|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Miniszterelnöki Sajtóiroda válasza a szegedi diákok levelére
"Meg kell jegyezni, hogy a hallgatói képviselet nyílt levélben
megfogalmazott véleményét sok fiatal - köztük egyetemisták,
főiskolások - sem osztja. Ezt bizonyítja az a levél, amelyet a
Független Ifjúság szegedi szervezete juttatott el a Miniszterelnöki
Hivatalhoz, és amely ,,elítéli azt az antidemokratikus magatartást,
amelyet a szegedi egyetemisták maroknyi csoportja és az egyetemi
ifjúsághoz nem tartozó ellenzéki pártaktivisták tanúsítottak,,, és
amellyel ,,Szeged egyetemi ifjúságát kompromitttlták,,.
"
SZER, A mai nap:
Göncz Kijevben
"Soha külföldön ilyen szépen játszani a magyar Himnuszt még nem
hallottam, mint Kijev repülőterén, amikor a Göncz Árpádot és
kíséretét szállító TU-154-es landolt. A fogadtatás protokolláris,
díszszázad és kedves itteni magyarok kis csoportja volt egyszerre. A
legalább 20 kocsiból álló konvoj Kijev felé haladó 41 kilométeres
útján öt helyen álltak harckocsi-csoportok, és a lezárt úton
időnként furcsa civilek bukkantak fel.
A biztonság tehát a régi, a bizonytalanság új és nem a régi
Ukrajna hangulata sem."
|
|
|
|
|
|
|
A debreceni MDF felhívása alapítvány létrehozására (OS)
|
1989. december 25., hétfő - Honfitársunk, Tóth Sándor hódmezővásárhelyi taxisofőr, az MDF tagja hősi halált halt Erdélyben. Ez a megrázó tragédia döbbentett rá bennünket arra, hogy hazánk civil lakosságának legjobbjai lényegében hadműveleti területre szállítanak életük kockáztatásával gyógyszer- és élelmiszer-utánpótlást Erdélybe. Ezeket a polgártársainkat, akik a szabadságharcok legnagyobb hőseinek méltó utódai, nem védik nemzetközi egyezmények, nem tisztázott hősi halottaink státusza és a hozzátartozóikról való gondoskodás. Az MDF debreceni szervezetének nevében felhívással fordulunk hazánk valamennyi lakosához, valamennyi párthoz és szervezethez, hogy támogassák kezdeményezésünket egy ,,Magyar Áldozatok a Szabad Romániáért,, nevezetű nemzeti alapítvány létrehozására. Az alapítvány közadakozással létrehozott alaptőkéjét felhívásunkhoz csatlakozó bank vagy bankok, esetleg más pénzintézetek kezelésére kívánjuk bízni, és a kamatokból a romániai szabadságharc magyar állampolgárságú civil áldozatai családjainak kívánunk járadékot biztosítani. Mártírjainkat nem tudjuk visszaadni családjaiknak, hozzátartozóikról gondoskodni hazafias kötelességünk. A ,,Magyar Áldozatok a Szabad Romániáért,, alapítvány alapító okiratát valamennyi kezdeményezésünkhöz csatlakozó alapító szervezet egyetértésével kívánjuk megfogalmazni. Az alapítvány kuratóriumába javaslatokat kérünk a romániai segélyakcióban részt vett honfitársaink és kiemelkedő közéleti személyiségek köréből. Az MDF debreceni szervezete a gyűjtést megkezdte a Debrecen Csapó u. 26. szám alatti irodájában. (Telefon: 13-564) Kérjük, hogy a csatlakozni kívánó szervezetek az adományokat az alapítvány bankszámlájának megnyitásáig maguk kezeljék. (OS)
1989. december 25., hétfő 14:09
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|