekre lehet számítani. Az egyik ilyen fejlesztés a Szeged környéki geotermikus energia fűtési hasznosítása, a másik a Taurus telepein az energiamegtakarítási módszerek bevezetése. A kölcsön jellegű finanszírozásnál szerepelt eredetileg az ajkai és a dorogi hőerőművek kazánjainak fluid tüzelésre alakítása (így jelentős mértékű környezetszennyezés szüntethető meg), de mivel itt nem várható bevételtöbblet, célszerű a visszafizetési kötelezettségtől eltekinteni.
A többi fejlesztés öt kategóriába sorolható. A komplex jellegű programokra 3,2, a levegővédelemre 4,8, a vízvédelemre 3,9, a hulladékkezelésre 3,3, az energetikai korszerűsítésekre 5,9 millió ECU-t irányoztak elő.
A fejlesztések között található többek között a budapesti barlangok és források védelme, a Fertő-tavi közös osztrák-magyar nemzeti park létrehozása, különféle korszerű levegő és vízszennyezésmérő műszerek beszerzése, megfigyelőrendszerek kiépítése. (folyt. köv.)
1990. augusztus 9., csütörtök 21:46
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|